Halandóság /Loki Laufeyson ff./

28.

Az egész testem bizsergett, mégis mintha semmit nem éreztem volna. A külvilág zajai alig jutottak el hozzám, de abból a kevésből sem fogtam fel semmit. Mintha lekapcsolták volna az agyamat. Nem tudtam hol vagyok vagy, hogy mi történt és még a gondolkozás is nehézkesen és fájdalmasan ment. "Fájdalom." Ez volt az egyetlen, ami eljutott az agyamig. És az érzés lassan felerősödött. Éreztem a hideget, a mardosó érzést a testem minden pontján. A nadrágom vizesen tapadt a lábaimra, amelyek már kezdtek zsibbadni a fagytól. És egy másfajta fájdalmat is éreztem. Ami nem az enyém...

Sötétség vett körül. Mintha a szemhéjaim is megfagytak volna, nehézségek árán sikerült kinyitnom a szemem. A hirtelen fény elsőre vakítónak tűnt és hunyorognom kellet. A táj rémisztően ismerős volt. De valami változott, nem olyan volt, mint a legutóbbi álmomban. A jeges hegyek magasan, élesen vettek körül, mintha csak egy természetes csapdát akarnának képezni. Egyedül a süvítő szél juthatott ki, a fogságukból.

Egyszerűen az egészben volt valami valóban hátborzongató, valami valódi. "Ez a valóság! Nem egy újabb álom." A döbbenet ostorként sújtott le és amint felfogtam ijedten néztem körbe, de az agyam nem volt felkészülve a látványra.

Pár méterre tőlem egy alak feküdt a hóban. Két másik magasodott felé, a harmadik mellettem ácsorgott. Az alakok lassan tisztulni kezdtek és felismerhetővé váltak. A rosszullét ismét elkapott és a félelem körülzárt.

Kék bőrük szikrázott a hideg fényben, vörös szemeikben vészjósló láng lobogott. A fekvő nekem háttal volt így az arcát nem tudtam kivenni, de hollófekete haja felidézte a smaragdzöld szemeket. "Loki"

A két jötün rám pillantott, csak ekkor tudatosult bennem, hogy hangosan kimondtam ezt a nevet. Az egyik megragadta a herceget a felsőjének hátuljánál és miután taszított rajta egyet ő is közelebb jött.

Az egykor legyőzhetetlen csínytevés istene, aki még egy egyszerű midgardi ruhában is úgy festett, mint egy vérbeli uralkodó, Asgard ifjabb hercege most megalázottan és véresen terült el a hóban.

Kiáltani akartam, de a szavak a torkomra forrtak. A szemeim megteltek könnyel és tiltakozva megráztam a fejem. "Ez nem lehet a valóság. Ez nem..." Minden maradék erőmet összeszedtem és megpróbáltam kitépni magam az engem szorító kötelekből, de csak annyit értem el, hogy közelebb kúsztam az asgardimhoz.

- A híres herceg!- kiáltott fel az egyik óriás és felemelte az erőtlen fejet. Loki bőre sápadtabb volt, mint bármikor és halványkék árnyalatban játszott. Smaragd szemei fakók voltak és teljesen kiismerhetetlenek, mintha még engem sem ismert volna fel. Az arcát több vágás és duzzadt folt borította. - Jötünheim törvényes királya!- mordult fel ismét a szörnyeteg és térdre rántotta a herceget. - Aki megölte a saját apját és elárulta a fajtáját. - köpte a szavakat lehajolva, mélyen Loki szemébe nézve.

- Rég tervezgettük a bosszút. - szólalt meg a másik jötün, aki eddig csendben figyelte a társát. - Most pedig végignézed a szerelmed halálát. Lassan, minden percet ki fogunk élvezni.

A megtört fiú felemelte a fejét, csak most értette meg mi fog történni.

/Loki szemszöge/

Az ocsmány lény szavaira, valami mélyen szunnyadó erő mozdult meg bennem és készült kirobbanni, hogy bármi áron megvédje az a szőke hajú lányt, aki a világot jelenti számomra.

Az erő végigszáguldott az ereimben, megtöltve élettel. Olyan mágia volt ez, amit még sose éreztem. Az ereje tomboló. Hirtelen mozdultam, felpattantam és megragadtam az előttem tornyosuló alak nyakát. Az izmai megfeszültek és levegőért kapott, de a szorításom egyre erősödött. A másik rám vetette magát és megpróbált leszorítani a földre.

Az egész lényem lüktetett, csakis arra a két alakra koncentrálva akik nekemestek. A mágia mintha minden mást kizárt volna. Éreztem minden rezdülésüket, a lélegzetvételüket, a csont reccsenését, ahogy eltörtem az egyik karját. Állatias üvöltés jött ki a torkán, mire muszáj volt elvigyorodnom. De nem élvezhettem sokáig, a másik arrébb taszított.

- Öld meg!- hangzott fel a törött karú kiáltása, de én gyorsabb voltam és a felém tartó szörnyet könnyen a földre vittem és egyszerűen kitörtem a nyakát.

Egy sikítás hangzott fel, amit ezer közül is felismernék. Sokszor hallottam már, mikor megijesztettem a kis midgardit, de ez más volt. Magasabb, élesebb. Felé kaptam a fejem, de túl késő volt. Egy jégdarab állt ki a gyomrából, mélyen belefúródva a testébe.

Lefagytam, minden megszűnt. A bűntudat, fájdalom, keserűség és önutálat egyszerre árasztott el. Az eddig tűzként tomboló mágia, mintha csak egy csepp vízzel el lett volna oltva. Eltűnt, a testem megremegett és csakis azokra a fájdalmas kék szemekre koncentrált. A tiszta kék íriszek megteltek könnyekkel melyek lassan folytak végig a porcelán bőrön. A látásom elhomályosodott a könnyektől, pár lépéssel ott termettem mellette és térdre rogytam. Nem bírtam tovább.

Szúró fájdalmat éreztem, a hátamban, amely végig siklott a testemen. A hideg, éles tárgy vége a mellkasomnál jött ki, gyötrő fájdalmat okozva. Ez mégis semmi volt ahhoz képest, ami a szívemmel történt. Úgy éreztem ezernyi darabra szakadok.

- Loki...- egy halvány, alig hallható suttogás, visszavezette a tekintetem a hófehér arcra. Ajkai megremegtek és, ahogy már nem bírta tartani magát nekem dőlt. Óvatosan megfogtam az arcát és végigsimítottam rajta. A kék szempár fényesen csillant meg, az egyetlen dolog, amit ki tudtam olvasni belőle, az örök szerelem volt.

- Szeretlek. – suttogtam, ahogy elvesztem a kékségben. Azt akartam, hogy ez legyen az utolsó dolog, amit látok mielőtt elnyel a sötétség. A karjaim közt szorongatott test lassan elernyedt.

Utáltam magam. "Ha jobban figyeltem volna, ha észrevettem volna, hogy a jötünök terveznek valamit, ha nem rángattam volna bele ebbe, akkor most nem lenne itt. Még mindig... élne... Ha egyáltalán meg sem ismertem volna. Nem! Ő jobb emberré tett, ő megmutatta milyen, ha valaki valóban szeret. Elfogadta azt, ami vagyok. Befogadott és az együtt töltött idő alatt beleszerettem. Sosem hittem, hogy ennyire fontossá válik számomra bárki is, ilyen rövid idő alatt." Melegség fogott el. Fájdalommal, mégis szeretettel gondoltam vissza mindenre, ami velünk történt.

- Találkozunk a Valhallában, szerelmem. - suttogtam majd fejem az övére hajtottam. A szemeim elnehezültek, még végül minden megszűnt.

Vége

Hát ez is elérkezett. Amikor elkezdtem írni ezt a könyvet rengeteg kétségem volt, (még most is van) többször felmerült bennem hogy nem folytatom, de mindig volt valaki aki, írt egy kedves kommentet vagy a folytatás felől érdeklődött és volt, hogy nekem is hiányzott, hogy írjak. Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy olvasta, kommentelte és/vagy voteolta ezt a könyvet. (még ha ritkán jöttek is a részek)
Tudom, ennek most szomorú vége lett, ezt már az elejétől így terveztem. Őszintén én végigsírtam ennek a fejezetnek az írását, részben azért, mert tényleg ez volt a lezárás, az utolsó fejezet. Hiányozni fog ez a történet, szerettem írni.
Nem tudom elégszer megköszönni, a kommentjeiteket. Őszintén nem gondoltam, hogy ennyien olvassák majd. Egy rövid kis összefoglalást mindenkitől szívesen fogadok, hogy mennyire tetszett a story, a szereplőkről, melyik volt a kedvenc részetek, esetleg építő kritikát. Ha bárkinek kérdése van azt akár itt is vagy privátba is kérdezhet. Nem is húzom tovább. Mindenkinek hálás vagyok!❤️❤️❤️❤️