Halandóság /Loki Laufeyson ff./

21.

Miután nagy nehezen előkotortam minden karácsonyi díszt a szekrény legaljáról, boci szemekkel kezdtem kérlelni Lokit, hogy varázsoljon nekünk egy karácsonyfát. Mindezt meg is tette, de miután elhalványodott a növény körüli varázs fénye, egy feldíszített fenyő tárult a szemünk elé.

- Ez így nem jó!- mutattam a nappali közepén álldogáló két méteres fára.

- Miért?- nézett rám unottan az istenség.

- Azért mert fel van díszítve! - feleltem.

- És?- értetlenkedett Loki még mindig.

- És a karácsonyfában az a jó, hogy nekünk kell feldíszíteni!- oktattam ki.

- De ez így egyszerűbb. És másra is marad időnk. - kezeit csípőmre csúsztatta és magához húzott egy csókra.

- De Loki! - bontakoztam ki a karjaiból. - Ez a karácsonyfa lényege! Kérlek!

- Borzasztó vagy! - rázta meg a fejét sóhajtva.

- De te így szeretsz. - nyomtam puszit az arcára.

- Tényleg? - húzta fel fél szemöldökét és kissé oldalra döntötte a fejét, amitől olyan volt mint egy meglepett kisfiú. - Erről nekem mikor akartál szólni?

- Na!- sértődötten vállba bokszoltam, mire felnevetett.

- Aranyos vagy mikor játszod a sértődöttet. - ölelt át nevetve, én viszont szabadulni próbáltam a karjaiból. De minél jobban próbálkoztam annál szorosabban préselt magához. - Jól van, na! Megkapod az a nyamvadt fát, feldíszítetlenül!

- Ezaz! - lelkesedtem fel azonnal és belebújtam az ölelésébe.

Pár perc múlva már a dobozokból pakoltuk ki a színesebbnél színesebb díszeket.

- Ez mi?- meredt rám értetlenül egy aranyszínű boával a kezében Loki.

- Azt boának hívják. A fa köré szokták tekerni. - aranyosnak tartottam az istenség tudatlanságát. Kintről megszólalt a csengő, mire ugrottam egyet. – Kimegyek, megnézem ki az. Te addig folytasd csak!- intettem az asgardinak, de nem is figyelt rám. Úgy méregette a színes gömböket, mintha valami halálos űrfegyver heverne előtte, ami azonnal robban, ha hozzáér.

Mosolyogva megcsóváltam a fejem és elindultam az ajtó felé. A kinti levegő körbeölelt és megborzongtam, ahogy a szél az arcomba csapott. Elfogott az öröm és a félelem egyszerre, mikor megláttam, hogy ki áll a kapuban. Tamara türelmetlenül toporgott, mikor meglátott hatalmas mosoly terült szét az ajkain. Legjobb barátnőm iránti bizalmam végül legyőzte a rettegést és boldogan ugrottam a nyakába. Miután kiölelgettük egymást, betessékeltem, mielőtt jégkockává változunk a kapuban.

- Gondoltam, hogy örülsz majd a társaságnak! Sajnos csak egy kis időre jöttem. - nézett rám bocsánatkérően.

- Neked mindig örülök!- mosolyodtam el. - Egy perc és jövök. Addig szolgáld ki magad!- intettem a konyha felé. Bólintott és már el is tűnt.

Én pedig visszasétáltam a nappaliba. Ledöbbentem a látványra, ami fogadott. Loki teljesen belegabalyodott az aranyszínű boába, ami úgy vette körbe, mint egy kígyó.

- Milyen aranyos vagy!- nevettem fel, zavart arcát látva.

- Ne nevess! Inkább segíts!- biggyesztette le ajkait durcásan.

A mosolyom letörölhetetlen lett. Nagy nehezen, de sikerült leszedni róla fogva tartóját.

- A legjobb barátnőm most jött. Szeretném elmondani neki a történteket. - halkítottam el a hangom.