Halandóság /Loki Laufeyson ff./

22.

A házban csend és félhomály uralkodott. A lámpák leoltva és csak a nappaliból szűrődött ki halvány fény. Lassú léptekkel tartottam a helyiség felé, de úgy tűnik így is felkeltettem Noémit. Álmosan, szemeit törölgetve kelt fel a kanapéról. Az arca nyúzott, a szemei pirosak. Mikor rám nézett, felvidult az arca, de aztán megint színtelen lett és elfordulva a szőnyeget szemlélte. Hiába próbálta takarni az arcát látom, hogy a tekintete könnyes lett.

- Sajnálom. – pár lépéssel átszeltem a köztünk lévő távot és szorosan átöleltem. Némán bújt a karjaimba, engem pedig melegség töltött el. Homlokomat az övéhez döntöttem. – Egy barom vagyok. – suttogtam lehunyt szemmel.

- Az biztos. – nevetett fel halkan, mire elmosolyodtam. A hangja lágyan csengett. Az arcomat a vállába fúrtam és szorosan kapaszkodtam hozza. – De az én barmom. – megfogta az arcom és felemelte, hogy a szemébe nézzek.

- Szeretlek. – motyogtam és lecsaptam az ajkaira. Nyelvemmel bejutást kértem, mire felsóhajtott. Ujjaival a hajamba túrt, én pedig az egyik kezem a derekán pihentettem, a másikkal meg az arcát simogattam.

Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. De a Nornák nem így gondolták. Miután szétváltunk a midgardim vonásait fürkésztem. Kisírt szemei, most vidáman csillogtak, az ajkai megduzzadtak és már az arca sem volt annyira beesett.

- Én is szeretlek. – pirult el és félénken elmosolyodott. Most döbbentem rá, mit is mondtam. Évszázadok óta senkinek nem mondtam ezt. Megkönnyebbültem, hogy ő is így érez.

- Sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem. – nyomtam puszit az arcára.

- Gyere! – ragadta meg a kezem és lehúzott a földre a karácsonyfa mellé. Ekkor tűnt csak fel, hogy a fát már színesebbnél színesebb díszek, égősorok és a jól ismert boa borítja. Elmosolyodtam, ezt viszont hamar felváltotta a szégyen. Ha nem kapom fel a vizet és nem viharzok el, akkor vele együtt díszíthettem volna. Becsavartam volna a boába, ha már kinevetett.

- Ez az, amit nem akartam elmondani. Meglepetésnek szántam. – nyújtott át egy zöld papírba csomagolt, aranyszínű szalaggal átkötött csomagot. Meglepetten pislogtam fel rá. – Nyisd ki!

A szétbontott papírból egy ezüstösen csillogó tőr bukkant elő. A feketére festett markolatán egy kígyó tekergett. A döbbenettől még a szám is tátva maradt, amin Noémi aranyosan kuncogott is egyet.

- Ez gyönyörű. Köszönöm. – mosolyogtam rá, mire boldogan visszamosolygott. Csak később kapcsoltam, mert teljesen elvesztem a tekintetében. Zavartan kinyújtottam a kezem, amiben zöld fény kíséretében megjelent egy piros kis doboz.

Feszülten figyeltem minden vonását, miközben óvatos mozdulatokkal kibontotta a dobozt és lassan kiemelte a medált. Percekig nem mondott semmit, ezért kezdtem ideges lenni. Végül hirtelen a nyakamba ugrott és hevesen megcsókolt. Időm sem volt kiengedni az eddig visszatartott levegőt. A lendülettől pedig hátra dőltem.

- Szóval tetszik? – kérdeztem és kis köröket írtam le a derekára az ujjammal.

- Fantasztikus. – suttogta és egy puszit nyomott az orromra. Mosolyogva figyeltem az arcát és egy kósza tincset tűrtem a füle mögé. Megrázta a fejét mire az összes haja az arcomba hullott. Fintoromat látva hangos nevetésben tört ki.

- Na várj csak! – megragadtam és fordítottam a helyzetünkön. Most én voltam felül, ő pedig alattam és tehetetlen. Ördögien elvigyorodtam és elkezdtem csikizni. Ficánkolva próbált szabadulni, de esélye sem volt. Nevetve kapálózott, a mellkasomat csapkodta, mire lassan abbahagytam. De még így is hadonászott, szóval megfogtam a csuklóit és a feje fölött a padlóra szegeztem. A nevetéstől egy könnycsepp futott végig az arcán, amit én lecsókoltam, mire felkuncogott.

- Ez gonosz volt. – játszotta a sértődöttet. – Most én csikizlek meg. – próbált szabadulni, de még jobban a földhöz szegeztem.

- Azt már nem! – csóváltam a fejem. – Különben megbüntetlek. – az ágyékomat közelebb nyomtam hozzá, mire az arca teljesen vörös lett. „Imádom, hogy ennyire könnyű zavarba hozni őt. Aranyos, ahogy elpirul és próbál úgy tenni, mintha őt nem izgatná fel, ha ilyet mondok, vagy teszek." Lassan csókokkal hintettem be a nyakát és gyengéden megharaptam a fülét, mire sóhajtott egyet. Elmosolyodtam és elengedtem a kezét. Ujjaimmal a pólója alá nyúltam és végigsimítottam az oldalán. A bőre libabőrös lett és kezeivel átkulcsolta a nyakamat.

- Loki. – sóhajtotta, mikor áttértem a nyakáról a mellkasára. A hangjától megborzongtam és a hideg végigfutott a gerincemen. „Akarom őt. Mindennél jobban. De még nem áll rá készen. Tudom, érzem rajta." Le kellett állnom, különben nem bírtam volna ki. Legördültem róla és az oldalamra fordulva hozzábújtam. A légzése még akadozott, ahogy az enyém is. A szívem hevesen kalimpált.

Nem tudom meddig lehettünk így de, nem akartam megmozdulni. Tökéletesen éreztem magam így, hogy a karjaimban tudhattam. De lassan kibontakozott és felkelt a földről.

- Elmegyek zuhanyozni. Adott egy puszit, majd kiment a szobából. Körülnéztem, egy ideig a fán lógó díszeket bűvöltem, majd kezembe vettem az új tőrömet és azt csodáltam. Alaposan szemügyre véve minden apró részletét. Noémi tökéletesen kiválasztotta ezt az ajándékot.

Hallottam az ajtó nyitódását, így elraktam az új játékszerem. A kis midgardim egy szűkebb pizsamanadrágban és egy egyszerű pólóban tért vissza. Jobban ki tudtam venni tökéletes idomait. Nyomtam egy puszit az arcára és én is elmentem zuhanyozni.

A tükörbe nézve már nem annyira zavart, amit láttam. A kék bőröm és a piros szemeim nem taszítottak annyira, mint eddig. „Ezt is annak a midgardimnak köszönhetem, aki befogadott, törődik velem és akibe beleszerettem. Aki viszont szeret." Mosolyogva lépkedtem vissza a nappaliba. Noémi a kanapén üldögélt és a tőlem kapott nyakláncot forgatta a kezeiben. Lehuppantam mellé, mire feleszmélt és rám mosolygott.

- Mágia. Nem fog elolvadni. Még kiskoromban tanultam ezt a varázsigét. – fényeztem egy kicsit az egómat.

- Gyönyörű. – a szeme csillogott a boldogságtól. – Segítesz feltenni? – nyújtotta felém. Elvettem tőle, ő pedig hátat fordított. A nyaklánc összecsatolása után kezemet végigfuttattam nyaka finom ívén. Egy gyengéd csókot leheltem a bőrére és miután elhelyezkedett fejemet az ölébe hajtottam. A kanapé karfájáról elvett egy könyvet és olvasni kezdett, még én benne gyönyörködtem.

Órákon át tudtam volna még figyelni, de jobb ötletem támadt. Mivel már végigolvastam a könyvei felét, kivettem a kezében lévő könyvet és kissé felülve magamhoz vontam Noémit és elkezdtem felolvasni neki a könyvből. Hamarosan a mellkasomhoz bújva szuszogott. Letettem a könyvet és egy legyintéssel lekapcsoltam a lámpát. Ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez, még egy ideig néztem a kedvesem lágy vonásait, majd elnyomott az álom.