Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑆𝑒𝑣𝑒𝑛

~ Harry ~

Louval töltöttem a délutánunk hátralévő részét. Meséltem neki a gyerekkoromról, mert azokat a történeteket mindenki szereti, hisz egy kis rosszcsont fiú voltam, aki imádta keresztbe tenni az anyukája terveit.
Alig bírta abbahagyni a nevetést amikor azt meséltem, hogy mikor egyszer régen az egyik macskánk meghalt és anya eltemette a ház mögött, én azt hittem rosszat akar neki és kiástam. Bevittem a házba és (mivel mozdulatlan volt) kicsit lelocsoltam hátha felébred. Mondanom sem kell, nem ébredt fel és még a lakás is csupa sár lett a föld és víz összekeveredésének köszönhetően. Lehettem vagy öt éves. Gemmával voltam otthon, és anya őt szúrta le, hogy miért nem figyelt rám.
A nővéremmel szinte mindig veszekedtünk. Képesek voltunk a lehető legapróbb dolgon is napokig vitatkozni. Egyszer pont úton voltunk valahova, és a kocsiban cirkuszoltunk amikor anya hirtelen megállt az autóval és közölte: "Szálljatok ki, rendezzétek le egymást, és amelyikőtök túléli az szálljon vissza. Én ezt már nem bírom idegileg.". Persze ezután már azon veszekedtünk ki nyerne ha komolyan kiszálltunk volna verekedni.
Lassan két órát beszélgettünk Louval, mire rádöbbentem mennyire jó vele lenni. Eddig is az egyik legjobb barátomnak tartottam, de ez alatt a két óra alatt egy egészen más oldalát ismertem meg. Eddig mindig spontán dolgokat csinált, tudtam milyen kedves és mennyire jó a humorérzéke, de most az érzelmes oldalát is láthattam. Mesélt nekem a szülei válásáról, hogy milyen a nevelőapja és hogy mennyire jó viszonyt ápol a testvéreivel. Nagyjából mindenben egyetértünk, sok mindent mindketten megéltünk, sok mindenre pedig ugyan úgy gondolunk. Arra az időre elfelejtettem, hogy miért is vagyunk itt, hogy mi forog kockán. Meséltem neki az előző bandámról, a nővéremről és az utazásainkról. Kiderült, hogy ő még sosem hagyta el Angliát, de egyszer szeretné majd beutazni a Földet. Szép terv, őszintén remélem, hogy sikerül neki.
Megbeszélük a barátnő kérdést, kérdezgetett Sophiáról egy kicsit, majd mesélt az ő kiszemeltjéről, Henriettáról.
- Alig egy hónapja ismerem.
- Mint minket? - kérdezem.
- Igen. - bólint. - Iszonyúan kedves, jó a humorérzéke és nagyon szép... Sőt inkább gyönyörű. - javítja ki magát és egy kicsit el is pirul. - Mára már olyan mintha a testvérem és a legjobb barátom lenne egyszerre. - meséli.
- Találkozhatunk majd vele? - kérdezem.
- Nem hiszem... - mondja és megnyalja az ajkát. - Nem a környéken él. Igazából külföldi.
- Francia? A neve miatt. Van egy francia ismerősöm, őt is így hívják. Hogyan ismerted meg? - kíváncsiskodom tovább.
- Interneten. - válaszolja.
- És... - fogalmam sincs, hogy hogyan kérdezzek erre rá. - Biztos hogy...?
- Hogy nem a fiúk jönnek be neki? - segít ki, mire óvatosan bólintok.
- Eddig még semmi jelét nem mutatta és barátnője is van elvileg. - megvonja a vállát, de a szemében látom mennyire megviseli ez a dolog.
- Elvileg?
- Igen. Eddig még sosem láttam, még csak egy képet sem róla, de szokott vele beszélni telefonon például. Szerencsés a csaj. - sóhajt.
- Az nem jelent semmit. Egy lánynak vannak barátnői. - meglököm a vállát, de nem deríti jobb kedvre.
- Sajnos nem hiszem, hogy ő csak egy egyszerű barátnő.
- Tudja, hogy mit érzel iránta?
- Nem. Még nem. Egyenlőre egy nagyon jó barátom... attól félek, hogy elrontanám az egész kapcsolatunkat. - vallja be szomorúan.
- Nagyon vak lehet ha nem kellesz neki, hidd el. - mosolygok rá bátorítóan, mire elvörösödik.

Már vacsorához készülődtünk, mikor hirtelen megjelent az egész stáb, kamerákkal, mikrofonnal meg minden egyéb dologgal amire szükségük lehet, mögöttük pedig Simon és Nicole lépett be az étkezőbe.
- Remélem mindenkinek jól telt a mai napja. - kezdi Simon. - Van akinek az utolsó napja. - teszi hozzá, mire többen idegesen forgolódni kezdenek. - Meghoztuk a döntést. A vacsora után mindenkivel kint találkozunk a medencénél. - Már biztos, hogy nem fogok olyan nyugodtan enni, mint ahogy terveztem.
Simon még egyszer körbepillant, majd a stáb tagjaival együtt kivonul a helyiségből. Mindannyian idegesen felsóhajtunk. De komolyan, mindenki, egyszerre. Ha hónapokig próbálgatnánk sem tudnánk ezt újra megcsinálni.
- Hát akkor... Jó étvágyat. - mondja Niall, majd leül a megterített asztalhoz. Hogy lehet valakinek ilyen stresszhelyzetben is étvágya?
Végül mindenki próbált legyűrni pár falatot, hogy legalább éhen ne maradjon. Valakinek ez lesz az utolsó itt töltött vacsorája. Nagyjából tíz perc alatt végzett is mindenki, hiszen már tűkön ültünk. Egyszerre vonultunk ki a kertbe, ahol az egyik szervező meg is állított minket.
- Felsorolom a sorrendet, kérlek úgy álljatok sorba. - mondja, mire mindannyian bólintunk. - F.Y.D? - néz körbe, mire az egyik banda felteszi a kezét. Fred és Jace is közéjük tartozik, így ők is beállnak legelőre. - Diva Fever? - sorban mindenki beáll a helyére, majd következnek az újabb és újabb bandanevek.
- One Direction? - feltesszük a kezünket, majd elfoglaljuk a helyünket, hatodikként. Ez az első alkalom, hogy halljuk a banda nevét, és mit ne mondjak, nekem nagyon tetszik.
Mikor az utolsó négy csapat is készen áll, a szervező ismét az első csapathoz fordul.
- Amikor szólok, végigmentek ezen az ösvényen, egészen be a ház mögötti részre. Onnan még körülbelül 200 métert sétáltok le a domboldalon. Ott fognak rátok várni. Érthető voltam? - mikor a legtöbbjük egy bólintással felel, megnézi az óráját. - Mehettek. - utasítja végül őket.
Mind a négy fiú, Jacet és Fredet is beleértve elindul az ösvényen a növények között, majd eltűnik a ház takarásában.
- És mi? - kérdezi valaki.
- Ha kapom az utasítást, mehet a következő csapat. - válaszolja a barna hajú, fekete pulcsis férfi.
- Lehet valami bátorságpróbával összekötött eredményhirdetés. - mondja a társának, mire az hevesen bólogatva egyetért.
- Remélem nem. - mondja mellettem Liam.
- Félsz a sötétben? - kérdezi Zayn és meglöki a vállát.
- Nem. Attól félek ami a sötétben van. - válaszolja, majd visszalöki.
- Vigyáznék a ragadozókkal... Azt olvastam, hogy itt vannak pumák. - mondja Ashley, a mögöttünk lévő csapat egyik tagja.
- Ne ijesztgesd már. - nevet fel Louis amikor megpillantja Liam elszörnyedt arckifejezését.
Alig öt perc múlva a szervező férfi ismét hozzánk fordul.
- Indulhat a következő csapat. - mondja, mire a megszólított banda elindul a kijelölt úton.
- Ez gyors volt. Kiestek? - kérdezi a szervezőt Steve, az utolsó előtti helyen álló bandából.
- Én azt nem tudom. Én csak elindítalak titeket. - vonja meg a vállát.
- Biztos kiestek. Örülj neki. - mosolyog rá a másik. - Több az esélyünk.
- Hazz, nyugi. - suttogja Louis úgy, hogy csak én halljam. Ahogy elfordítom a fejem a két srácról észreveszem, hogy ökölbe szorított kézzel állok. Felidegesített, az egy dolog, de nem gondoltam, hogy ilyen nyilvánvaló. Fred és Jace a barátaink, és nem nézem jó szemmel ha valaki (akár csak szóban is) bántja őket.
Louis óvatosan megérinti a még mindig ökölbe szorított kezemet, mire nagyot sóhajtok és kiengedem az elfehéredett ujjaim.
- Hagyd. - suttogja, mire aprót bólintok.
A következő csapatoknak jóval több ideig tart a "túrájuk", mint az elsőnek. Lehet tényleg kiestek?
- Indulhat a következő csapat. - Azok mi vagyunk.
- Na, gyertek. - indul meg elsőként Zayn, mögötte pedig sorban követjük a keskeny ösvényen. A növényzet egyre sűrűbb pár méter után, majd mi is eltűnünk a ház mögött.
- Liam, mit gondolsz a pókokról? - kérdezi az előttem sétáló Louis, miközben átbújik egy ág alatt. A válla felett Liamre pillantok, de nem látok semmit.
- Csak szedd le. - torpan meg egyből ijedten.
- Hozzá nem nyúlok. - válaszolja egyből Lou, majd kikerüli és tovább sétál az ösvényen.
- Harry! - szólít meg kétségbeesett hangon és felém fordul a hátával. Hiába nézem, nem látok semmit, de mikor szólni akarok, Louis köhint egyet. Liamnek nem tűnik fel, mert szegény sokkos állapotba került, de én odakapom a fejem. Lou kacsint egyet, majd Liamre pillant. Áh értem...
- Sajnálom, de én félek az ekkora pókoktól. Ez... ekkorát még sosem láttam. És szőrös is... - mondom undorodva Liamnek, majd én is kikerülöm és visszatartott röhögéssel pillantok Louisra, aki büszkén mosolyog rám.
- Ne csináljátok már! - kiabál utánunk, de mi mit sem törődve a kiabálásával, megyünk tovább.
- Akkora genyák vagytok! - nevet Zayn.
Alig húsz méter séta múlva, Liam utol is ér minket, csak mínusz egy ruhadarabbal.
- Hol a pulcsid? - nézek rá kérdőn.
- Levettem. - mondja, majd mikor kérdőn nézünk rá mindannyian, folytatja. - Igazából ledobtam és elszaladtam. Inkább a pulcsit hagyom ott, mint az életemet. - válaszolja komolyan, mire nem bírjuk már tovább és mind a négyen felnevetünk.
- Most mi van? - kérdezi közöttünk kapkodva a tekintetét arra várva, hogy valaki elmagyarázza neki miért nevetünk.
- Nem nézted meg mi van a hátulján? - kérdezi Lou.
- Miért néztem volna? - kérdez vissza Liam.
- Hagyjuk. - legyint Louis. - Majd valaki utánad hozza, aki még mögöttünk jön.
Az úton tovább haladva megpillantjuk a mentorainkat. Egy asztal mellett ülnek, és ismét valamit isznak. Mögöttük és mellettünk is egy-egy nagy kamerával veszik az eseményeket.
- Sziasztok! - mosolyog ránk egyből Nicole, Simon pedig csak biccent.
Úgy látszik ez a kis viccelődés oldotta a feszültséget, mert még csak most kezdett el liftezni a gyomrom.
Mindannyian beállunk egymás mellé, átkarolva a mellettünk állót. Louis szó szerint remeg mellettem, így őt a derekánál fogva még közelebb húzom, hátha egy kicsit segít rajta, hogy itt vagyok vele.
- Mondanom sem kell, hogy jók voltatok eddig. - kezdi Simon. Nem tudom miért, de nem vagyok annyira ideges mint amikor először kellett fellépnem, egyedül. Bíztam magunkban, bíztam abban, hogy elég jók voltunk.
- Nehéz döntés volt, nagyon sokat gondolkodtunk rajtatok. - Tévedtem, sírhatnékom van annyira izgulok. - Az agyam folyamatosan azt mondja, hogy voltak nálatok jobbak. - közli, mire teljesen elgyengülök. Alig állok a lábamon, csak abban bízok, hogy a többiek megtartanak.
Louis is átkarolja a derekam és szorosan magához húz valakinek a keze pedig az oldalamba váj. A hüvelyk ujjammal elkezdem simogatni Louis oldalát, de inkább csak a saját megnyugtatásomra. Nem lehet, hogy most kiesünk... azt... nem tudnám elviselni.
- A szívem viszont azt, hogy ezen lehet javítani. Hogy lehettek jobbak is, idővel. Már csak az a baj, hogy nincs időnk. - nagyot sóhajt, majd folytatja. - Meghoztam a döntést.
Louis ujjai az oldalamba vájnak, de most ez meg se kottyan ahhoz képest ami most a gyomromban zajlik. Rosszul vagyok, és ahogy nézem, a többiek sem bírják már sokáig.
- Végül a szívemre hallgattam. Bennt vagytok. - közli mosolyogva, mire mindeggyikőnkből kiszabadulnak az érzelmek. A többiek ordítva, én sírva engedem ki az érzéseimet. Szerintem az elmúlt hónapban többet sírtam, mint egész életemben.
- Istenem... - suttogja Louis majd szorosan megölel. Érzem milyen hevesen ver a szíve, miközben én is szorosan a karomba vonom.
- Köszönjük! - lépek oda Simonhoz és Nicolehoz majd a nyakukba borulok a többiekkel együtt.
- Gratulálunk. - mosolyog Nicole és szorosan megölel minket.
Amikor túl jutottam a selejtezőn, azt hittem sosem leszek annál boldogabb. Sosem érzek majd úgy, mint akkor. Mekkorát tévedtem.