Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑁𝑖𝑛𝑒𝑡𝑒𝑒𝑛

- Argh. - zuhanok be szó szerint az ágyba, úgy, hogy a fejem a takaróba temetem. Louis nevetve veti a hátát a támlának és mosolyogva nézi a szenvedésem. - Ezért te vagy a hibás!
- Miért is? - vigyorodik el.
- Első nap te adtál nekik kaját és egyből elmondtad, hogy én főztem! Most meg nézd meg le sem tudnak szállni rólam... - nyűglődöm, mert már tényleg kezdem unni a mindennapos főzést.
- Jól tudsz főzni örülj neki. - mondja, de aztán sóhajtva hozzáteszi. - Jól van, akkor holnap főzök én...
- Ki. Van. Zárva. - közlöm, miközben felnézek rá. Tudom, hogy direkt mondta, mert tudja, hogy soha nem engedném be a konyhába, mert a végén még megöli magát.
- Ne nyűglődj, gyere aludni. - nevet tovább, mire még jobban hisztizek.
- Nem vagyok álmos. - mondom a takaróba, hiszen még mindig hason fekszem.
- Én alszom. Jó éjt. - közli és lekapcsolja a lámpát.
- Neeeeee - ellenkezek, de csak szóban, eszem ágában sincs megmozdulni.
- Álmos vagyok, hagyj.
- Gonosz vagy.
Nem kapok választ.
- If I don't say this now... I will surely break - kezdem énekelni Louis Look After You feldolgozását, mert tudom, hogy idegesíti. - As I'm leaving the one I waaaaaaaaa - felvisítok a mondat közepén, mert kezei megtalálják az oldalamat.
- Ezt fejezd be. - utasít és ráül a hátamra, hogy mozogni se tudjak.
- Akkor foglalkozz velem! Még nem vagyok álmos.
- Esküszöm olyan vagy, mint valami óvodás. - nevet rajtam és még egyszer megböki az oldalam, mire vergődve próbálom lelökni magamról. Nem tágít, így a kezemmel megpróbálom elérni az ő oldalát, de ekkor egy kicsit megemelkedve hátrébb ül a fenekemre, majd mindkét kezemet elkapva feladásra kényszerít.
- A hangomat nem veheted el. - válaszolom és kicsit felemelem a takaróról az arcom, hogy ne tompítsa az éneket. - Be my baaaby! And I'll look after youuuuu! - húzom el a refrén végét, mire a szabad kezével nevetve befogja a számat. Megpróbálom megharapni, de sehogy sem sikerül.
- Mi az isten? - hallom Zayn hangját az ajtóból. Louis ijedten az ajtó felé fordul, így most van az egyetlen esélyem kiszabadulni alóla. Kirántom a karom majd oldalra gurulok, ezzel lelökve őt magamról.
- Oké, akkor én most úgy teszek, mintha nem láttam volna semmit és mintha ezt az egészet csak álmodtam volna. Jó éjt! - int mosolyogva Zayn, majd el is hagyja a szobát, maga mögött becsukva az ajtót.
Egy ideig csendben emésztjük a dolgokat, aztán Louisból kitör a nevetés, így belőlem is. Azt hittem, hogy aggódni fog, hogy megint olyat csinált amit nem kellett volna, de nagyon lazán kezeli a dolgokat és örülök neki, hogy az ilyen piszkálódásainkat nem veszi komolyan.
- Láttad az arcát? - nevetek, mire hevesen bólogat. Kihasználom az alkalmat, hogy nem figyel rám és meglököm a derekánál fogva, mire lezuhan az ágy mellé. Még jobban nevetek, de mikor meglátom mérges arckifejezését, egyből bebújok a takaró alá és lefekszem, mint aki hirtelen nagyon elfáradt.
- Most már nem alszol, ne is álmodj róla! - érzem, ahogy visszamászik az ágyra, így megpróbálom kitámasztani magam, hogy ne tudjon lelökni.
- A bosszúm még megtalál. - közli, majd hallom, ahogy nyugodtan elhelyezkedik mellettem, így felé fordulok.
- Alszol vagy mi? - kérdezem, mert de ekkor felvillan a telefonja kijelzője, és megvilágítja az arcát.
- Fel vagyok pörögve valaki miatt. - pillant rám. - Kiment a szememből az álom.
Vigyorogva ülök fel.
- Nézzünk valami filmet.
- Kapcsold be a tévét, én még ezt megírom. - mondja.
- Mit írsz? - kíváncsiskodom, de nem nézek a telefonjába, inkább a csatornákat kapcsolgatva keresek valami értelmes műsort.
- Csak a tesóim. Épp azon vitatkoznak, hogy melyiküké legyen a zongozám. - sóhajtja.
- Van zongorád? - csillan fel a szemem.
- Hát nem nagy zongora, hanem ez kisebb digitális.
- Szintetizátor?
- Nem, ez csúnya név neki. Digitális zongora, nem szintetizátor. - magyarázza.
- De hát az a neve.
- A szintetizátorról tudod mi jut eszembe? Egy gyerek játék. Tudod, az a kicsi, szines, maximum húsz billentyűs műanyag. Na, az szintetizátor. Az enyém viszont egy nagy, nyolcvannyolc billentyűs, fekete digitális zongora.
- Nagy szintetizátor. - vigyorgok rá.
- Argh! Inkább kapcsolgasd a csatornákat! - szól rám. Újabb dolog amivel piszkálhatom.
- Susi és Tekergő? - állapodok meg egy helyen, ahol épp az egyik kedvenc mesém megy.
- Nem láttam még. - mondja, közben pedig leteszi a telefonját.
- Mi?! - hüledezek.
- Az első részét igen, de a másodikat sosem tudtam végig nézni. Mindig odáig jutottam, hogy a Tekergő leszidja a kiskutyát mindenért, az meg el akar szökni. Vagy valami ilyesmi.
- De miért csak addig?
- Nem tetszett. Nem tudom. Kiábrándultam belőle. - vonja meg a vállát. - Tekergő annyira megváltozott, és ez fura nekem.
- Azért mert már házban él. - magyarázom a filmet bámulva. - Te is máshogy viselkednél, ha megváltozna az életed és végre tényleg boldognak éreznéd magad.
- Akkor ettől nem kell félnem. - mondja mosolyogva, de a szeme inkább fájdalmat tükröz.
- A te életedben is lesz egy Susi. - nézek rá mérgesen. Nem szeretem amikor úgy beszél magáról, mint aki nem fogja megtalálni a párját.
- Az lehet, de nekem egy Tekergő kell. - húzza fel a szemöldökét. - Így kicsit nehezebb.
- És inkább lennél Susi?
- Inkább lennék... A második részből az a nagy fekete. Amelyik olyan, mint egy rottweiler. - gondolkodik el.
- Azt mondtad nem láttad a második részt!
- Nem teljesen. De tudod lányokkal vagyok otthon körülvéve, akik élnek halnak a romantikus, nyálas filmekért. Legalább háromszor láttam a Titanicot, az Alkonyatot meg már nem is számolom inkább... "Jajj, Edward, tudom mi vagy!".... "Mondd ki! Hangosan! Mondd ki!".... "Vámpír!"... - fel kell nevetnem mikor Bella hangjára elvékonyítja a hangját, majd Edwardnál mélyíti és drámai hangsúllyal adja elő az ikonikus jelenetet. - És ezt mind úgy tudom, hogy sosem láttam a filmet! A Titanicból is tudok idézni.
- Tudnád én hányszor láttam... - jegyzem meg halkan.
- Önszántadból?
- Hááát... - húzom el mosolyogva a számat.
- Önszántadból nézed az Alkonyatot?? - döbben le.
- Nem, a Titanicot.
- Szerencséd, mert kiraktalak volna a szobából. - jegyzi meg.
- Ez az én szobám.
- Nem. Apádé. - kötözködik mosolyogva.
Mindketten a képernyő felé fordulunk, ahol Tekergő éppen a patkányt kergeti.
- Te szeretnél tovább tanulni? - kérdezi egy kis idő után.
- Eddig szerettem volna. De előbb érettségizzek le.
- Én nem szeretnék, az szerinted nagy baj?
- Nem tanultál tovább? Akkor mégis mit csináltál az előző éveidben? - lepődöm meg. Tudtam, hogy nem tanul már, de azt hittem, hogy elvégzett valami két éves szakmát, vagy ilyesmit.
- Fociztam. Lehet, hogy nagy hülyeség, de ez volt az álmom. Suli mellett alig volt időm, így amint leérettségiztem elmentem egy egyesülethez.
- Három éve focizol? És most miért nem? Mióta ismerlek nem igazán jártál el focizni.
- A műsorra szeretnék koncentrálni. Az a legnagyobb baj, hogy ugyan abban a csapatban játszok, és nem jutok feljebb. Úgy érzem, hogy időpocsékolás, ezért kérdeztem, hogy neked van-e valami terved, mert akkor ötlet hiányában, mehetnék veled.
- Az jó lenne. - válaszolom mosolyogva. - De most a műsor a legfontosabb. Ha összejön...
- És ha nem? - szakít félbe.
- És ha igen? - kérdezek vissza.
- Akkor sem biztos semmi. Nagyon jó lenne ha megnyernénk, kiadunk pár albumot, de lehet, hogy pár év múlva elfelejtenek minket. Akkor meg itt állok huszonhárom évesen, egyetlen érettségivel.
- Utána is tanulhatsz. Bármikor beiratkozhatsz bárhova.
- Lehet. Szóval? Nem válaszoltál, hogy te hova mennél.
- Szociológia, üzlet, jog... Ilyesmi.
- Azt hittem orvosnak akarsz tanulni.
- Miért is?
- Mert anyukád az. - válaszolja logikusan.
- Engem nem vonz. Sok vér meg minden. - ráz ki a hideg. - Persze tök jó, hogy van egy orvosit végzett személy a családban, de annyi pont elég is.
- Nos... Üzlet, jog... Nem igazán nekem való.
- Mehetsz bármire ami tetszik. Nézegettél már egyetemeket?
Megrázza a fejét.
- Amúgy, hogy állsz a tanulással? - kezd bele egy másik témába. - Mindjárt érettséggizel. Megvannak a tételek?
- Igen, nem rég kaptuk meg. Az a szerencsém, hogy a tanáraim év közben mindig mondták, hogy ez és ez benne lesz biztosan az érettségiben. Így már előbb elkezdhettem a felkészülést és már kevesebb, mint a fele van.
- Menni fog?
- A töritől nagyon félek. Az sosem ment jól. Neked jó lett?
- A töri nagyon jól ment, meg amúgy minden más is. Egyedül a matek lett közepes.
- Nekem meg inkább a matek az erősségem. - húzom mosolyra a szám.
Ismét csend telepszik közénk és nyugodtan nézzük a filmet. Amikor vége, egy másik csatornára kapcsolok, ahol valami állatos baromság megy, de Louis imádja a természetfilmeket, így muszáj itt hagynom.
Már két óra is elmúlt mikor felfigyelek mély szuszogására. Nem tudom mikor aludhatott el, mert hiába utáltam eddig az állatos dokumentumfilmeket, ez kivételesen tetszett.