Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝐸𝑖𝑔ℎ𝑡𝑒𝑒𝑛

Az egész napunk máshogy telik, mint eddig. Várható volt, hiszen a reggeli csókunk óta alig szólunk egymáshoz, de mégis nagyon furcsa az egész. Amúgy egyáltalán nem neheztelek Louisra vagy ilyesmi, egyszerűen inkább ő a visszahúzódóbb. Zayn persze egyből tudni akarta mi van velünk, de nem mondtam neki semmit, így egy idő után beletörődött. Liam és Niall túlságosan el volt foglalva egymás piszkálásával, na meg az egész napos X-Box-szozással, így nekik nem tűnt fel semmi.
Én pedig... Egész nap gondolkodtam. Hogy lehet, hogy nem vettem észre semmit? Ismerem már több, mint egy hónapja... Visszagondolva, hogy miket mondtam amivel összezavarhattam, nem csoda, hogy nem tudta eldönteni mi van közöttünk. A csók sem megy ki a fejemből és nem azért mert annyira megviselt volna, hanem mert visszacsókoltam. Tudtam, hogy nem lennék képes elviselni az újabb megaláztatásokat egy meleg kapcsolat miatt, mégis visszacsókoltam. Nem tudom, hogy miért, talán mert szerettem volna boldoggá tenni, de így még nagyobbat zuhant a végén.
A nap végére egyszerűen már úgy érzem, mintha mindjárt felrobbanna a fejem. Sosem voltam árulkodós gyerek, ha valamilyen titkot rám bíztak, azt mindig megőriztem, de ez most már tényleg sok. Abban biztos vagyok a srácokkal nem beszélhetek erről, mert nem akarom, hogy valamelyikünk oldalára álljanak, vagy ilyesmi.
Már besötétedett, mikor összeszedem a bátorságom és írok Gemmának egy SMS-t, hogy ha ráér beszélnünk kéne. Fél perc sem telik el és ír, hogy hívhatom.
- Kimegyek egy kicsit, mert Gemma beszélni akar velem. Talán végre beavat a kapcsolatába... - hazudom, mert nem szeretném ha esetleg rájönne bárki is, hogy igazából én akarok vele beszélni. Akkor Louis biztosan rájön, hogy miért keresem ennyire.
- Menj csak. - legyint Zayn de a képernyõrõl le sem veszi a tekintetét. A FIFA hatalma. - Utána jössz egyet ellenem?
- Annyira erőlteted, de a végén könyörögni fogsz, hogy legalább egy kicsit hagyjam magam. - vigyorgok rá, majd meg sem várva a válaszát, kimegyek a tegnapi helyünkre, a tábortűzhöz. Hűvös a levegő, így amíg kicseng a telefon, gyorsan felveszem a derekamra tekert kardigánt.
- Baj van? - kérdezi a nővérem köszönés nélkül.
- Nem, dehogy. - harapom be a számat.
- Mirõl szeretnél beszélni? - kérdezi egy kicsit nyugodtabb hangon.
- Az az igazság, hogy eddig gyakoroltam a szövegemet, de amint megszólaltál, fogalmam sincs, hogy hogy adjam elő. - vallom be felsóhajtva.
- Mi a baj? Ha valami nagy hülyeséget csináltál, az sem baj, csak mondd el... - bíztat kedvesen, de tudom, hogy ilyenkor mindig a legrosszabb dologra gondol.
- Semmi illegális. - mondom gyorsan, a vonal túlsó feléről pedig egy megkönnyebbült sóhajt hallok, amin fel kell kuncognom.
- Szerencséd, mert fogalmam sincs hova rejtenélek. - közli.
- Elrejtenél a rendőröktől? - nevetek fel.
- Az öcsém vagy! Naná! - vágja rá. - Na, de a lényegre térve. Mi történt? Csak mondd el gyorsan.
- Rendben. De akkor tényleg hallgass végig, rendben?
- Kezdd már! - szól rám türelmetlenül.
Pár másodpercig még csendben vagyok, hogy átgondoljam, tényleg jó ötlet-e ez, de aztán csak kiürítem az agyam és beszélni kezdek.
- Ma reggel Louis megtudta, hogy egyszer volt egy pasim, amire megharagudott és elrohant, erre én utána rohantam, és nem értettem mi a baja, mert tudod én elfogadnám akkor is ha egy csimpánzzal randizna, de ő nagyon mérges volt, én pedig azt hittem, hogy csak simán homofób vagy ilyesmi.- Gyors levegővétel, majd folytatom. - Lementünk a partra, mert meg akartam vele beszélni a dolgokat, erre a közölte, hogy nem tudja hogyan, de szerelmes lett belém és nem tudott ellene mit tenni, aztán megcsókolt, én meg visszacsókoltam, aztán pedig közöltem, hogy én nem akarok tőle többet, mint barátság, erre most alig szólunk egymáshoz én pedig egész nap ezen agyaltam és muszáj voltam végre valakinek elmondani, de a fiúknak nem lehetett, mert nem akarom, hogy valakinek a pártját fogják, ezért felhívtalak téged - újabb levegő. -, de persze előtte még fél órát gondolkodtam, hogy be kéne-e téged avatni, mert ezzel olyan dolgokat is megtudsz amit eddig nem tudtál és most, hogy a végére értem, csak remélni tudom, hogy valamilyen csoda folytán megszakadt a vonal már az elején és nem hallottál ebből az egészből semmit, mert már nagyon nem tartom jó ötletnek és most nem akarom abbahagyni a beszédet sem, mert abban reménykedem, akkor elfelejted a sztori elejét, de most úgy érzem muszáj lesz, mert elfogyott a levegőm... - fejezem be teljesen kifulladva. Gyorsan elveszem a fülemtől a készüléket, de mikor látom, hogy a hívás még mindig él, nagyot sóhajtva visszaveszem.
- Wow. - Komolyan? Ezek után egy "wow" hagyja csak el a száját?
- Wow? Ez nem "Wow"...
- Nem mindegy mi? - rivall rám. - Annyira büszke vagyok rád, hogy ezt mind elmondtad nekem!
- Ezért? Akkor valószínűleg bejött az elméletem és elfelejtetted az elejét.
- Hallottam mi volt Alexszel, nem felejtettem el. - mondja, mire megdermedek.
- Te... Mindig is tudtad?!
- Dehogy! - védekezik egyből, de már lebukott.
- Akkor honnan tudtad a nevét? - kérdezem mosolyra húzva a számat.
- Te mondtad! - Aha... Persze.
- Nem, nem! Én ilyen egyszer sem említettem. - nevetek fel. - Na, halljam, honnan tudtad! - kíváncsiskodom. Idegesnek kellene lennem, hiszen az nővérem tudja, hogy már fiúval is volt kapcsolatom, de ebben a pillanatban inkább boldognak érzem magam.
- Igen, tudom, hogy volt Alexszel kapcsolatod, és bármennyire is szerettem volna ha bevallod már az elején, mivel ez nem történt meg, gondoltam nem állsz rá készen, így sosem említettem. Aztán úgy látszott, hogy már nem vagytok együtt, így akkor meg már azért nem volt esedékes a dolog.
- Honnan tudtad meg?
- Lisa húga is abba a suliba jár, mint te. Egy évvel fiatalabb nálad.
- Nos... Szóhoz sem jutok. - nevetem el magam. - Mit szólsz a másik feléhez?
- Szóval megcsókolt? - töpreng.
- Igen.
- Te meg visszacsókoltad?
- Igen.
- És most mit érzel?
- Nos... Jelenleg teljesen zavarban vagyok, hogy veled beszélek erről... Más nem szokta az ilyenbe beavatni a családját. - közlöm, mert ez általában nem így mûködik.
- De nekünk ilyen jó a kapcsolatunk, és ennek nagyon örülök.
- Igen, tudom. Én is örülök.
- Megbántad? - kérdezi egy kis csend után.
- Hogy visszacsókoltam? - kérdezem, de meg sem várom a válaszát. - Utána elutasítottam.
- Nem ezt kérdeztem. - kötözködik. Tipikus Gemma.
- Nem bántam meg, de te ezt nem érted... Nem akarok még egyszer annyi sértést meg bántást kapni, mint régen. Borzalmas volt. - Esküszöm még a mai napig látom magam elõtt azt a so lenézõ tekintetet.
- Igen, ezt tényleg nem érthetem. De azt tudom, hogy én melletted állok bárhogy is döntesz.
- Tudom és köszönöm. - bólintok magam elé.
- Tehát akkor... Most a lányokhoz és a fiúkhoz is vonzódsz?
- Hát a lányokhoz mindenképp, a fiúknál pedig változó.
- Változó?
- Aha. Tehát nem nézek meg alapból egy srácot... Alexnél sem az volt, hogy kinézetre bejött volna vagy ilyesmi, érted... Csak úgy kialakult, barátságból.
- És Louisnak volt már kapcsolata? - kérdezi, de hiába.
- Nem tudom, nem beszélünk.
- Semmit?
- Hát az egész napunk úgy telt, hogy ő került engem, én meg így nem igazán firtattam a dolgot. Majd este megbeszéljük... Talán.
- Együtt alszotok?
- Harry? - az ajtó felé kapom a fejem, ahol az emlegetett fiú leskelődik.
- Itt vagyok! - szólok oda, de mivel sötétben ülök az udvar közepén, eltelik néhány másodperc mire megtalál.
- Nem akarlak zavarni, de a fiúk kizavartak utánad.
- Megyek, egy perc. - szólok vissza.
- Telefonálsz még? - kiabálja, hiszen nem láthatja a fülemhez tartott telefont.
- Menj, majd beszélünk. - szól a fülembe Gemma, majd lerakja.
- Már nem. - tápászkodom fel a kempingszékből, de addigra Lou is odaér.
- Ezeket be kéne vinni. - mutat a sátrakra, de csak megvonom a vállam.
- Lehet, hogy fogunk még kempingezni.
Pár órával késõbb, mikor már a harmadik meccset is megnyertem Zaynnel szemben, úgy döntök, ideje aludnom.
- Ti még lent maradtok? - nézek Liamre és Zaynre, mert már csak ők maradtak lent, a többiek a fent alszanak.
- Még egy meccs. Most nyerek. - mondja Zayn teljesen felpörögve, majd ismét a képernyõ felé fordul.
Halkan szedem a lépcsõfokokat, majd halkan is nyitok be a szobánkba. Nem értem miért, de Louis minden apró hangra egyből felébred, így mikor még csak pár lépést tettem meg, megszólal.
- Gyere nyugodtan.
- Csak a fogkefémért jöttem. - suttogom és a táskámhoz lépek.
- Nem alszol itt? - ül fel az ágyon.
- De. - gyorsan elõhalászoma fogkefét, majd felállok és felé fordulok. Sötét van, így csak a teste körvonalából tudom bezonosítani, hogy õ is engem néz. - Már ha neked nem baj...
- Mi? Nem, nem azért mondtam! - védekezik egyből. - Csak... Ha esetleg kényelmetlen a mai nap után velem aludnod... Lemehetek a nappaliba is. - mondja, de a hangja néhol megakad.
- Nem haragszom rád. - válaszolom és odalépek az ágyhoz. - Louis... - szólítom meg, mert nem akar felkelni. - Gyere ide! - nyújtom a kezem, majd mikor végül megáll velem szemben, szorosan átölelem.
Eddig nem láttam sírni, és most azt kívánom, bárcsak most se kellene.
- Annyira hülye voltam. - suttogja a nyakamba.
- Nem voltál hülye. - mondok ellent.
- Bárcsak visszapörgethetném az időt... - mondja egy hatalmasat sóhajtva, majd elenged és visszaül az ágy szélére, velem együtt. A szemem már kezdi megszokni a sötétséget, így az arcát is kezdem tisztán látni a szoba halvány fényében.
- Én nem akarnám visszapörgetni. -válaszolom. -Tudod miért?
Megrázza a fejét és kíváncsian pillant fel rám.
- Mert így végre nem kell megjátszanod magad valaki másnak.
- Eddig sem játszottam meg. - válaszolja és megtörli a szemét.
- De nem is teljesedtél ki. - húzom fel a szemöldököm. - Tudod... Azért szeretném megbeszélni a dolgokat és ha nem gond akkor van pár kérdésem is. - húzom el a számat az arcát tanulmányozva.
Végül csak egy apró mosollyal bólint.
- Mióta tudod, hogy... - keresem a szavakat, mert nem tudom minek hívhatom.
- Nyugodtan mondd ki, nem sértesz meg. - érinti meg egy kicsit a térdem. - Mióta tudom, hogy meleg vagyok? Az első barátnőm óta.
- Volt más kapcsolatod? Úgy értem fiúval.
- Még sosem volt barátom. Nektek ez nem tűnik fel, de egy meleg élete ezerszer nehezebb. - mondja a takaró csücskét birizgálva.
- Mióta tart ez a... vonzalom irántam? - kérdezek rá ami a legjobban érdekel.
- Régóta.
- Elmeséled kérlek? - kérlelem, mert nagyon érdekel. Sosem volt még meleg barátom, és bár ő ettől még ugyan az az ember, egyre inkább kíváncsivá tesz.
- Mikor elsőnek találkoztunk, már tudtam, hogy baj van. Azt hittem könnyű lesz elfelejteni, mert ez csak egy tehetségkutató, egyikünk a végén úgy is kiesik. Aztán jött a banda.
- Szerelem első látásra? - mosolyodom el.
- Hát, valami olyasmi.
- Mit tudok csinálni amivel megkönnyítem a helyzeted? - Tényleg segítenék, de fogalmam sincs, hogy hogyan tehetném.
- Ezen nem lehet segíteni. Majd elmúlik. - Csak azzal tudnék rajta segíteni, ha én is ezt érezném és együtt lennénk. Ez az egy módja van, én pedig ezt nem tudom neki megadni.
- Sok félreérthető dolgot csináltam? Mármint amivel összezavartalak.
- Hát figyelj... - neveti végre el magát és beletúr egyenes hajába. - Összeköltöztünk, vacsorával vártál, másnap meztelenül flangáltál előttem és akkor még a rudas poénjaid, meg a tegnap este szóba se kerültek.
- Szóval igen. - mosolyodom el. - És akkor ezért haragudtál annyira Linára a paintball pályán... Mármint teljesen kiakadtál, hogy elhívtam randizni...
- Próbáltam visszafogni magam, de igen, az nagyon kiakasztott.
- Lemondom. - vágom rá.
- Mi? Dehogy mondod!
- De, igen! Mostmár tudom, hogy ez neked nagyon rossz lenne, szóval holnap beszélek vele.
- Ne aggódj miattam, ez nem rólam szól! Légyszi, menj el, mert utána bűntudatom lesz! - kérlel.
- Ha meg elmegyek, az sem lesz jobb...
- Túlélem, hidd el! Igazából azon vagyok, hogy már ne érezzek így, és az lenne a legjobb ha összejönnél valakivel, úgy könnyebben beletörődnék. Kérlek! - szinte könyörög.
- Biztos?
- Teljesen biztos. - bólogat hevesen, és könyörgően pillant rám álmos szemeivel.
- Elmegyek megmosom a fogam. - emelem meg egy kicsit a fogkefét, hogy eltereljem a figyelmét Lináról. Bármit mondhat, nem megyek a lánnyal sehova így. - Aludj nyugodtan, később is bőven ráérünk beszélni. - simogatom meg a karját, mire egy apró mosollyal visszamászik a helyére.
- Nagyon köszönöm, hogy ilyen jó barát vagy. - mondja mikor már az ajtóbal járok. Egy bólintással felelek, nem tudom mit mondhatnék.
Bár a beszélgetesünk alatt elég lazán kezeltem a dolgokat, a lelkem mélyén azért megviselt. Sosem tudnék rá haragudni az identitása miatt, inkább az zavar, hogy ezt én idéztem elő nála. Mármint, nem az identitását, hanem a szerelmét irántam. Tegnap... Én nem akartam rajta elaludni, egyszerűen csak már nem volt már semmi erőm. Úgy érzem én fele annyi dolgot sem élnék túl, mint ő. Konkrétan rámásztam, aztán eldobtam, mint valami használt zsepit.
Ezek után pedig még ő mondja nekem, hogy milyen jó barát vagyok...