Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑁𝑖𝑛𝑒

~ Harry ~

- Sophia! - kiabálom mikor belépek az ajtón. Leveszem a cipőmet, mert tudom, hogy nem szereti ha összejárkálom a tiszta padlót. Imád takarítani, mégsem örül ha teszek róla, hogy kelljen is.
- Itt vagyok! - hallom a hangját a konyhából. Soph ott áll a pult előtt és egy tepsiben rendezgeti a sütni szánt pogácsákat.
- Imádlak. - mosolygok rá, majd a csípőjét megragadva megfordítom és megcsókolom.
- Hiányoztál. - suttogja, mire ismét az ajkára hajolok.Olyan békés minden...
- Főztél vagy meg kell várnom amíg ezek megsülnek? - mutatok a mögötte sorakozó pogácsákra.
- Főztem. - nevet fel, majd a hűtő felé mutat. - Először csináltam, de hidd el ízleni fog.
- Ez az? - kérdezem mikor megfogok egy tálca... valamit.
- Az. Vedd ki, én is eszek. - amikor ki akarom emelni, mintha ezerszer nehezebb lenne, mint alapból. A tálca hangosan csattan a padlón, a rajta lévő dolgok pedig szana szét hullanak, és összemaszatolnak mindent.
- Semmi baj. Felszedem. - lép hozzám egyből. Dehogynem, van baj. Ezzel dolgozott egész nap, én meg elrontom...
- Harry minden oké? - vizslat mikor nem válaszolok. - Harry? Harry te vérzel! - kapja a szája elé a kezét. Követem a pillantását és mikor meglátom a vértócsát a lábam alatt, elfog a hányinger. A kezemre pillantok, de nem látok semmit és nem is vérzek... Ez nem az én vérem.
- Harry... - Soph rekedt suttogását hallva azonnal felpillantok. A látvány megbénít. A csuklóján folyik a vér, a szemei alatt zúzódások vannak. Az orra is elég rossz állapotban van, valószínűleg el is tört.
- Istenem... - amikor felé akarok lépni, felsikolt és hátrálni kezd. - Soph mi a baj? - kérdezem kétségbeesetten.
- Ne! Kérlek ne! - sikoltja sírva és a kezemet figyeli. Csak ekkor veszem észre, hogy már az én kezem is csupa vér. Sophia vére. Ezt én tettem vele? Nem...
- Istenem Soph... - guggolok le mellé gyorsan, de ekkor őrületes sírásba kezd.
- Kérlek... ne! Miért engem? Kérlek... csak hagyj! Nem tettem semmit! - kiabálja az arcomba.
- Semmi baj, hé! Semmi baj! - suttogom és felé nyúlok.
- Harry... Harry... ne kérlek... Harry... - sírja, miközben a karomba vonom. - Harry...
- Semmi baj... - de mikor ismét rápillantok, már Louis arcát látom. Vörös, kisírt szemeivel pillant rám. - Lou...
- Harry... - sóhajtja fájdalmasan. - Harry...
- Harry! Hahó... Hazza! - ez a hang már sokkal élesebb, mint az eddigiek. Mikor végre teljesen magamhoz térek megpróbálom kinyitni a szemem, de a fényes szoba ezt eléggé megakadályozza.
- Na, végre. - forgatja a szemét Louis, az ágyam szélén ülve.
- Te mégis mit keresel itt? - pillantok rá. A hangom nem szemrehányó, csupán kíváncsi.
- Anyukád engedett be. Jöttem a cuccaidért. - magyarázza még közelebb hajolva.
- Azt mondtad délre jössz...
- Dél van. - mosolyog rám, majd feláll az ágyamról, hogy nyugodtan ki tudjak mászni.
- Dél? - kérdezek vissza, mikor felfogom az információt.
- Úgy van. Ez az? - kérdezi a tegnap bepakolt táskámat emelgetve.
- Igen... Istenem, szétmegy a fejem. - dőlök hanyatt újra az ágyon, majd becsukom a szemem hátha ez enyhíti a fejfájásomat. Melegem van, így a takarót ledobom magamról, de ekkor meg a hirtelen fázni kezdek.
- Kérek neked valamit. - mondja, majd kimegy a szobámból. Pár perc elteltével egy fehér tablettával és egy pohár vízzel jelenik meg. Megköszönöm, majd egyből le is nyelem a gyógyszert.
- Mindig beszélsz álmodban? - kérdezi hirtelen. Mikor értetlenül nézek rá, folytatja. - Sophia nevét suttogtad folyamatosan. Mit álmodtál? - kérdezi, mire ismét élethűen látom magam előtt az álombeli jelenetet. Én csináltam vele...
- Vele álmodtam. - sóhajtom. A kezemre pillantok, ahol eddig a vér volt. Olyan élethű volt...
- Hiányzik? Áthívjam neked? - próbál felvidítani, de megrázom a fejem.
- Most ne. Nagyon rosszul érzem magam. - megértően bólint, majd hozzám lép és megfogja a homlokom.
- Eddig azt hittem simán csak sápadt vagy, de már értem. Tiszta láz vagy, Harry. - fürkész aggódva. - Feküdj vissza. Szólok anyukádnak. - nem ellenkezem, érzem, hogy gyengébb vagyok mint általában. Louis úgy mint az előbb, elhagyja a szobát, majd pár percen belül anyámmal a nyomában tér vissza.
- Ezt vedd be. - ad a kezembe egy még nagyobb tablettát, majd a kezével a homlokomat tapogatja. - Valami vírus lehet. Holnapra rendbe jössz, csak egy kis hőemelkedés. - állapítja meg. Lázmérőre sincs szüksége, mindig eltalálja.
- Lou, szívem, szerintem menj, mielőtt még te is kidőlsz. - fordul Louishoz aki csak csendben várakozik az ablakomnál.
- Rendben. - mosolyog rá, majd hozzám fordul. - Szólj ha bármi kell. Este felhívlak. - mondja, majd elköszön és a táskámat megfogva eltűnik a szobámból.
- Mit ennél? - kérdezi anya.
- Nem vagyok éhes. - válaszolom. Tényleg nem, hiába van már dél.
- Enni muszáj. Csinálok valami finomat, meg teát is mindjárt hozok. Nézz tévét, vagy laptopozz addig, ha gondolod. Ne kelj fel, szólj ha bármire szükséged van. - sorolja az anyai jótanácsait.
A délután hátralévő részében leginkább filmet néztem, illetve aludtam. Mikor aztán eljött az este, már egyre inkább a közös lakásunkon gondolkodtam. Sosem laktam még máshol, még sosem kellett a családomon kívül mással megosztanom semmit. Tűkön ülve vártam, hogy Louis hívjon, de mikor ez még este nyolckor sem következett be, beléptem a skypera és megcsörgettem.
- Szia! - szól bele, az első csöngés után.
- Miért nem hívtál? - a hangom sokkal számonkérőbb, mint gondoltam.
- Beteg vagy. Azt hittem pihenni akarsz. - válaszolja nyugodtan. Valószínűleg nem tűnt fel neki az előbbi hangnemem.
- Nem. - rázom a fejem. - Már pihentem. De mindegy, igazából a lakáson gondolkoztam, azért hívtalak.
- Már nem akarsz idejönni? - a hangja megdöbbent és aggodalmaskodó egyszerre. Gyorsan megrázom a fejem.
- Nem erről van szó. Csak még sosem laktam senkivel.
- De. - javít ki azonnal. - A táborban a múlt hónapban.
- De az más volt. Csak egy hét.
- Mit akarsz tudni? - jön rá egyből mit akarok igazából.
- Lefekvési idő? - kezdek bele az engem leginkább aggasztó témákba.
- Várj, benyomom a kamerát, mert közben főzök. - mondja, majd hirtelen megjelenik a képe is. A laptopja a konyhapulton van, onnan veszi, hogy a pulton tevékenykedik.
- Főzöl? - hajolok közelebb a kamerához, hátha látom mit művel.
- Nyugi, ez csak zacskós leves. - nevet fel, majd meglóbálja a kamera előtt.
- Az nem számít. Azt bárki tud. - rázom a fejem, majd én is rákattintok a kamera ikonra, hogy akkor már ő is lásson.
- Jobban nézel ki, mint reggel mikor ott jártam. - állapítja meg.
- Anya teája. - emelem fel a bögrét, mire Louis elmosolyodik.
- Szóval... - térek vissza a kérdésemre. - Lefekvési idő?
- Max 11, utána úgyis kidőlök. - válaszolja. - Nem vagyok egy éjjeli bagoly.
- Ez közös. Általában sokat alszom, de ez szituációtól függ. Vannak olyan helyzetek mikor ébernek kell lennem. - Megint félreérthetően fogalmaztam... - Kaja?- kérdezem gyorsan, hátha még nem fogta fel az előbbi szavaim.
- Ugyan azokra a szituációkra gondolunk? - kérdez vissza mosolyogva. Nem jött össze...
- Félreértetted... - rázom a fejem.
- Mert úgy fogalmazol. - vágja rá. - Amúgy... Nem, nem tudok főzni, sajnálom. - nevet fel és az idő közben lábosba rakott tésztára mutat.
- Akkor az rám marad. - forgatom a szemem.
- Tudsz főzni? - kérdezi meglepődve.
- Majd megkóstolod és eldöntöd. - válaszolom, mire felcsillan a szeme. - Pia?
- Nem iszom. Ha elmegyek valahova, akkor se sokat. - mondja komolyan.
- Jó, én igazából semmit. Lányok?
- Nincs barátnőm, de ezt tudod. - néz rám értetlenül.
- Nem úgy értem. - javítom ki gyorsan magam. - Ha valamelyikünknek... Összejönne valami és... Felvinné magához... Na érted. - nevetek fel kínomban, mire neki is leesik.
- Jaa, hát igazából szólj ha ilyen van, vagy találj ki valami jelmondatot és akkor a másik lelép arra az időre. - von vállat.
- Jó, mert nem igazán zavarnék mikor Henriettával benne vagytok a buliban. - nevetek fel, mire ő is elmosolyodik és mintha egy pillanatra bele is gondolna a dologba.
- Hidd el, arról tudnál. - mondja végül, amit nem igazán értek, de úgy döntök ezt majd később rákérdezek még.
- Tv? - folytatom.
- Nem nézek nagyon, általában max este a Jóbarátokat.
- Jóbarátok? - kérdezek vissza felcsillant szemmel. - Akkor ez egy esti közös program lesz.
- Miközben a főztödet esszük. - teszi hozzá, mire büszkén elmosolyodom. Eddig még sosem főztem hosszútávon magamra, most meg egyből kettőnkre kell.
- Igen. Sikerült amúgy beköltöznöd? - kérdezem.
- Még a kipakolással vannak gondok. Szerencse, hogy bútorozottak a szobák.
- Nem férsz el? - kérdezem nevetve.
- Nem. Igazából sok ruhám van. - túr a hajába, majd ellenőrzi a tészta állagát. Mikor megbizonyosodik róla, hogy már megfelelően puha, elzárja a gáztűzhelyt.
- Pakolj hozzám. Nincs sok cuccom, elférek egy szekrényben. A másikba pakolhatsz, ha gondolod. - mondom.
- Komolyan? Kösz, tényleg. Nem maradt sok cuccom, elférek a legkisebb helyen is. - magyarázza, majd a laptopot megragadva elindul a szobák felé.
- Így állok. - azzal megfordítja a készüléket, hogy én is lássam. A padlón pár doboz, a polcok telepakolva. Az ágyon pár rendetlen ruhakupac sorakozik.
- Jó sok cuccod van. - vizsgálom a képernyőn keresztül a helyiséget.
- Igen, nos mindent elhoztam mielőtt még a húgaim úgy gondolják, hogy arra már nincs szükségem és lenyúlják.
- Nekem ilyen gondom sosem volt. Gemma elvan magával, nincs ideje, hogy még velem is foglalkozzon. - gondolkodom el. - Kivéve ha szekálni akar. Akkor mindig csinál magának szabadidőt. - vigyorgok.
- Jó fej a nővéred. - mosolyog.
- Tudom, imádom is. Nem tudom mit kezdenék magammal a helyedben. Ennyi nőt...
- Na látod. Akkor megérted miért kell a lehető leggyorsabban elköltöznöm. - magyarázza majd az egyik dobozra mutat. - Ezt akkor átvihetem hozzád? - kérdezi, de a választ meg sem várva felkapja és átmegy az én szobámba. Fogalmam sincs hogy, de a laptopot és a dobozt is egyszerre meg tudja fogni.
- Ezt a polcot akkor elfoglalom... - kezdi pakolni a ruhákat, de mire végez az egész szekrényt telepakolja.
- Van ott még egy szekrény, nekem elég az. - mondom mikor tanácstalanul pakolgatja a cuccokat, hátha tud még egy kis helyet szorítani számomra.
- Ide raktam a táskád. Azt is kipakoljam? - kérdezi az említett tárgyat felemelve.
- Csak pár cucc van benne, meg tisztálkodási dolgok.
- Basszus! - csap a homlokára. - Nem hoztam törülközőt. - mondja, mire felnevetek.
- Ott van a táskámban, használd azt. Tiszta minden, vedd el ami kell. - forgatom a szemem. Nem is Louis lenne, ha mindent vitt volna.
- Kösz. - néz a képernyő felé hálásan, majd kinyitja a sporttáskámat.
- Törülköző... Törülköző.... megvan, oké. Sampon! - kiált fel mikor meglátja a táskámba rejtett dobozt.
- Vidd csak. - nevetek.
- Oké, köszi. - azzal tovább kutat. - Fogkefe és fogkrém... Azt hoztam. - mondja és büszkén megveregeti a vállát.
- Ruha, ruha, ruha... rózsaszín borotva... Mi van?? - néz értetlenül a kamerába.
- Azt nem adom, már használt. - szólok rá.
- De miért rózsaszín?
- Miért ne? - vonok vállat, mire nevetve visszadobja a helyére.
- Amúgy jobban vagy már? - kérdezi a konyha felé sétálva. A lámpák fénye hol beárnyékolja, hogy megvilágítja az arcát miközben átmegy egyik helyiségből a másikba.
- Igen, sokkal. - bólintok, miközben elővesz egy tányért és szed az instant tésztából.
- Akkor holnap már jössz ide? - próbálkozik a kamerába mosolyogva, mire felnevetek.
- Annyira rossz egyedül?
- Neeeeem, dehogy. Igazából mindig van mit csinálni, egyáltalán nem unom meg még a lélegzést is... - mondja a szemét drámaian forgatva. Leül az asztalhoz és enni kezdi a világ legegészségesebb ételét.
- Viszem majd a cuccaim, de még nem költözöm oda. - forgatom a szemem hozzá hasonlóan. - Ha elkezdődnek a próbáink hidd el örülni fogsz, hogy ennyit lehettél egyedül.
- Apropó. - emeli fel az egyik ujját. - Már elkezdődött ugye az X-Factor meghallgatásos része a tévében és...
- Mikor kezdődött? - vágok a szavába.
- Rögtön az után, hogy végeztünk a táborban. Nyolc hétre rakták, heti egy rész. Tehát az élő adásig lemegy már nyolc adás a meghallgatásokról meg a táborról. De nem ez a lényeg. - mondja izgatottan. - Van egy bolt a közelben és vennem kellett kaját, így délután elmentem bevásárolni...
- Éhenhalás ellen bármit vehettél volna, erre vettél zacskós levest... - mondom szórakozottan.
- Harry! - rivall rám, mire mosolyogva csendben maradok. - Nem ez a lényeg... Hanem a sorok között mászkáltam és kerestem a kedvenc üdítőmet...
- Ami gondolom olyan egészséges mint az a leves. - bököm meg a képernyőt, ahol a leves található.
- Harold!! - kiabál, mire felnevetek. - Jó, nem mondom tovább. Ne is könyörögj. - teszi karba a kezét.
- Louuuu... - pillantok rá bocsánatkérően.
- Nem. - játssza tovább a sértődöttet. - Le is raklak. - fenyeget mire nevetve kinyomom a hívást.
Egy másodperc múlva már meg is érkezik a válasza.

Utállak.

Tudom :)) De úgy is elmondod.

Tévedsz. Jóéjt.

Neked is ;D

Vártam pár percig, de mikor nem írt mást, leraktam az éjjeliszekrényemre a készüléket és levánszorogtam a konyhába egy kis harapnivalóért. Mire visszaértem már ott villogott a telefonomon az új üzenet jele. Persze, hogy tőle jött.

Felismertek a boltban. Csak ennyi :/

Mosolyogva be is pötyögtem a választ.

Nagyon állat, grat.
Amúgy mondtam,
hogy nem bírod ki ;)

Tévedsz. Csak azért írtam le
végül, mert tudtam, hogy majd
megöl téged a kíváncsiság. ;)

Ezen hangosan fel kellett nevetnem.

Pontosan így történt <3

Megyek és elhasználom
a cuccaidat.

Szállj le a dolgaimról!

Nem vagy itt, nem tudod
megakadályozni göndörke ;))

Göndörke?? Adok én neked
göndörkét ha odaköltözöm!

Már alig várom :DD