𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝐸𝑙𝑒𝑣𝑒𝑛

526 46 5
                                    

~ Harry ~

- Jaj, ne már! - mondtam egy újabb szelet pizzáért nyúlva.
- Most mér'? - kérdezett vissza Niall kicsit furán. Idő közben talált egy üveg bort a polcon, amit még az előző tulaj hagyott itt. Bontatlan volt, így se szó se beszéd felbontotta és azóta ki sem lehet venni a kezéből.
- Mert nem tíz évesek vagyunk. - közli Zayn. Na igen, most meg felelsz vagy merszet akar játszani.
- Ne már! Louis? - próbálkozik tovább, de Lou csak nemet int a fejével és visszaül mellém a földre.
- Adj már belőle - nyúl az üvegért egy idő után, de Niall nemlegesen rázza a fejét.
- Nem játszol, nem iszol. - duzzog a szőke, de Louis csak nevetve megvonja a vállát.
Fél óráig hallgatjuk Niall könyörgését és duzzogását, de mikor rájön, hogy igazából nem is figyelünk rá, befejezi a nyűglődést.
Fél tizenegy van már mikor úgy döntünk, hogy ideje lenne lefeküdni. Míg én megfürdök és megmosom a fogam, Liam elrendezi az ágyunkat, hogy mind a ketten kényelmesen elférjünk.
- Hozok még egy takarót. - mondom mikor visszaérek. Liam bólint, és most ő indul a fürdőszobába. Átmegyek Louis szobájába, azzal a szándékkal, hogy a Gretanak adott takarómat visszaszerezzem. Amikor belépek, Lou az ágyán ül, Zaynt sehol sem látom.
- Mizu? - ülök fel mellé egy kicsit beszélgetni.
- Anyával beszéltem az előbb. - von vállat. - Niall már alszik. Megitta az egész üveg bort, most meg húzza a lóbőrt. Reggelig remélem fel sem kel. Hallottad, mikor azt magyarázta, hogy fel kell hívnia Zaynt, hogy jöjjön ő is át? - mondja szórakozottan.
- Igen, de arról viszont te lemaradtál, hogy majdnem behányt. - mosolygok rá, majd körbepillantok az ágyon. Amikor megbizonyosodom róla, hogy a saját egyneműmet fogom, felállok. - Ezt magammal viszem ha nem baj.
- Persze.
- Mutasd a kezed. - dobom le a takarót és a csuklójához nyúlok, mikor eszembe jut a ma reggel. Megforgatom de nem látok rajta semmit.
- Már nem is látszik. - mutatja a baleset helyét. Csak egy apró rózsaszín folt.
- Szerencséd volt. Szép nyomot hagyott volna. - rázom gondterhelten a fejem.
- Már semmi baja. - mosolyog rám biztatóan.
- Esetleg szeretnél itt aludni? - hallom Zayn hangját az ajtóból. Kíváncsi pillantással méreget bennünket, majd a kezünkre pillant mikor nem reagálunk semmit.
- Oooh. - elengedem Louis kezét, és felállok a paplannal együtt.
- Nyugodtan maradj. - vigyorog rám, mire beleöklözök a hasába. Röhögve arrébb áll, így elférek mellette.
- Jó éjt! -szólok vissza.
- Jó pucérkodást! - tudtam, hogy nem bírja ki.
Amikor meg akarok fordulni, hogy hozzávágjak valamit, Louis megelőz és hátulról megüti egy párnával.
- Köszönöm. - mosolygok hálásan a fiúra, majd Zayn felé is küldök egy "kapd be" vigyort.
Amikor visszaérek, Liam már az ágy egyik felén van, valamit nagyon néz a telefonján.
- Mizu? - kérdezem és befekszem mellé a hozott takaróval együtt
- Csak néztem egy cikket. Találtam egy tök érdekes oldalt. - kezd bele. - Most például azt olvastam, hogy az X-Factorban a nyertesek hány százalékban lesz valódi befutó.
- És hány?
- Átlagosan 22%. - közli mire elhúzom a számat.
- És a többivel mi lesz?
- Nyer, talán kiad egy lemezt is, hisz ezzel jár ha valaki megnyeri a műsort, majd csak simán mindenki megfeledkezik róla. Jön egy újabb adás, újabb tehetsége.
- Félsz? - kérdezem, csak úgy kíváncsiságból.
- Kicsit. Bár még nagyon az elején vagyunk, de Simon is azt mondja, hogy jók az esélyeink. Mi lesz ha nem mi nyerünk?
- Akkor sem hagyjuk abba. Miért is hagynánk? Jók vagyunk együtt.
- De elég jók?
- Majd kiderül. - vonom meg a vállam.

***

- Szerinted van rajtuk ruha? - hallom a halk suttogást, majd nem sokkal később egy halk csattanást. Mintha valakit megütöttek volna.
- Te hülye, miért ne lenne? - hallom Louis reggeli rekedt hangját.
- Mert nem ruhában alszanak?? - Niall most már erőteljesebben teszi fel a kérdést.
- Van rajtunk. - szólal meg Liam mellettem, majd mozgolódni kezd.
- Jó reggelt. - suttogja neki Louis, mire a mellettem fekvő fiú rekedten köhög párat.
- Kiszakad a torkom. - mondja. - Van valami fájdalomcsillapítótok?
- Nálam van. - mondja Niall. - Louis keltsd fel Harryt amíg én ellátom a másikat. - adja az utasítást, majd a másikkal (ez esetben Liam ) kimegy a szobából. Louis közelebb jön, a léptekből ítélve ha kinyújtom a kezem pont elérném a térdét. Csendben van, és szerintem eszében sincs felkelteni. Érzem ahogy bámul, érzem a pillantását, és már épp szólni akarok, hogy fennt vagyok, amikor a telefonom rezegve hívást jelez az éjjeliszekrényen. Kipattan a szemem és egyből a készülékhez nyúlok, hogy felvegyem.
- Szia! - szólok bele mikor megpillantom Brian nevét a kijelzőn. Találkozik Louval a pillantásunk, aki (mint ahogy kiszámítottam) egy karnyújtásnyira áll. Láthatóan meg akarja magyarázni, mégis mit keres itt, de semmi szükség rá.
- Csá haver, csak azt akartam kérdezni, hogy jó lett-e végül a kecó? Nem hívtalak eddig mert külföldön voltam, de ez szerintem nem nagy gond ugye? - kérdezi boldogan Bri.
- Dehogy baj! Eszméletlen, mindkettőnknek nagyon tetszett, ki is vettük és már itt lakunk pár napja. Vagyis én csak egy napja, de Lou már majdnem egy hete. - válaszolom. Louis rám pillant a neve hallatán, majd valami olyasmit suttog, hogy kint lesz a többiekkel, mire mosolyogva bólintok felé. Sosem akarja kihalgatni a beszélgetéseimet. Nem mintha lenne mit kihalgatni, ritkán telefonálok, de ezt nagyon becsülöm benne. Nem akar semmibe belefolyni ami nem az ő dolga.
- Lou? - kérdez vissza. Neki még nem számoltam be a műsorban történtekről, így a srácokról sem.
- Aha, Louis. Vele költöztem ide, mert egy bandában vagyunk. - vágom rá mielőtt átgondolnám. Brian az iskolai bandánk dobosa.
- Komolyan? Grat. De azért még velünk is fogsz játszani ugye? - kérdezi kedvesen.
- Persze, persze, csak ez most valami tök új, érted? - kérdezem megértést várva.
- Persze, semmi para. Suliba jössz jövőhéttől? - felkelek az ágyból és a szekrényemhez lépek egy rövid gatyát keresve. Liammel azonos volt a gondolatmenetünk tegnap este, miszerint nem alszunk meztelenül, akármennyire is utálunk boxerben, így nem kell sokat szöszmötölnöm, csak simán felkapom az első kék gatyát ami szembe jön velem.
- Nem. Kezdődnek nemsoká az élő adások. Ezt a félévet passzolom, legalábbis az első felét. Novemberben viszont már lehet hogy megyek.
- Akkor csak decemberben találkozunk. Októberben és Novemberben külföldi munkát vállaltam a suli által. Megyek Franciaországba.
- Komolyan? És addig megtanulsz franciául, vagy mi lesz? - nevetem el magam, mert Franciaországba megy, de egy szót sem tud ezen a nyelven.
- Majd angolul. Azt mindenki beszéli. - mondja végül. Sokan beszélik az angolt, de nem mindenki, ezt nem szabad elfelejteni.
- Figyi Bri, most mennem kell, majd beszélünk jó? Add át a fiúknak az üdvözletem. - mondom végül.
- Persze, vigyázz magadra és további sok sikert a műsorba.
- Kösz kösz. És köszi, hogy hívtál! - azzal kinyomom és kimegyek a nappalinkba.
- Jó reggelt! - köszönt Zayn, aki egy újságot (?) olvas, amit fogalmam sincs honnan szerzett ilyen korán. Hány óra is van? Alig dél, az még késő reggelnek számít. Niall és Liam sehol, Louis a mosogatóban mos valami tányért.
- Reggeli ebédet? - pillant hátra, mire megvonom a vállam.
- Mi a mai ajánlat? - lépek mellé.
- Maradék pizza, tojásrántotta, vagy esetleg zacskós leves. - Elfelejtettem kidobni azokat, basszus.
- Tojásrántotta? - vonom fel a szemöldököm. - Te csináltad?
- Nem. Zayn. - mondja és a kezembe ad egy tányért. Ott van az asztalon, egyél nyugodtan.
- Hol vannak a többiek? - kérdezem mikor sikerült kiszednem egy adagot a serpenyőből.
- Vásárolnak. Liamnek fáj a feje és kellene neki valami gyógyszer. Leküldtem őket a patikába, akkor hozzanak nekünk is valamit, hogy legyen itthon.
- Jó ötlet. Mi a mai program?
- Semmi. A srácok mennek haza elvileg, nekem meg csak holnap van munka. - vázolja a helyzetet.
- El kéne mennünk egy nagybevásárlásra. Nem csak élelmiszerekre gondolok, hanem ruhára is. Vennék pár új cuccot a műsor miatt. - dobom fel az ötletet. A telefonom ismét megrezzen. Anya hív.
- Bocs, muszáj. - mutatom felé a kijelzőt, majd elhúzom a zöld telefon ikont.
- Szia anya!
- Harry! Nem hívtál tegnap és aggódtam már.
- Nem, semmi baj, csak elhúzódott a tegnap. Itt maradtak a srácok estére meg minden. - magyarázom.
- Értem. Vigyek valamit nektek? Vagy mindenetek megvan? - érdeklődik. Imádom.
- Most akarunk elmenni egy nagybevásárlásra. Kaja, pia, meg én akarok ruhát is venni magamnak.
- Igen? Nem emlékszem mikor láttalak utoljára shoppingolni. - hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Csak a műsor miatt.
- Louis is megy?
- Igen, vele megyek. - válaszolom.
- Vigyázzatok egymásra.
- Anya... Nem tíz évesek vagyunk! - szólok rá, mire egyből védekezni kezd, hogy az anyai ösztönök...

***

Pár órán belül a srácok le is lépnek, így el tudunk indulni egy nagyobb bevásárló központba. Már összeszedtem néhány ruhát ami tetszett, így a pénztárhoz készülünk, amikor meglátok az egyik állványon egy fehér-szürke ruhát.
- Ugye nem? - pillant rám Louis mikor észreveszi mit bámulok.
- Csak nézzük meg... - kérlelem.
- Édes istenem! -néz az ég felé egy nagy sóhajjal, de végül rá bólint. Leveszek magamnak egyet, Louisnak pedig egy másik mintájút, de ugyan olyan színűt.
A próbafülkéknél pont szerencsénk van és elfoglalunk egyet mielőtt mások tennék. Gyorsan lehámozom magamról a ruháimat míg végül csak egy szál boxerben állok. Megfogom az egyberuhát, először felhúzom a lábaimra, majd a vállamra, végül pedig felhúzom a hosszú cipzárt elől.
Louis is majdnem kész van, és mikor a meglátja magunkat a tükörben, őszintén felnevet.
- Röhejes. - közli mikor találkozik a pillantásunk. Igaza van, elég béna a szett, de legalább egyedi. Még senkit nem láttam ilyenben mászkálni az utcán, így úgy döntöttem én leszek az első. Persze Louval együtt, csak ezt ő még nem tudja.
- Annál jobb. - vigyorgok. - Elvisszük.
- Édes istenem... - ismétli ugyan azt, mint amit a próba előtt, mire csak felé mosolygok és elkezdek visszaöltözni.

- Nem, nem és nem. - állok meg vele szemben csípőre tett kézzel.
- De ez csirkés! - nyavajog a három zacskós levest szorongatva.
- Nem érdekel, ezen nem lehet élni! Rendesen fogok főzni, erre nem lesz szükségünk. - mondom, és hogy nyomatékosítsam a szavaim, a polc felé mutatok, ahonnan hozta. Louis a fejét lehajtva elkullog, azt hiszi megsajnálom, de nagyon téved.
- Gonosz egy lakótárs vagy. - mondja mikor visszaér, és lebiggyeszti az alsó ajkát.
- Nem gonosz, csak szeretném ha sokáig élnél, nem pedig ételmérgezésben meghalnál.
- Nem is lehet ettől meghalni. - közli.
- Tudod mi az a mono-nátrium-glutamát? - kérdezem szembe fordulva vele és felhúzom mindkét szemöldökömet.
- Milyen almát? - kuncognom kell a hülyeségén.
- Nem almát, hanem mono-nátrium-glutamát. Ez egy vegyszer amivel ezek a levesek készülnek. Hosszútávon migrént vagy rákot is okozhat, mivel függőséghez vezet, ez sem zavar? -
Elképedve néz rám.
- Ennek nagyon kicsi az esélye.
- Lehet. - bólintok. - Akkor mondok mást. Miből készül ez a zacskó? - kérdezem és elveszek egy levest a polcról.
- Műanyag?
- Hungarocell alapú, műanyag. Tudod mi az alzheimer-kór?
- Igen. - bólint.
- Azt akarod, hogy szépen lassan elsorvadjon az agyad? - kérdezem és a kezébe nyomom a tasakot. - Akkor tessék, rakd csak be a kosárba.
Pár percig csak forgatja a kezében, majd elmosolyodik és visszarakja a helyére, a többi száz mellé.
- Egyébként honnan tudsz te ennyi mindent?
- Anya orvos. Vagyis inkább nővér, de sokszor éjszakázik orvosként. - mondom büszkén.
- Tényleg, emlékszem mikor mondta amikor elsőnek ott voltunk nálatok. Hazamegyünk és kidobjuk az összes ilyen szart. - mutat a polc felé. Egyetértően bólintok. Örülök, hogy hallgat rám.
- Főzzek még ma? - kérdezem a kasszák felé menet. A kosarunk már eléggé tele van, de ha szeretnénk még valami főtt kaját enni, akkor azt most kéne kitalálni, mert nem biztos, hogy lesz minden hozzávaló.
- Lassan hat óra. - nézi meg a telefonján az időt. - Mire hazaérünk lesz fél hét, akkor együnk valami hideget, nem akarom, hogy ilyenkor nekiállj még főzni is. - Hálásan bólintok. Örülök neki, hogy ennyire figyel arra, hogy én se fáradjak le teljesen a nap végére.
Felpakolom a kasszaszalagra a vásárolni kívánt termékeket, majd fizetek a bankkártyámmal. Louis ragaszkodik hozzá, hogy ő is beszálljon, de ebből nem akarok vitát csinálni, ketten élünk a házban, ketten eszünk, megosztja velem a kocsiját, én megosztom vele a laptopom, mert az övé szervízben van, úgyhogy a pénzünket is megosztjuk. Megbeszéltük, hogy nem osztjuk be, hogy ki mit fizet, mert abba bele fogunk zavarodni, így közös pénztárcába megy minden pénzünk, amiből mindent fizetünk, legyen szó élelmiszerről, ruháról vagy akár a benzinről.






Maybe SomedayOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz