Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝐹𝑖𝑓𝑡𝑒𝑒𝑛

Niall túlélte, de a ruha nem. Miután sikerült szétkaszabolni a paintballos overállt (amit egyébként Dave engedélyezett, és mivel az apjáé a pálya nem kellett kifizetnünk), elmentünk egyet enni, mert az az egy-egy pite vagy szendvics amit ettünk, nem igazán tápláló egy egész napos játékhoz.
- Ti mikor akarjátok lerakni a jogsit? - kérdezi Lou, mikor már teli hassal hazafelé tartunk.
- Nekem a műsor után már kész lesz. - válaszolja a mögöttem ülő Liam.
- Én majd később. - mondom, mire kérdőn pillant rám.
- Miért? Nem szeretnél egyedül menni valahová? Amikor én megszereztem a jogsimat, imádtam néha lelépni otthonról. Tudod, ilyenkor kinyílik előtted az egész világ...
Tátott szájjal pillantok rá és a többiek is lesokkolódva ülnek a hátsó ülésen.
- Ember, te honnan szeded ezeket a nagyon bölcsen hangzó hülyeségeket? - kérdezi Zayn, mire felnevetek. - Ilyeneket az anyám szokott mondani! Tudod mi történik ha lesz jogsija és kocsija? Fizetheti a drága benzint! - fokozza.
- Nevessetek csak. - forgatja a szemét Lou. - Majd én is nevetni fogok ha most kiraklak titeket és sétálhattok hazáig! - vigyorog továbbra is az utat nézve.
- Nem mered Harryt kirakni. - közli Zayn és (bár ezt Lou nem láhatja, mert az utat kell figyelnie) kihívóan pillant előre.
- Téged foglak kirakni, nem őt! - válaszolja egyből.
- Naa! Ő is röhögött! Őt sosem bünteted. - mutogat rám, mire felveszem a legártatlanabb arcom.
- Igazad van. - bólint Lou és lefékez. - Harold, szállj ki. - mosolyog rám és úgy, hogy senki ne lássa, feltűnően a szélvédőn keresztül az útra pillant.
Egy másodpercen belül bele megyek a játékába. Nagyot sóhajtok és kiszállok a járműből. Louis gázt ad, mire mosolyogva elindulok utánuk a járdán.
Körülbelül húsz méter múlva megérkezek a kapunkhoz, Louis pedig pár méterrel messzebb leparkol és vigyorogva száll ki.
- Ez nem ér. - duzzog Zayn.
- Kiraktam! - szabadkozik Lou feltett kézzel, majd odasétál hozzám és átkarolja a vállam. - Nem tehetek róla, hogy máris itthon vagyunk. - mosolyog felém, majd előveszi a kulcsait.
- KANAPÉ! - üvölt Niall mikor felérünk.
Szemforgatva ledobom magam az egyik nagyobb fotelba, mire a többiek is csatlakoznak. Zayn elfoglalja a másik fotelt, Liam pedig próbál úgy helyezkedni a kanapén, hogy mind a ketten kényelmesen elférjenek az szőke fiúval. Hazafelé kiharcoltuk Zaynnel, hogy nézzük meg a Pókembert, mert pont megy a tv-ben, így a kezembe veszem a távirányítót és megkeresem a megfelelő csatornát.
- Hozok nasit. - tápászkodik fel Niall és kimegy a konyhába.
- Kaja túladagolásban fog meghalni. - jegyzi meg Louis, és miután meggyőződött arról, hogy nem fog elférni Niallék mellett, tanácstalanul le akar heveredni a padlóra, de rászólok.
- Meg ne próbáld! - felém fordul, mire összébb húzom magam, ezzel plusz egy helyet felszabadítva magam mellett.
- Köszi. - huppan le mellém, lábait felrakva a karfára, egy picit nekem dőlve. - Elférsz? - kérdezi.
- Persze. - bólintok mosolyogva, bár mind a ketten tudjuk, hogy elég szűkös a hely.

Fél hármat ütött az óra mikor következőnek felnyitódtak a szemhéjaim. A tévé halvány fénye mellett sikerült körbenézem, anélkül, hogy a vállamon alvó Louis felébreszteném. Mindenki aludt, Niall egyik kezével a chipses tálban, Liam a karfára hajtva a fejét, Zaynt viszont nem láttam sehol.
Muszáj volt felkelnem, már nem éreztem a seggem és a lábaim, így óvatosan megsimogattam Lou fejét, mire az nyöszörögve még jobban a vállamba fúrta a arcát.

- Lou! - suttogom, de nem használ, így arra a döntésre jutok, lesz ami lesz én akkor is felállok.
Megfogtam egyik kezemmel a fejét, másikkal a derekát tartottam, majd óvatosan eltoltam magamtól és mikor sikeresen felálltam, hagytam, hogy visszadőljön a helyemre.
Kikapcsoltam a tévét, majd elindultam, hogy megkeressem Zaynt. A szobám ajtaja kissé nyitva volt, így bekukkantottam. Az fekete fiú az ágyamon feküdt, lábait hanyag módon szétdobálva. Pontosan úgy nézett ki, mint aki amint beesik az ágyba, el is alszik. Nem akartam felébreszteni, így átmentem Louis szobájába és ott merültem ismét álomba.