Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝐹𝑜𝑢𝑟𝑡𝑒𝑒𝑛

Annyira a gondolataimba merültem, hogy hátulról kaptam még egy piros lövést. Egy ideje már el volt zsibbadva a bal lábam, így kicsit talán örültem is, hogy végre mozoghatok. Feltartva a fegyvert a fejem fölé elindultam a pálya széle felé, bár ez nem olyan egyszerű a rengeteg kötél, háló és hasonló átbújós, átmászós akadályok miatt.
Greg mellett már páran várakoztak.
- Ha szeretnéd követni a meccset, az a lépcső felvisz az erkélyre. Csak maradjatok csendben, ne zavarjátok a játékot. - mondja, mire biccentve elindulok fel, amerre mutatott.
Az erkélyen már sokkal többen vannak, mint lent és ha jól számoltam velük a együtt a piros csapatból nyolc, a miénkből pedig hét ember esett ki eddig.
Egyetlen egy ismerős arcot látok, őt is csak a legelső meghallgatásról ismerem.
- Szia. Rég találkoztunk. - lépek a srác mellé mosolyogva.
Az alacsony fiú egy kicsit megszeppenve pillant rám, de végül elmosolyodik mikor felismer.
- Szia! Most estél ki?
- Aha. Te?
- Már az elején. - a fejével int, hogy menjek oda mellé a korláthoz. Innen belátni az egész pályát. - Ott vannak a csappattársaim. Ketten a zászlónál, egy épp az életéért küzd, az utolsó meg a zászlótokat keresi. - mutogatja.
- Itt mi történt? - mutatok le, mert olyan, mintha összedőlt volna a pálya.
- Összedőlt. Már az elején. - Akkor az volt az a nagy csattanás amit nem tudtunk beazonosítani. - Nézd! Mindjárt megszerzi a zászlótokat!
- Látom. Az enyéim közül csak hármat látok. Hol van még kettő? - kérdezem, mert hiába fürkészem a pályát, sehol nem látom.
- Ott van egy, nem messze a mi zászlónktól. - kezdi megint mutogatni. - Kettő épp lövöldözik az enyémekkel. Akkor... - nézi a pályát a játékosokat keresve. - Ott van mégegy, hátul, látod? Az már ott van egy ideje, szerintem kifogyott a festékpatronja. Aztán... Az utolsó... Nem találom. Még mindig nem látod? - válaszul megrázom a fejem.
- Hát mától ő egy eltűnt személy, mert ez a pálya egy labirintus. - mosolyog és tovább figyeli a fejleményeket.
Újabb fél óra telik el, ezzel együtt pedig belépünk a második órába. A csapatom sikeresen lelőtte azt a srácot aki már vitte a zászlónkat, így még nem lett vége a játéknak. Kiesett kettő a pirosak közül és egy a zöldektől. Lou sem jött még fel, szóval gondolom még nagyban játszik, de Lina épp ebben a pillanatban jelent meg.
- Szerintem eltört az ujjam. - jegyzi meg mikor odaér. Ahhoz képest, hogy mit jelentett ki, kicsit sem tűnik úgy, mintha bármiféle fájdalmat érezne.
- Van egy nővér az épületben. Visszatalálsz a recepcióig? Ott majd eligazítanak. - válazsllja Greg.
- Persze, köszi. Jössz velem? - fordul ezúttal felém. Bólintok és követem.
- Mi történt?
- Véletlen rátérdeltem. Vagyis ráestem. Térddel.
- Az hogy sikerült? - kérdezem felé pillantva.
Megvonja a vállát.
- Nem tudom, ne kérdezd. Ez az én szerencsém. - amikor odaérünk a recepcióhoz, Josh aggódva kisér minket a pár folyosóval odébb lévő nővérszobába.
- Mi történt? - kérdezi a hölgy aki bent van. Anyánál sokkal idősebb, de annál aranyosabb a kinézete.
- Ráestem és fáj. - mutatja neki az ujját.
- Tudod mozgatni?
- Kicsit. De tényleg fáj.
- Bekötözöm, hogy tartsa valami, de el kell majd menned orvoshoz. Szerintem egy röntgen is kelleni fog. Meg tudod oldani?
- Persze.
- Akkor foglalj helyet, és nyújtsd ide nekem.
Öt perccel később egy gyönyörű kötéssel gazdagodik, amitől kétszer akkora az ujja, mint eddig.
- Elmész még ma orvoshoz? Itt van a nővéred?
- Itt van, de gondolom még játszik. Ráér.
- És mi van ha el van törve?
- Valószínűleg úgy lesz egy darabig, szóval még ráérek. - mosolyog.
- Kocsival jöttetek? - kérdezgetem tovább.
- Nem. Busszal.
- Elvihetünk autóval. Nekem még nincs jogsim, de Louis biztosan elvinne.
- Harry! Állj már le, nem lesz semmi baja az ujjamnak, ha csak játék után megyek vele orvoshoz. Nyugi.
Sóhajtva bólintok. Amikor visszaérünk a pályához, leülünk az egyik oldalon lévő padra.
- Nagyon fáj? - pillantok le a bal kezére ismét.
- Igen. De kaptam fájdalom csillapítót. Biztos vagyok benne, hogy tört.
- Honnan tudod? Tört már el valamid?
- Igen. Egyszer a bal térdem, kétszer a jobb bokám. Egyszer a jobb kezemen a kisujjam, kétszer a mutató. A bal kezemen ez az első. Kétszer még eltörtem a jobb kezemet, valahol könyök tájon, bár mai napig nem tudom, hogy hogyan. Akkor a nagylábujjamat egyszer a jobb, máskor pedig a bal lábamon, és ezt természetesen körülbelül egy időpontban, tehát úgy néztem ki mint valami nyomorék.
Tátott szájjal meredek rá, de még mindig folytatja.
- Az orromat nagyon féltem, az is eltört már egyszer és most valamiért olyan hangosan veszem orron keresztül a levegőt, mint valami szélmalom. - mondja, és beszív egy adag levegőt.
- Szélmalom? - nézek rá szórakozottan. Tényleg hangosan veszi a levegőt, de nem annyira feltűnő, csak ha valaki épp arra koncentrál.
- Milyen gyerekkorod volt, ha mindig eltörted valamidet?
- Baromi jó. Tipikus utca kölyök voltam, reggel elmentem otthonról, délben hazamentem enni, utána ismét leléptem.
- Nekem is volt ilyen korszakom. - bólogatok, hogy pontosan megértem. - És most? Gondolom nem fára mászással, bandázással és hasonlókkal töltöd a napjaid.
- Nem, már nem. Körülbelül egy éve zongorázom.
- Hogy megy?
- Egész jól. Bár néha még meggyűlik a bajom a kottával.
Greg lép oda mellénk.
- Na? - pillant a lányra.
- Kaptam fájdalom csillapítót és a játék után elmegyek megröntgeneztetni.
- Rendben. Jobbulást. - mondja és már ott is hagy minket, de egyből Louis lép elénk.
- Kiestél? Azt mondtad vér profi vagy. - mosolygok fel rá.
- Utolsók között játszottam, de ha hárman akarnak kinyírni, úgy kicsit nehéz.
- Mennyien vannak még? - kérdezi Lina.
- Egy ember az én csapatomból, kettő pedig a tiétekből.
- Nyerni fogunk. - kacsintok Lina felé, mire Lou felhorkan.
- Nem egészen. A csapattársam már egy ideje elindult a zászlótokkal, miközben a tieitek valahol eltévedve bolyonganak a pályán. - mondja, majd Lina felé biccent. - Amúgy Louis vagyok.
- Lina. - mutatkozik be a mellettem ülő lány.
- Hol voltatok eddig? - kíváncsiskodik.
- Lina valószínűleg eltörte az ujját. - világosítom fel, mire aprót bólint. - Mondtam neki, hogy elvisszük most is szívesen kórházba, de nem akarja. - teszem hozzá.
- Ezen a pár órán már nem múlik. - rázza a fejét a lány.
- Szívesen elviszlek. - ajánlja fel Lou is.
- Nem, köszönöm. Majd elmegyek Beccával.
- Az ajánlatom továbbra is á...
Hatalmas visítás szakítja meg Louis hangját. Mindannyian a többiek felé fordulunk, ahol úgy tűnik, véget ért a játék. A piros csapatban nagyobb az ujjongás, így nyilvánvalóan megszerezték a zöld zászlót.
- Gratulálok. - sóhajtok és megveregetem Lou vállát. - De azért mondd, hogy nem voltam olyan rossz. - húzom el a szám.
- Bár nem találkoztunk a pályán, két embert is kiejtettél. - mondja és átkarolja a vállam. Tényleg, két embert is kinyírtam! - Bár ez még édeskevés, hogy felérj velem. - rontja el egyből a pillanatot. Nevetve ellököm magamtól, de mint valami bumeráng, egyből vissza is jön és ugyan olyan szorosan átkarol, mint az előbb.
- Ügyes voltál. - mondja végül és Linát ott hagyva visszahúz a többiekhez.
- A másik két csapat még nem végzett, így még nem tudunk cserélni. - mondja Greg. - Van egy büfé az épületben, menjetek oda. Harmadik emelet, a lifttől balra. Később én is megyek.
- Lemegyek az öltözőbe pénzért, jössz? - fordul felém Lou.
Bólintok.
- Én is hozok fel. Jól esne valami innivaló.
- Én is jövök! - mondja Lina egyből és utánunk jön.
- Te is versenyzel? - kérdezi tőle Lou, mikor a kihalt folyosón sétálunk.
- Nem, csak a nővérem. - mondja ugyan azt, mint nekem.
- Az király. - motyogja Louis és úgy tűnik itt be is fejeződött a beszélgetésük.
- Szerinted nem... Tapadós? - kérdezi tőlem Lou, mikor becsukódik az öltöző ajtaja.
- Szerintem nem. - vonom meg a vállam és kinyitom a szekrényem.
- Egész végig rajtad lóg. Bámul, nem vetted még észre?
- Komolyan? - lepődök meg. Ezek szerint őt is érdeklem. - Elhívtam randizni. Vagy valami hasonlóra.
- Hogy mit csináltál? - pördül meg a tengelye körül és szembefordul velem. Hű. Nagyon meglephettem.
- Meglepődtél? - kérdezem mosolyogva.
- Egy kicsit. - köszörüli meg a torkát. - Eddig nem hívogattál el senkit... randizni.
- Nem is igazi randi, csak áthívtam egy estére.
- Át? Hozzánk? - kérdezi erőteljesebb hangon, de mivel semmi oka ezt a hangsúlyt alkalmazni, halkít magán.
- Igen, arra gondoltam, hogy én főznék.
- Az remek... - mosolyog rám halványan. - Csináljak valami programot magamnak, hogy eltűnjek vagy egyszerűen elbújhatok a szobámba is?
- Hülye! Te is eszel velünk. - válszolom, majd becsukom a szekrényem, mert sikerült némi aprót előhalásznom a nadrágom zsebéből.
- Az nem randi. - indul kifelé, így be kell hogy fejezzük ezt a beszélgetést.
- Minden oké? - kérdezi Lina, aki már kint áll.
Bólintok. Már fél úton járunk, mikor eszembe jut valami.
- A telefonom! - indulok vissza. - Fel kell hívnom apát.
- Ha tudod a számát, odaadom az enyémet. - ajánlja fel Lou és már elő is halássza a zsebéből.
- Köszi. Majd a büfénél felhívom. - elveszem a készüléket és a saját zsebembe csúsztatom.