Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑆𝑖𝑥

~Louis~

Utálom a kórházakat, a fertőtlenítő szagtól meg hányingerem van, mégis most ez az a hely ahol akarok lenni. Komoly fájdalmaim vannak a talpamban, és ez nem játék. Amikor behoztak, azt hittem csak megvizsgálnak, kihúzzák a benntragadt tüskéket es mehetek is vissza. Ehelyett közölték, hogy így nem mehetek sehova, hisz a lábam teljesen be van dagadva, gyógyszert kell kapnom. Allergiás reakció, vagy valami hasonló, illetve egy sebésznek kell kiszedni a maradék tüskét, amik persze teljesen beletörtek a talpamba.
Kapok fájdalom csillapítót, majd egy óra múlva áttolnak a sebészetre. Harrynél hagytam a telefonom, így nem tudtam még csak üzenni sem anyának, hogy hol vagyok és hogy ma nem tudunk beszélni. Remélem elintézi helyettem és megnyugtatja.
- Beadom az érzéstelenítőt. - kommentálja az eseményeket Dr. Rodgers, a sebész, majd érzem, hogy beleszúrja a tűt a talpamba. Tudom, hogy alapból ez nem annyira fáj, de bedagadt lábbal borzalmas. Ráadásul sajnos nem egyet kapok, hanem szokás szerint körbe szúrják a felületet, vagyis nekem összesen hét érzéstelenítőt adnak be, körbe a talpamon.
- Szólj ha zsibbad. - mondja végül és elindul a kis szekrényéhez, hogy előkészítsen addig pár dolgot. Hoz egy szikét és pár tűt meg egy csipeszt is.
- Nagyon szerencsétlenül léptél bele. - közli, mintha magamtól nem jöttem volna rá.
- Tudom. - bólintok, mert nem tudom mi mást kéne még mondanom.
- Zsibbad már? - kérdezi pár perc múlva, de megrázom a fejem.
- Nem.
- Érzel valamit?
Ismét megrázom a fejem.
- Szuper, kezdhetjük. - bólint, mire kicsit feljebb ülök.
- De még nem is zsibbad.
- Az előbb végig szúrkáltam a talpad. Nem érezted, így már a zsibbadást sem fogod. - mondja és megismétli a mozdulatot, amit elvileg eddig is csinált. A bal kezében egy tű van, amivel megbökdösi a talpam. Az agyam már felkészül a szúrásra, nem érzek semmit.
- Akkor kezdjük. - bólintok én is és visszadőlök kényelmesen az ágyra.
Nem beszélgetünk, nem szól hozzám egyszer sem. Zavar a csend, de szerencsére negyven perc alatt megvan az egész és utána egyből feltolnak egy kórterembe.
A nővér elkezd spanyolul beszélni hozzám, de mikor válsszolok angolul, veszi a lapot és egyből átvált.
- Holnap reggel jövök és átcserélem a kötést. Hozhatok még most esetleg valamit? - kérdezi.
- Nem köszönöm. - válaszolom, így magamra hagy. A szoba másik végében egy srác alszik, így csendben én is elhelyezkedek és lehunyom a szemem.
Fél óra múlva mocorgást hallok és mivel nem tudok aludni, egyből felülök és ráköszönök az ébredező srácra.
- Szia.
- Szia. - válaszolja kicsit feljebb ülve.
- Louis vagyok.
Elgondolkozik egy kicsit aztán óvatosan válaszol.
- David. Nagyon rossz az angolom.
- Dehogy! - tiltakozom egyből, de ragaszkodik az elméletéhez és inkább nem beszél többet, hiába kérdezem.
Egy órán belül végül sikerül kidőlnöm, és reggelig fel sem kelek.
- Szép. - mondja Dr Rodgers amikor kicsomagolja a lábam a hatalmas kötéstből. - Szeretnéd megnézni? Hozhatok egy tükröt.
- Nem, köszönöm. Mikor mehetek vissza?
- Fáj még a talpad?
Megrázom a fejem, pedig még mindig fáj.
- A duzzanatnak már nyoma sincs, de azért kapsz még egy adag fájdalom csillapítót. - mosolyog rám. - Szólok is a nővérnek, aztán visszajövök és átkötöm, hogy ne ekkora kötéssel kelljen járkálnod.

¤¤¤

Már elmúlt dél is, mikor visszaérkezünk az X-Factor házba. Amint kiszállok az autóból, a kamerások egyből ott vannak mellettem és veszik minden mozdulatom. Zayn hangjára pillantok fel, de Harry ugrik előbb a nyakamba.
- Hogy vagy? - kérdezi egy kicsit elhúzódva és végigmér.
- Minden oké. - válaszolom, miközben a többieket és megölelem.
-

Egy tízes skálán?
- Tegnap olyan 8-at mondtam volna, most már csak 6. - válaszolom. Hiába kaptam fájdalomcsillapítót, annyit ért mint halottnak a csók. - Kurvára fáj.
- Elhiszem. Gyere menjünk be. - támaszt nyújtva beáll mellém, mire kicsit rá nehezedek, úgy megyünk egészen az ajtóig.
- Mi lett a meghallgatással? Hogy sikerült? - kérdezem aggódva, mikor felküzdöm magam a lépcsőn.
- Most lesz. - válaszolja Niall Harry helyett.
- Mi? Azt hittem már túl vagytok rajta. - Azt hittem már előadták nélkülem.
- Nem volt teljes a banda. - mosolyog rám Harry, mire egy kicsit megkönnyebbülök. Sokat készültem én is, borzasztóan hálás vagyok amiért megvártak.
- És mikor kell akkor?
- Azt mondták, amint megérkezel. - mintha csak erre várt volna, Simon jelenik meg az ajtóban.
- Louis! - biccent nekem, majd körbefordul. - Na most, hogy teljes a csapat szerintem itt az idő egy kis éneklésre. Öt perc múlva lent találkozunk.
Először egymásra pillantunk, aztán amilyen gyorsan csak tudunk felveszünk valami normális ruhát és leviharzunk (már amennyire tudok menni) a kertbe.
Amikor megpillantjuk Nicolet, a vendégzsűrit az X-Factorból, mindannyian meglepődve pillantunk rá.
- Sziasztok srácok. - kezdi Simon. Mindketten egy napernyő alatt ülnek, valami italt kortyolgatva. - Minden rendben van? - kérdezi tőlem, mire bólintok.
- Mi is történt pontosan? - kíváncsiskodik.
- Beleléptem egy tengeri sünbe. Aztán valami allergiás reakció miatt bennt tartottak. - magyarázkodok kissé szégyenlősen. - Sebészeten is voltam.
- Nagyon fájt? - kérdezi Simon.
- Igen.
- Akkor jó. - bólint Simon mosolyogva. Egy erőltefett mosollyal válaszolok, mire Harry egy kicsit meglöki a vállam és rámmosolyog.
- Nos... Nicole azért van ma itt - mutat a mellette ülő nőre -, hogy segítsen dönteni, majd részt is vegyen a továbbjutók felkészítésén. Mit fogtok előadni? - pillant hol rám, hol Liamre.
- Torn . - válaszol előttem Liam. - Natalie Imbruglia. - teszi hozzá az előadót lefelejtve.
- Tessék. - mondja Simon a kezével intve, majd összekulcsolja a kezeit és hátradől a széken.
Szerintem nem lepődik meg senki, ha azt mondom, hogy mindent beleadtunk. A bentmaradásunk a cél, így komolyan a szívünket, lelkünket beleadva adtuk elő a továbbjutásunkat eldöntő dalt.
A végén mindegyikőnk kifulladva karolt a másikba, hogy így is támogassuk egymást. Jól szólt, mindenki ügyes volt, de mivel itt semmi sem biztos, nem tudhatjuk a végső döntést.
- Nos... - köszörüli meg a torkát Simon, mire Nicole rácsap a vállára.
- Ne csináld ezt a drámai hangulatot! - szól rá, majd felénk fordul. - Nagyszerűek voltatok fiúk! Most viszont menjetek, később találkozunk. - mosolyog ránk kedvesen.
Harry a derekamba karol és húzni kezd, ekkor eszmélek rá, hogy teljesen lefagytam. Egy ideges mosollyal engedem, hogy vezessen.
- Minden rendben volt? - kérdezi a lépcső tetején álló Fred. Bólintok, mert megszólalni még mindig nem tudok az idegességtől.
- Jók voltunk. - szólal meg elsőként Niall, majd felmászik az ágyába és egy zacskó csipszel a kezében nekidől a falnak.
- És ha ez nem elég? - kérdezem kicsit aggódva.
- Ne hülyéskedj már. - mondja Harry és leül mellém az ágyra. - Jók voltunk. - átkarolja a vállam. Ha ezt pár hete csinálta volna, biztosan kiugrik a szívem, most viszont teljesen normálisan kezelem. Kezdem egyre jobban a barát zónába terelni a kapcsolatunkat.
- Kimegyek. - közli hirtelen Zayn, mire mindannyian felé fordulunk.
- Hova? - kérdezi Liam.
- Ideges vagyok. Muszáj elszívnom egy cigit. Mindjárt visszajövök. - magyarázza, majd előhúz egy szálat a táskájából, a gyújtóval együtt. Eddig még nem láttam nála cigit, pedig elvileg már pár éve rászokott.
- Menj csak. - mosolyog rá a göndör, mire bólint és kimegy a szobából. Egy részem megérti, hisz én is ideges vagyok, de mivel én egyáltalán nem dohányzom, ezért nincs szüksége a szervezetemnek ilyenkor nikotinra.
Némán ülünk az ágyakon a gondolatainkba merülve, mikor valaki kopog az ajtón.
- Van kedvetek focizni? - lép be Fred az ajtón, mögötte Jace pillant be a válla felett.
- Mindjárt eredményhirdetés, nem? - kérdez vissza Liam.
- Nem. Majd csak este. - néz rá furán.
- Komolyan? - kérdez vissza, mire a másik bólint. Remek, végigizgulhatom a nap hátralévő részét.
- Harry? - pillantok rá.
- Egy kicsit jó lenne lenyugodni... De neked fáj a lábad.
- Én nem játszok, de mehetünk. - válaszolok és megvonom a vállam.
- Liam? Niall? - fordulok hozzájuk.
- Én még kimegyek Zaynhez egy kicsit. - válaszolja Liam. - Aztán csatlakozunk, mindketten.
- Én megyek. - jelentkezik Niall, majd félredobja a csipszeszacskót, ami a lepedőjén valószínűleg ki is ömlik, és lemászik az ágyáról.
- Remek - mosolyog Fred, majd velünk együtt kisétál a szobából.
A partra érve már nagyban folyik a csapatválasztás. Niall pont a másik csapatba kerül mint Harry, így ellenfelekként játszanak. Én letelepszem az egyik napozágyra és onnan nézem a meccset.