Maybe Someday

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑇𝑤𝑒𝑛𝑡𝑦-𝑇𝑤𝑜

Liam szülinapja a megbeszéltekhez hasonlóan telt. Elmentünk szülinapi ebédre, aztán estig nem igazán foglalkoztunk egymással. Liam Louval és Niallel pókerezett, Zayn rajzolt, amiben egész ügyes, én pedig a tételeket tanultam. Nem vettünk ajándékot, és ezt már régen meg is beszéltük. Fiúk vagyunk, mindegyikünk utál vásárolgatni, így megegyeztünk, hogy egy szülinapi ebéd és egy buli lesz mindenkinek a szülinapján. Meg torta, mert torta nélkül a szülinap nem szülinap.
Este tíz múlt, mikor megérkeztünk a házibulink helyszínére. Igen, a miénk, vagyis Liamé. Louis egyik barátjánál tartjuk, mert nem akartuk, hogy a mi házunkban legyen felfordulás, Jonny pedig sokszor szervezett már ilyet.
- Cső! - ordítja túl a zenét, mikor megpillant minket.
- Ez nagyon állat! - kiabál vissza Louis és lepacsizik a barátjával. Azt hiszem a munkából ismerik egymást.
- Gyertek beljebb! - int Jonny és a tömegen átvezetve megáll a konyhában. Mindenhol ember, idegenek akiket szerintem sosem láttam és sosem fogok újra. - Igyatok! - kiabálja, miközben mindegyikőnknek ad egy pohár... valamit. - Neked meg boldog szülinapot! - kiabálja Liam arcába, de még így is alig halljuk. Csodálom, hogy még vannak szomszédai.
- Mi ez? - kérdezem a poharamba pillantva, ahol két ujjnyi folyadék van, de nem hallja, így megismétlem még egyszer, hangosabban.
- Apám whiskyje! - kiabálja vigyorogva. - Fenékig! - ordítja, hogy mindenki hallja körülöttünk, és még a poharát is felemeli, majd lehúzza a benne lévő adagot. A körülöttünk lévők is hasonlóképp tesznek, így mi sem maradhatunk ki a sorból.
Nem merem megszagolni, mert akkor biztosan nem innám meg, így egyből lehúzom. Vagyis azt hittem menni fog, de mikor a torkomhoz ér a maró folyadék első fele, köhögve abbahagyom és levegőért kapkodok.
- Ne idd meg. - mondja aggódva Lou a fülemhez hajolva. A poharába pillantok, ami üres, így csak bólintok felé, hogy minden oké lesz, és lehúzom a másik felét. Éget, nem is kicsit.
- Mondtam, hogy ne idd meg. - forgatja a szemét. - Niall sem bírja. - mutat a szőke felé, aki boldogan beszélget valakivel, kezében a poharával.
- Nem itta meg? - kérdezem, mire megrázza a fejét.
- Rosszul lenne, ezt ő is tudja.
- És te?
- Velem minden oké. - bólint mosolyogva, majd Liamhez fordul és mondd valamit neki, mire a másik bólint.
- Nem vagyok felelőtlen! - szól Louisnak, túlüvöltve a zenét.
- Körbenézünk? - jön vissza hozzám, majd meg sem várva a válaszom, a karomat megfogva kihúz a konyhából.
Házibuli alapszabály, hogy mindig kell a poharadba lenni valaminek, így még el sem értünk a másik helyiségbe, ismét töltenek valamit nekünk. Ezt már nem merem lehúzni, mert akkor ismét újabb adagot kapnék, szóval csak a kezembe fogva sétálok Louis után.
- Ott van Fred! - mutatok egy társaság felé, ahol megpillantom X-Factoros társunkat. - Gyere! - húzom magammal Louist.
- Harry! Louis! - kiabál boldogan mikor megpillant. - Jézus, rég láttalak titeket! Mi újság?
- Nem sok, igazából. - rázom meg a fejem. - Mit keresel itt? Hallottam felvettek az egyetemre! Gratulálok!
- Köszönöm! Már épp ideje volt, nem? Lassan két éve otthon vagyok. - mosolyog, a másik kérdésem viszont figyelmen kívül hagyja.
- Jace is veled van? - kérdezi Louis, mert mindketten tudjuk, hogy elválaszthatatlanok.
- Igen, itt van valahol. - válaszol és körbepillant, de nem találja. - Hogy megy a gyakorlás a műsorra?
- Jól. - bólintok. - Veletek is az a fura énektanár van?
- Melyik? Velünk egy csaj van! - kiabálja és iszik a poharából. - Meghúznám. - jelenti ki. Na, ilyet sem hallottam még tőle.
- Szerencsések! - veregetem meg a vállát. - Mi kifogtunk egy pasit aki becézget minden élőlényt. - mondom a fülébe, mert már kezd fájni a torkom a kiabálástól.
- Az de szívás! - nevet fel.
- Ja. - bólogatok.
- Gyertek bemutatlak titeket! - int a fejével a társaság felé, akikkel még az előbb beszélgetett. - Srácok! Ők itt Harry és Louis az X-Factorból! - kiabálja a felénk forduló társaságnak, akiket valószínűleg már beavatott a műsorba, hiszen egyáltalán nem lepődnek meg. - Harry, Louis, ők itt Emily, Finn, David, Nick, Greg, Amy, Loren, Marnie, Rachel, Daniel és Phoebe! - mutat végig a társaságon, de örülök ha egyet megjegyeztem belőlük.
Bátortalanul intek nekik egyet, mire az egyik lány a másik füléhez hajol és mondd neki valamit, de nem hallom.
- Csatlakoztok hozzánk? - kérdezi az egyik hosszabb hajú srác.
- Persze! - bólogat mellettem Louis. - Mi a téma?
- Felelsz vagy mersz. - válaszolja az egyik lány. - Jó lesz, szálljatok be. Mennyire vagytok bevállalósak?
Bevállalósak? Amikor legutóbb felelsz vagy merszről esett szó, könnyen leszavaztuk. Egyedül Niall imádja ezt a játékot.
Louisra pillantok, aki ugyan olyan tanácstalanul áll mellettem, végül szorít egyet a karomon, amit még mindig fog, és felül az egyik bárszékre. Hát jó, akkor játsszunk.
- Ki jön? - pillantok körbe, miközben Louval szemben én is elfoglalom a helyem.
- Állj, állj. - teszi fel a mutató ujját az egyik srác. - Tétje van. Aki nem tesz meg valamit, elbukja azt, amit berakott a közösbe.
- Mint például? - pillantok körbe.
- Általában pénz, de most ketten kocsikulcsot is dobtak be.
- Pénzben játszotok? Meg kocsiban? - hitetlenkedik Louis és meg is értem a reakcióját. Ez őrültség. Honnan van ezeknek már kocsijuk? Ráadásul nem is félnek, hogy elvesztik?
- Igen. - bólint Fred.
- Szerintem ez nem nekünk való. - nézek Louisra. - Nem játszunk pénzben.
- Akkor menjetek máshova. - mondja bunkón az egyik csaj, mire összeráncolt szemöldökkel meredek rá.
- Nick, kussolj már! - szól rá a mellette ülő.
- Jajj, megszólalt a szűzkurva. - oltja le.
- Szerintem mi megyünk, akkor. - mondom, de már kettőt lépek is, hogy minnél előbb elkerüljek ettől a társaságtól.
- Ezek nem normálisak. - motyogja Louis.
- Hé, srácok! - mindketten kérdőn pillantunk a felénk siető csajszira. Ő az, akit szűzkurvának nevezett az a srác.
- Bocs Nick viselkedéséért. - mondja bűntudatosan.
- Inkább magad miatt kellene aggódnod. - húzom el a szám.
- Ja... Igen. Már megszoktam, fel sem tűnik ha valami sértőt mond. Ne is törődjetek vele, csak simán nem kedvel. - legyint, mintha ez semmiség lenne.
- Ez hülyeség. - jelenti ki Lou. - Sosem beszélnék így egy lánnyal csak azért, mert nem kedvelem.
- Hogy hívnak? - kérdezem, mert csak ekkor jövök rá, hogy fogalmam sincs, hogyan szólíthatom.
- Marnie. - válaszolja.
- Csatlakozol hozzánk, Marnie? - kérdezem kis mosollyal.
- Hova mentek?
- Egyelőre levegőzni, mert marha büdös van. - mosolyog rá Lou, majd karon ragadja és együtt indulunk ki.
- Hol vannak a többiek? - pillantok körbe, de Liamet már meg is pillantom. Egy alacsony szőke lánnyal beszélget a kerítésnél.
- Liam jól érzi magát. - mondom, mikor látom, hogy folyamatosan nevetnek a csajjal. - Neki nem szabadna innia. - mondom, miközben leülünk a lépcsőre.
- Nem is iszik, már mondtam neki. Bízz benne, tudja mi nem jó a szervezetének.
- Csak aggódom. - válaszolom. - Te miért bírod ennyire a piát? Az első poharat simán lehúztad.
- Azt te csak hiszed. - neveti el magát. - Amikor bementünk, már kaptam egy poharat a kezembe egyből. Víz volt benne, amit sutyiban töltöttem, míg Jonny veletek volt elfoglalva.
- De izé vagy, én meg megittam! - rivallok rá mosolyogva.
- Mondtam, hogy ne tedd. - mosolyog vissza.
- Soha többet. - fintorgok.
- Nem bírjátok a piát? - kíváncsiskodik Marnie.
- Úgy tűnik. - bólintok. - De Zayn annál jobban. - mondom kikerekedett szemmel, majd felugrom és az épp felénk érkező sráchoz lépek.
- Mi van veled? - fogom meg az arca két oldalát és megrázom a fejét.
- SeMmI - válaszolja nehezen, erős akcentussal, amit még sosem hallottam tőle.
- Haver, kicsit be vagy rúgva. - nevet fel Louis, aki még mindig a kövön ül.
- Gyere, sétálunk egyet. - fogom meg a karját, majd a poharát Louis kezébe nyomva elvezetem onnan.
- Hányni fogok. - közli pár méterrel odébb, de akkor már késő, a feje előrebukik és minden kijön belőle.
- Semmi baj. - próbálom nyugtatni közbe, de oda sem merek nézni, mert biztosan én is rosszul lennék.
Arrébb viszem egy kicsit, egészen az udvar végébe, ahol végül leültetem egy dísz sziklára.
- Rosszul vagyok. - nyavajog.
- Tudom. - húzom el a szám. - Remélem tanultál belőle.
- Igen Gemma. - motyogja, de erre felkapom a fejem.
- Harry vagyok, nem Gemma.
- Ohh. - válaszolja. - Gemma hol van?
- Nincs itt. Miért is lenne? - ráncolom a szemöldököm.
- Látni akarom. - mondja elgondolkodva, félig a sziklának dőlve.
- Mi? - kerekedik el a szemem.
- Szólsz neki, hogy nem tudom, honnan vegyek neki zebrát? - Mondja tovább, amit nem egészen értek.
- Miért vennél neki Zebrát? - nevetem el magam, mert már nem értem az egészet. A berúgott Zayn elképesztően bonyolult.
- Azt mondta szeretne egy zebrát. - mosolyog a saját gondolatán, miközben az egyik tuját bámulja.
- Nem kell neki zebra.
- De! - mondja morcosan. - Ha te is vehettél Louisnak házat, akkor én is vehetek zebrát.
- Házat? Nem, ez nem igaz. - próbálkozom, de aztán feladom. Úgysem érti meg. - Tudod mit? Vegyél neki zebrát. - mosolygok rá.
Ferde mosollyal pillant rám, majd feláll és elindul.
- Hova igyekszel? - nevetek fel és utána sietek, amit nem kell elhamarkodnom, mert alig bír egyenesen menni.
- Elmondom Louisnak. - mondja teljesen komolyan.
- Szerintem nem érdekli a zebra. - állok elé, hogy ne tudjon tovább menni.
- Milyen zebra? - ráncolja a szemöldökét, amolyan "Te meg mi a francról beszélsz?" módon.
- Amit venni akartál...
- Nem. - közli és kikerül.
- Hova mész? Ne menj sehova. - kerülöm meg ismét és a vállánál fogva megpróbálom visszatartani.
Hajnali kettőkor, a csendes utcán sétálunk haza.
- Soha... többet. - motyogja Zayn, miközben már harmadjára hányja tele az épp aktuális bokrot. Nem engedtem, hogy többet igyon, így egy kicsit kijózanodott, de még nem az igazi.
- Add ki magadból. - mondja Liam, a hátát veregetve.
- Ne mondj ilyeneket, én is hányni fogok! - rakom a szám elé a kezem, és elfordulok.
- Gyere, mert én is ilyen vagyok. Hányok a hányástól. - húz magával Niall.
- Ne hagyjatok itt! - visítja Louis vékony hangon és utánunk szalad Zaynt és a hátát paskoló Liamet hátrahagyva.
- Mondtam, hogy ne igyon annyit. - motyogom.
- Nem iszik, nincs hozzászokva. Majd ha te is ennyit iszol, te is hányni fogsz. - magyarázza Louis.
- Nekem meg te veregeted majd a hátam? - mosolygok rá.
- Azt felejtsd el. Undorodom az hányó emberektől. - nevet fel.
- Niall? - fordulok a szőke felé.
- Bocs, haver. - rázza a fejét.
Liamék pár perc alatt beérnek minket.
- Jobb már? - pillantok Zaynre, aki a kezében egy cigivel sétál felénk.
- Nem. - nevet fel keserűen és beletúr a hajába. - De így legalább másra öszpontosítok. - emeli fel a cigit tartó kezét.
Amíg hazaérünk hála az égnek nem történik több ilyen hányós eset, sőt még az éjszaka folyamán sem.
Reggel kilenc is elmúlt már mikor Zayn kifárad a szobából.
- Fáj a fejem. - sóhajtja. - Mitől fáj a fejem? Még csak be sem rúgtam! Másnapos sem vagyok! - akad ki... saját magára.
- Vegyél be valamit, ott vannak a gyógyszerek a fiókban. - válaszolom egyszerűen, de nem bírom ki, hogy ne kössek bele. - Amúgy meg, teljesen be voltál rúgva.
- Nem. Csak kicsit jól éreztem magam. Mindenre emlékszem. - mondja teljes meggyőződéssel.
- Hát jó. - mosolygok rá.
- Mit akartál tegnap mondani amúgy? - kérdezi tőle Louis, aki a kanapé másik felén ül, egy képregénnyel a kezében.
- Mi?
- Harry azt mondta, egész végig velem akartál beszélni.
- Nem kerestelek. - válaszolja Zayn.
- De. Alig tudtál menni és folyamatosan azt hajtogattad, hogy meg kell keresned Louist. - magyarázom az említettre mutatva.
- Erre nem emlékszem. - gondolkodik el Zayn.
- Gondoltam. - mosolygok rá. - Amúgy meg, lógsz egy zebrával Gemmának. - teszem hozzá.
- Mivan? - rázza a fejét még jobban.
- Azt mondtad, veszel neki egy zebrát.
- Zebrát? Ki vesz már manapság zebrát? Meg úgy alapból, ki venne meg egy zebrát? - akad ki ismét, de megint csak magát okolhatja.
- Te mondtad, haver. - kuncog Lou.
- Ez... Inkább megyek reggelizni. - mondja végül egy gondterhelt sóhajjal.
Mivel ma nincs semmi dolgunk, gondoltam elmehetnénk vezetni, ha már úgyis lerakom a jogsit nemsokára. Pech, hogy most kezdett el úgy ömleni az eső, mintha csak muszáj lenne.
Nos, mikor öt fiú beszorul egy lakásba, és már nem tudják mit kezdjenek magukkal, akkor kezdődik az igazi buli.
Szerencse, hogy csak egy szomszédunk van, és az is egy emelettel lejjebb, mert most biztos elköltözne a többi.
Üvöltő zene mellett énekelünk, attól függően, ki mennyire ismeri az adott számot, majd elkezdünk játszani valami irtó rémisztő játékkal, amitől persze mindannyian félünk, de mindenki próbálja fenntartani a látszatot, hogy nem.
- Menj be! - kiabálja Niall, miközben alig mer a képernyőre nézni.
- De ott lesz a pasas! Nem megyek be, csinálja más! - nyavajog Louis és Zayn kezébe nyomja a kontrollert.
- Mit izgultok, nincs itt. - mondja nyugodt hangon, és folytatja a játékot. Természetesen ott volt a főgonosz, vagy pszihopata pasi, vagy éppen ki hogy hívja, és mikor konkrétan az arcunkba ugrott, mindannyian felvisítottunk, kivéve Zaynt.
- Ne csináljátok már, ez teljesen kiszámítható volt! - néz végig nevetve a társaságunkon. Ő ül középen, egyik oldalán én és Lou, másikon Niall és Liam. A kanapé előtt ülünk, betakarózva, teljes sötétségbe, hiszen még a redőnyöket is lehúztuk a hatás kedvéért.
- Nem félsz? - kérdezem tőle felháborodva.
- Nem! - vágja rá. - Na most figyelj, most sikerülni fog! - azzal ismét rányom a start gombra.
Ismét percekig bámuljuk a képernyőt, próbálva most már végigjátszani ezt a nyanvadt játékot.
- Menj be, ott volt a kulcs. - mondja halkan Liam és Louis is helyesel.
- Oda sem merek nézni. - mondom a takaró alá rejtve a kezem.
- Nem lesz semmi baj, Hazz. Megvédünk. - mondja megsimogatva a fejem tetejét, mintha én lennék az egyetlen aki fél.
- Itt van. - jelenti ki Zayn, akinek már a nyelve is félig ki van dugva, annyira összpontosít. Felveszi a karakterével az eldugott kulcsot, mire egy félelmetes hangot hallunk.
- BÚJJ MÁR EL!! - kiabálja Niall, miközben a takarót a szeméig húzza.
- Azon vagyok. - mondja Zayn még mindig csak a képernyőt bámulva. Sikerül elbújnia, mielőtt még megjelenne a pszihopata pasas, a hülye bicskájával, amivel eddig sikerült minden egyes alkalommal megölnie minket.
- Akar más is játszani? - fordul körbe, de már tudja a választ. - Akkor menjünk tovább. - kuncog rajtunk.
Eltelik még öt perc, és már mindjárt megvan az első küldetése a játéknak, de az egyik kanyarban szó szerint letaroljuk a pasit. Akkorát visítok, hogy még én sem ismerek magamra, és Louis kezét megfogva elbújok a takaró alá.
- Igazi férfi. - kuncog Louis, aki ezek szerint nem ilyedt meg. Nem engedi el a kezem, és ezért hálás vagyok neki, mert így talán egy kicsit bátrabbnak érzem magam, de mikor a következő körben is az arcomba ugrik az a hapsi, felugrok és Louist is magammal rángatom.
- Mi befejeztük. - jelentem ki, de nem moccanok. - Louis kapcsolj lámpát! - kérlelem és elengedem a kezét, de ő sem moccan.
- Két beszari. - jelenti ki Zayn, majd feltápászkodik és felhúzza az egyik redőnyt, így kivilágosodik a helyiség.
- Kösz. - mosolygok rá, majd a szobánkba tuszkolom a mellettem álló fiút.
- Mit vegyek fel? - kérdezi a szekrényében turkálva. Az elmúlt napokban rájöttünk, hogy egyszerűbb lenne átköltöznie véglegesen hozzám, minthogy minden reggel átmásszon a saját szobájába, ahol egyébként Liam és Zayn alszik. Niallnek sikerült venni egy vendégágyat, így ő a mi szobánkban alszik a kanapé helyett.
- Nem randira megyünk, nem kell kiöltözni. - mosolygok rá és felveszem a fekete farmerem.
- Azért inget illene felvenni. - nyújtja felém a nyelvét. - Kék vagy fekete? - mutatja felém a két vállfán lógó ruhadarabot.
- Kék. Megy a szemedhez.
Tíz perc múlva, én egy fekete nadrágban és egy fehér ingben, míg Lou a kék ingében és fekete nadrágjában jelenik meg a nappaliban.
- Ti most randizni mentek vagy csak kajálni a szülőkkel? - vigyorog ránk Zayn, a kanapé háttámlájára könyökölve.
- Nagyon vicces. - forgatom a szemem. - Jók leszünk így?
- Persze. Add át az üdvözletünket nekik! - mondja visszafordulva a tévéhez, ahol most valami amerikai focit néznek.
- Rend legyen, mert lehet ők is jönnek velünk. - figyelmeztetem a fiúkat utoljára, mielőtt még elhagynánk a házat.

Mikor először felhozta anyám a témát, hogy menjünk el így négyen vacsorázni, nem tudtam mit mondjak. Nem tudtam, hogy meg lesz e a közös hang, hogy tudunk e majd jókat beszélgetni. Pozitívan csalódtam. Johannah irtó aranyos volt végig, anyával nagyon sokat beszélgettek, megvolt a közös hang. Louis nagyon visszafogott volt, nem tudom, hogy a helyzet vagy a szülők miatt, de az elején nem igazán kapcsolódott be a beszélgetésekbe, a végén viszont már be sem lehetett volna fogni a száját.
Otthon hulla fáradtan estünk be az ágyba.
- Ki gondolta volna, hogy a beszédbe és az evésbe is el lehet fáradni. - jegyzi meg Louis, majd felpattan és közli, hogy megy először ő fürdeni, mert mindjárt állva elalszik.
Míg ő a fürdőben volt, én felnéztem a twitterre, és boldogan vettem tudomásul, hogy többen is bekövettek a napokban. Kiválasztottam a mai estéről készült fényképünket, amit négyünkről csináltunk, majd mosolyogva törtöttem fel az oldalamra.
Mindenképp kell még ilyen vacsorákat csinálnunk.