A kor csak egy szám (Befejezett)

10. rész

Tom

Mosolyogva szálltam ki az autóból a London Eye melletti parkolóban. Tekintetemet Ashleyre vezettem, aki aggodalmasan nézett fel az óriáskerékre. Odasétáltam mellé, megfogtam a kezét. A szokásos pirulás nem maradt el az arcán, ami mosolygásra késztetett. Elindultunk az óriáskerék felé, de Ashley megtorpant, kérdőn néztem rá.

- Arra akarsz felülni? - kérdezte enyhe pánikkal a hangjában.

- Igen. Miért, mi a baj?

- Hát...semmi, menjünk - mosolyodott el bíztatóan, de tekintetében láttam a kétségbeesést.

- Biztos vagy benne? Ha nem akarsz nem muszáj.

- Biztos - húzott maga után. Mikor odaértünk, volt egy kis sor, így várnunk kellett. Ez az idő tökéletes volt arra, hogy feltérképezzem a lány vonásait. Hosszú barna haja lágy hullámokban omlott a hátára, arca nyugodtan nézegetett körbe, de sokszor pillantott rám. Karcsú alakjára tökéletesen feszült a szoknyája, lábát egy egyszerű topánka fedte. Visszanéztem az arcára, egyszerűen gyönyörű volt. Szívem hevesen vert a mellkasomban, megőrjített ez a lány, mindenképpen meg akartam szerezni magamnak, azért terveztem ma ezt a kis kirándulást, mert szeretném, ha a nap végére tisztában lenne az érzéseimmel és a szándékaimmal. Nem szeretnék ráijeszteni, de a közelemben akarom tudni őt. 38 éves koromra ért el az az érzés, amit szerelemnek lehet nevezni, eddig nem nagyon tapasztaltam sajnos. Barátnőim voltak már, de egyik sem hozott ki belőlem ekkora vágyat, hogy akár egy érintésétől libabőrös legyek. Az egyetlen egy baj, a 20 év korkülönbség. Engem nem érdekel, mert szeretem ezt a lányt. Igen, szeretem, ez már biztos. Hogy ez hogy sikerült nagyjából egy hét alatt, nem tudom. Viszont félek, hogy őt nem fogja hidegen hagyni a korkülönbség. Ha esetleg viszonozza az érzéseimet és a barátnőm lenne, attól is tartok, hogy a sajtó közénk állhat majd. A gondolataimból a jegykezelő szakított ki. Megvettem a jegyeket, utána pedig beszálltunk a kabinba ketten. Mikor elindultunk felfelé, Ashley arca lefehéredett, szorosan markolta a korlátot. Gyorsan odaléptem hozzá, aggódtam érte.

- Ashley, minden rendben? - hangom aggodalmasan csengett.

- Nem egészen, de majd mindjárt oké lesz - válaszolta továbbra is falfehér arccal. Ekkor eszembe ötlött valami.

- Tériszonyos vagy? - Lassan bólintott. - Akkor miért mondtad, hogy jöjjünk fel? Más programot is kitalálhattunk volna, nem szeretném, hogy bármi bajod legyen - néztem rá.

- Mert...mert fel akartam jönni...veled - válaszolta akadozva, majd felém fordult. - Mivel olyan boldogan szálltál ki az autóból és előtte pedig az étteremnél azt mondtad, hogy terveid vannak velem mára, ezért nem akartam, hogy romba döntsem a terveidet - fejezte be félénken. Elmosolyodtam, hihetetlen, hogy annak ellenére, hogy tériszonyos, mégis felült velem ide, csak azért, mert jót akart nekem. Hirtelen szorítottam magamhoz és fúrtam a fejem a nyakába, mélyen beszívva az illatát. Viszonozta ölelésemet, mire szorosabban húztam magamhoz.

- Lehetne, hogy így maradjunk végig? Így legalább nem vagyok rosszul - nevette el magát. Átfutott egy gondolat az agyamon.

- Nem - feleltem és eltoltam magamtól.

- Nem? Jó, nem gond - engedett el csalódottan és lehorgasztotta a fejét. Mosolyogva nyúltam álla alá és emeltem meg, hogy a szemembe nézzen.

- Azért nem, mert szeretnék veled beszélni valamiről - mondtam, mire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. - Szóval - köhintettem. - Mióta egymásba botlottunk abban a kávézóban, azóta folyamatosan te jársz a fejemben. Már akkor tudtam, hogy te más vagy, ezért is hívtalak el vacsorázni, mikor az egyetemen is összefutottunk. Ha ott nem találkozunk, kinyomoztattam volna a telefonszámodat, de erre nem kellett sort keríteni. Ahogy egyre többet találkoztunk, csak erősödött egy bizonyos érzés, amiért végül a golfpályán meg is csókoltalak. Nem bírtam magammal, egyszerűen vonzol magadhoz, nem akarom magamat távol tartani tőled. Tudom, hogy nagy a korkülönbség, de kérlek, ha te is így érzel, adj egy esélyt kettőnknek, mert engem nem érdekel ez a 20 év, ha veled lehetek - fejeztem be. Félve néztem rá, arcán döbbenet tükröződött. Mikor már egy ideje csak csöndben nézett továbbra is, kétségbe estem, hogy lehet, ez nem volt jó ötlet. - Ne haragudj, hogy ezt így mind rád zúdítottam, felejtsd el az egészet, ha kiszálltunk innen, békén hagylak, ha szeretnéd, tényleg ne hara... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Ashley az ajkaimra tapadt. Rögtön magamhoz húztam, keskeny derekába markolva préseltem magamhoz. Ő a kezeit a hajamba túrta, teljesen elvesztünk egymásban. Ajkaink szinkronban jártak, csak csókoltuk és csókoltuk egymást szüntelenül. Mikor levegőhiány miatt el kellett válnunk, Ashley rám mosolygott és ennyit mondott:

- Engem sem érdekel a korkülönbség, ha veled lehetek. - ölelt meg újra. Ezután a mondata után olyan boldog voltam, hogy arra nincsenek szavak. Meg kellett kérdeznem még valamit.

- Leszel a barátnőm? - lestem rá boldogan.

- Igen!

Sziasztok! Nem olyan hosszú ez a rész, mint az eddigiek, attól függ a hosszúságuk, hogy meddig szeretnék egy fejezetet felrakni. Holnap hozom a következőt, remélem tetszik ez a mostani. Örülnék, ha kommentben leírnátok a véleményeteket arról, hogy milyen az írásom, milyen a történet, és hogy nem hoztam-e őket túl hamar? Mert gondoltam már rájuk fér a boldogság :) Köszönöm az eddigi megtekintéseket még egyszer <3