A kor csak egy szám (Befejezett)

3. rész

Másnap reggel csörgött az órám, én pedig vidáman keltem ki az ágyból, tudva, hogy végre megkezdem az egyetemet az álmaim városában. Gyorsan elkészültem, majd vártam Annara, mert ő szokás szerint későn kelt fel. Miután elkészültünk, elindultunk le a lifttel. Befutottunk a kávézóba, ahol én jó alaposan körülnéztem, hátha megpillantom Tomot, de nem volt ott szerencsére. Ennek egyik részem örült, míg a másik szomorú lett. Nem szabad ezen gondolkoznom, tegnap már letisztáztam magamban. Megvettük a kávékat, majd futottunk a buszra. Emeletes busz. Életemben először ültem emeletes buszon, rögtön felmentünk Annaval a tetejére, valami fantasztikus! Sajnos nem sokáig élvezhettem, mert le kellett szállnunk. Úgy tűnik, a következő pár napban végig olyan leszek, hogy mindent imádni fogok Londonban. Az egyetem is nagyszerű, sokkal szebb, mint képeken volt, de ez nem meglepő. Beléptünk a kapun, majd rögtön a titkárságra mentünk, ahol útbaigazítottak minket. Meg is találtuk a termet, leültünk egy tetszőleges helyre hátul és vártuk a becsengetést, közben beszélgettünk. Lassan szálingóztak be a diákok, majd megszólalt a csengő és ezzel egyidőben belépett a tanár. Alacsony, középkorú nő.

- Üdvözlök minden új diákot a Cambridge-i egyetemen! Én Maria Collins vagyok, az osztályfőnökük. Bármi probléma lépne fel, vagy kérdésük lenne, bátran keressenek engem, mindenben segítségükre leszek. Most pedig egy gyors névsorolvasás, majd arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy kis ismerkedős játékot így első nap. Tudom, hogy ez már egyetem, de szeretném, ha jó közösség alakulna ki. Miközben olvasom a névsort, lehetőleg figyeljék meg ki kicsoda. Szóval: Anna Adams - mondta, majd megszólalt mellettem a barátnőm.

- Jelen - mindenki felénk fordult.

- Ashley Roberts.

- Jelen - mondtam, majd ismét mindenki felénk fordult. Nem szerettem sosem a figyelem középpontjában lenni, hiába csak névsorolvasás, de ilyenkor mindig feszengeni kezdek.

- David Martinez.

- Jelen -szólt egy mély hang, majd odanéztem és egy első pillantásra szimpatikus és helyes srácot láttam. Barna, rövidre nyírt haj, sötét szemek.

- Evelin Shadows.

- Jelen. - Aranyos lánynak tűnt, szőkésbarna haj, kék szemek.

Mrs. Collins tovább sorolta a neveket, próbáltam memorizálni, de elsőre nem volt könnyű.

- Patricia Wallas.

- Jelen - mondta egy fekete hajú lány, kicsivel alattunk. Már ezt az egy szót is flegmán és lenézően mondta, milyen amikor rendesen beszél? Valahogy úgy éreztem, őt el kéne kerülnöm.

- Sandra Lewis.

- Jelen - ugyanaz a stílus. Ikertesók? Vagy csak legjobb barátnők? Bár valószínű a második, mivel más a vezetéknevük. El kell őket kerülnöm és minden rendben lesz.

Még sorolt pár nevet az osztályfőnök, majd szólt, hogy mindenki álljon fel.

- Szóval, azt fogjuk csinálni, hogy mindenki odamegy egy számára szimpatikus emberhez és elkezdenek beszélgetni. Kezdhetitek!

Rögtön elindultam David felé, aki meglepő módon pedig felém.

- Szia! - köszöntem neki.

- Szervusz. David Martinez, bár ezt gondolom már tudod - szólalt meg a maga mély, öblös hangján.

- Ashley Roberts, de bizonyára te is tudod.

- Mi szél hozott erre az egyetemre, Ashley?

- Álmaim városa London, így gondoltam megpróbálok bejutni ide. És lám, sikerült! - vigyorogtam. Elmosolyodott. - És téged?