A kor csak egy szám (Befejezett)

26. rész

- Na végre már! - ugrott a nyakamba Anna, ahogy beléptem a bejárati ajtón. Ledobtam a cuccaim és azonnal visszaöleltem. - Úgy hiányoztál!

- Te is nekem! - biztosítottam.

- Milyen volt? - tért a lényegre rögtön.

- Valami csodálatos volt. Sosem láttam még ilyen szép helyeket, mint amik ott voltak, elképesztő. A tenger pedig meleg és selymes, naphosszat csak fürödni akartam benne - nevettem el magam. Anna boldogan pillantott rám.

- Én is el akarok menni oda - jelentette ki. - Annyira örülök, hogy minden ilyen jól alakul köztetek Tommal! - Na igen. Mióta este megláttam a híreket, meg a többi dolgot, nem igen voltunk kellemes hangulatban Tommal. Nem sikerült megbékélnünk egymással, így eléggé elromlott az utazás vége. De ezt Annának nem mondtam el.

- Igen, én is. De ha most nem haragszol, megyek kipakolni. Utána egy kicsit átnézem a tanulnivalókat is, lassan vizsga - mentettem ki magamat. A barátnőm furcsán méregetett.

- Rendben - hagyta rám. Úgy tettem, ahogy mondtam, kipakoltam és tanultam. Ezzel el is ment az időm, így este tíz órakor lefürödve és elkészülve bújtam ágyba, hogy nyugodt álomra hajtsam a fejemet. Ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám holnap.

***

Reggel Annával felszállva a buszra jókedvűen beszélgettünk mindenről, ami épp eszünkbe jutott. Beérve az egyetem épületébe, mindenki engem bámult. Kivétel nélkül. Ki gúnyosan mosolyogva, ki féltékenyen, ki értetlenül, mindenféle tekintetet megkaptam. Minden negatívat. Már itt is. Egyre rosszabbul érzem magam. Tomtól még csak egy üzenetet sem kaptam, mióta tegnap délelőtt hazaértünk. Attól, hogy összevesztünk, egy üzenet jól esett volna. Mikor sikeresen beértünk az előadóterembe, Anna hozzám fordult.

- Mi baja van mindenkinek?

- Nem olvastál híreket? - mondtam érzelemmentesen. Már túl sok volt ez nekem. Kezdtem besokallni.

- Nem.

- Tessék - nyújtottam neki a telefonomat, mert lementettem a híreket, utána pedig megmutattam a közösségi oldalaimon a kommenteket az üzenetekkel együtt. Anna csak bámulta a képernyőt, nem akart hinni a szemének.

- Ashley - kezdte volna, de félbeszakítottam.

- Ne. Semmi bajom. Nem érdekelnek. Esküszöm - hazudtam. Egy ideig elgondolkodva nézett rám, de megvonta a vállát.

- Hát jó. De ha kell segítség, szólj. Tudod, hogy itt vagyok neked - ölelt át.

- Tudom - öleltem vissza. Ekkor bejött a tanár és elkezdődött az óra. Az egész napom ezekkel a tekintetekkel telt. A végén már páran utánam is szóltak valami sértőt, de Anna elhajtotta őket. A parkolóba kiérve egy hatalmas tömeg fogadott. Sejtettem, hogy ki lehet a dologban, ezért a tömeg közepe felé indultam azonnal. Azonban ez volt életem legrosszabb döntése. Amint kiértem a tömegből, szembe találtam magamat Tommal, aki háttal állt nekem, így nem vett észre. Patricia állt szorosan előtte, karjai Tom nyakában voltak, Tom pedig a  lány derekán nyugtatta a kezét. Tágra nyíltak a szemeim. Patricia észrevette, hogy ott állok, mert egy pillanatra rám nézett, viszont ami a következő pillanatban történt, arra egyáltalán nem számítottam. A lány a pillanat tört része alatt húzta magához Tomot és megcsókolta. A szívem ezernyi apró darabra tört össze. Nem is ez fájt a legjobban, hanem az, hogy Tom nem lökte el magától, csak pár másodperc múlva húzódott el és akkor lökte csak el magától. Patricia gúnyosan elmosolyodott és elindult felém. Ahogy elhaladt előttem, csak ennyit mondott:

- Ennyit a híres pasidról.

Könnyes szemekkel néztem Tomra, aki csak most vette észre, hogy ott vagyok. Arcán megbánás, ijedtség és félelem tükröződött. Már szólásra nyitotta a száját, de sarkon fordultam és utat törve az emberek között elszaladtam. Még kihallottam Anna hangját, amint azt mondja, hogy "utána ne merj menni". Minden bizonnyal Tom utánam akart jönni. Sírva rontottam be a munkahelyem ajtaján, a vendégek legnagyobb megdöbbenésére. Kiara a pénztárnál állt, de ahogy észrevett, rémület ült ki az arcára.