Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅

Yuno🌻

Már nincs messze Konoha,hála az égnek. Útközbe nagyon nem akarok összefutni senkivel. Este kilenc fele járhatott már az idő,közelbe semmi falu nincs ahol megszállni tudnék így úgyérzwm meg kell valahol az erdőbe húzódnom.

-Kakashi sensei! Mennyit kell még gyalogolnunk? - csattant fel egy kisfiú érdes hangja. Azt mondja..
-Itt letáborozunk éjszakára,reggel pedig indulunk tovább. - utasította csapatát.

Ez lehetetlen...ennyi idő után újra látni a Másoló ninját..! Semmit se változott,és hozzátéve még mindig a kedvenc elfoglaltsága az olvasás. És hogy honnan lehet ezt leszűrni? A büdös életbe sose teszi le azt az adott könyvet amit épp olvas. Se reggel,se este se soha! De viszont..nekem nem kéne a közelbe lennem így elkell innen pucolnom! Egy ágat megmozdítva tovább ugráltam a fákon. Hátra néztem, és látszólag túl nagy hangzavart csaptam ahhoz hogy észre vegyenek. Ügyes vagy Yuno.. Ötven méterrel alrébb megszálltam egy elhagyatott kis barlangba melyben tüzteraktam magamnak és felraktam sütni az űtközben megvett állathúst. Igazat megvallva..ezelötti évekbe ritkán ha ettem húts,hisz vegetáriánus vagyok. Mindegy,ennyibe nem halok bele.

Másnap mikor már a nap kezdett volna épp felkelni én már úton voltam Konoha felé. At éjjel szürkesége még látszódott az égen.

-Hova ilyen sietőssen? - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. És ez a hang nem másé volt mint...Kakashié.. Nem válaszoltam kérdésére,hisz felismert volna.
-Ki vagy és hova tartasz?! - csattant fel. Most se mertem válaszolni. Hallottam ahogyan kiránt az oldalzsebéből egy szilánkosra élezett tört és maga elé fogta védekező pózba.
-Meg kérdem mégegyszer! Ki vagy és hova tartasz? - mikor lett Kakashi ilyen akaratos. Csak álltam,nem válaszoltam a kérdésére. Halkan tűket csúsztattam az ujjaim közé ha épp dobni próbálna. És igen,próbált is. Abban a pillanatban a tört felémdobta..de sikeressen a tűket mögém dobva elhárítottam azt. Oldalassan hátrapillantottam a maszkom alol és billentettem egyet. Majd elugrottam onnét. Tovább léptem.

A francba már ezzel a Másoló Ninjával! Hogy ennek akkor is jár az arca mikor nem kéne. És amugyis,hozzá téve, lepkefingon múlt,hogy lebukjak elötte. Míg be nem érek a faluba és nem beszélek a Hokagéval sdnki,a büdös életbe SENKI nem jöhet rá ki vagyok! Csak ez necces..mivel már vagy öten beazonosítottak. Egy magas fa ágán ücsörögtem levegőért kapkodva mikor hátra néztem. Nem követett. Hát persze,hisz nem hagyhatja hátra a csapatát. De viszont egy valami jó is van ebbe a kergetősdis dologban,egyre jobban Konoha felé vezetnek ami nekem csak jó,hisz végre hazatérhetek. Hiányoznak már a testvéreim..mindkettő! De legfőképp Chióért aggódom.
-Nem ragadhatok le egy kis kergetőzés után a fák között,az tény,hogy a csakrám kezd elhagyni..de ez nem gátol meg semmiben sem,hogy haza térjek! - mondtam magamban. Tovább álltam és csak egyvalamin járt az eszem. Eltettem Kakashi tőrjét biztonság esetében,miképp ő meg lenyúlta a tűjeimet. Nah szuper. Örülök..okot és bizonyittékot adtam neki,hogy jelentést tegyen a Hokage úrnak és,hogy egy egész osztagot utánnam küldhessenek. Ezaz Yuno! Megint megcsináltad magadnak a bajt. Szuper egy lány vagy. Félre rakva a gondolataim tovább mentem a fákon és nem messze tőlem egy csapat chunint észleltem. Vajon ők azok újra? Nem. Hála égnek nem ők voltak. Kurenai volt az és az ő 3 tanítványa. Ha jól tudom, Hinata,Kiba és Shino. Akadémiások voltak még mikor utoljára láttam őket. És nem tagadom,Kurenai-al nagyon jó baráti kapcsolatba voltunk. Még annak ellenére is hogy 1-2 évvel idősebb nálam. És mi lehet Irukával? Ő gyerekkorom óta a legjobb barátom. Ő volt az egyetlen aki hozzám szólt az Akadémia alatt,és ő adta a tanácsot,hogy ne hadjam magam a szemem miatt bántani. Fhuu mikor lila foltokkal mentem haza,tisztán emlékszem hogy szüleim semmitse tettek. Sőt nem is érdekelték a dolog,hisz Chio iratott be az Akadémiára. Az ő felelössége boltam onnantól kezdve. És ahogy mondtam,Chio nem mutatta ki,de iszonyat törődő volt vslünk Yamival. Amikor ütésnyomokkal mentem haza Chio egyszerre ugrott azért a féregért aki ezt tette velem. Mitne mondjak, nem hajlott a küzdelemért,legalábbis nem egy 8 évessel. Feltette az Akadémia kisebb póznájára és otthagyta. Ekkor éreztem igazán,hogy van testvérem. Van aki vigyáz,óv és szeret bsnnünket. Mióta előjött nekem a jobb szememre a sharingan azóta nekem csak a testvéreim jelentik a családot! Mi hárman elszakíthatatlanok voltunk még akkor is ha Chio néha kretén volt. Tisztán emlékszem mikor elkaptam Yamit mikor megbotlott egy gyökérzetbe. És mikor kimentünk mi hárman sárkányt reptetni a rétre,emlékszem! Nekem narancssárga papírsárkányom volt,Yaminak világoskék,Chionak pedig vörös. Sokat nevettünk akkor. Vajon most is fogunk majd ennyit nevetni.

A sok ugrálgatás és merengés közepette észre se vettem,hogy a csakrám már az utolsókat rúgja. Ekkor egy apró kis szúrást éreztem a ball vállamba. Össze estem. Konkrétan zuhanni kezdtem a fa tetejéröl. De valaki elkapott és a földre helyezett. Ájuló helyzetembe voltam. Nem..nem vehetik le még a maszkom! Nem adom magam ilyen könnyen! Nem... A világ sötétülni kezdett körülöttem.

-Nem... - mondtam halkan.