Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅

Yuno🌻

Kezdtem ébredezni. Szememet a nap legfényesebb sugarai szúrták ki egy "keljél már fel" kijelentéssel. Hol vagyok? És mégis mi történt velem. Szerencsére a maszkom a helyén maradt. Fejemet fogtam mivel szörnyű migrén gyötörte. Felültem és hátra néztem. Egy maszkos lány ült mellettem aki épp a sátrát pakolászta össze. Felálltam két lábamra,kardot rántottam és rákiáltottam.
-KIVAGY? - szegényben szerintem még a vér is megálhatott.
-Felkeltél? Végre. Yuno,veszélyes neked szabadan mozognod. Főleg,hogy a falu jouninjainak legjobbjai téged kergetnek. - most bennem fagyott meg a vér. Talán levette a maszkom? Vagy mégis honnan ismer?
-Ki vagy és honnét tudod a nevem? - tartottam kardomat fejem elé.

Az elöttem álló ember egy hosszú színes,vírágokkal borított ruhában volt. Haja kontyba kötve melyen két kötőtű lógott. Az egyiken még egy kis csengő is volt. Semmi fegyvert nem láttam nála de a maszkja az félelmetessen ismerős volt. Egy kék csíkokkal el látott madár maszkja volt. Jobban mondva anbu maszkja. Mit keres ez kint anbu maszkkal az erdő legközepén? És hol ismer ez engem?!
Felnevetett. Lepődöttségembe eltettem a kardot szemem elöl és a föld felé hegyeztem.

-Yuno,az elveszettnek titulált anbuninja. Nem mondod,hogy nem ismersz fel? - fordult félig felém. Ekkor kibontotta haját mely hátsó részéig ért és levette a maszkját. Ő volt az. Az én egyetlen drága,szeretett húgom! Ekkor egy könnycsepp gördült ki a szememből de ezt a maszk mögül nem látszódott.

-Yami..drága szeretett kishúgom! - vettem le maszkom,majd magam mögé dobva rohantam karjai közé. Sírni kezdtünk. Istenem de hiányzott már!
-Yuno! Merre voltál?! - fogta meg két arcom.
-Bejártam a világot Yami. A világ összes falvába és városába betettem a lábam. - kezdtem mesélni.

Mesélések után felálltam ülő helyzetemből és a Konoha felé vezető ösvény felé néztem. Testvérem is felállt mellém.

-Biztos vagy benne,hogy vissza akarsz menni? - fogta meg a vállam. Bólintottam. Hogy ne szeretnék vissza menni. Szeretnék végre külön házat,családot,férjet és gyerekeket... Nah jó. Haggyuk. Amilyen szerencsétlen vagyok egy se lesz.

-Yami,szeretnélek megkérni valamire. - kezdtem mondandómba - Míg be nem érek a faluba senkinek se szólj,hogy láttál rendben? Még Chionak se! - száját meghúzba,bólintott magabiztosan. Felkaptam maszkom a fűböl,majd felvettem. Elbúcsúsztam Yamitól és tovább indúltam. Istenem! De megszépült az én kishúgom. Csak 4 év van közöttünk mégis olyan mintha az ikrem lenne! Persze csak annyi,hogy ő neki és Chiónak gesztenye barna hajuk van. Nekem meg narancssárga. Ezt apa jól összehoztad.

Pár óra haladás után végre visszatáláltam a tervezett útvonalamhoz. Ekkor egy levélbomba robbant fel mellettem.
-Francba! - ugrottam fel a közelembe lévő legmagasabb ágra. Ha nem nézek el jobbra és kapom el a tört most telibe a vállamba ment volna. Csak nem utolértek? Vagy lehet csak rám vártak? Ennyit haladt volna a tudományuk Konohának? Gratulálok,de engem ennyivel nem lehet lerázni. Kergetőzni kezdtem velük az erdő sűrüjében miközben észlevétlenül egy egész sorozat csapdabonbát ragaszgattam a fákra melyek egyszerre átlátszóvá váltak. És akkor egyikük belelépett a csapdába. Szépen sorjában felrobbantak ezzel is külön-külön terelve őket.
-Francba! Elvesztettük! - üvöltött fel Anko - Válljunk szét. Mindenki külön irányba megy. Én Északra megyek,Kakashi te Nyugatra többiek pedig Délre és Keletre. Hajrá! - üvöltötte el magát. Anko,te semmit se változtál. Ugyanúgy a sikerre törsz,amit persze megértek. De hogy az Isten rúgja seggbe! Pont Kakashit kellett utánnam küldenie? Miért pont őt küldte Nyugatra? Miért nem tudott volna menni Délre,vagy Keletre? Istenem... Cikázni kezdtem a fák között ami nem volt egyszerű hisz a sharingan észleli a mozgásokat és egyszerre lemásolja azt. szóval ha szeme elött maradok arra megy amerre én,de ha kitérek a látó köréböl elveszett a mutatványa.
-Látlak! - üvöltött felém. Egy tört dobott pontos célzással a mellettem lévő fába majd egyszerre felém ugrott. Előhúzta táskájábol fonalait majd körbefonta vele. Mellyel engem is a fához láncolt. Elöttem állt,zsebre tett kézzel.
-Most meg vagy. Azonosítsd magad vagy itt helyben végzek veled. - jelentette ki hidegvérrel.

Halkan felnevettem. Semmit se változott. Ugyan az a búval baszott Kakashi akit én régen is ismertem. Csak most nem volt nála könyv,de azért láttam kilógott a zsebéböl.

-Válaszolj ha kérdezek! - mit nem? Hol élsz? Biztos nem fogok. Még az kellene,hogy itt nyomba levedd a maszkom és a hokage elé vigyél. Addig le nem leplezem magam míg elé nem álltam!
-Te akartad. - kezdte felém nyújtani kezét. Sikeressen elértem a táskámba levő füstbonbákat melyeket feltudtam robbantani. Ezzel is időt nyertem magam,mivel sikerült kiszabadulnom. De hát a franc egye msg,a nyakamon lévő heg még minditt vérzett. Pedig ha gyorsan nem érek haza akkor viszont az erdőben fogok elveszni. Méghozzá elvérzek. Ez az egy dolog amit nem akarok. Legalább is milyen halál lenne már ez számomra? McCloud vagyok...mi sose halnánk meg elvérzésbe. Vagy igen?