Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅

Yuno🌻

-Hisz,itthon vagyok - mondtam akaratomon kívül.
Kezdtem úgy érezni,hogy teljesen elveszítem az uralmamat magam felett és annak a baromnak engedelmeskedem. A nyakamon lévő heg egyre jobban fájt és égette a mellette lévő ütőerem. Borzasztó volt és elbírhatatlan! Még mindig az irányítása alatt voltam. Nemtudtam sajátilag mozogni,így ő irányított. Egy gyors mozdulattal át teleportáltam Kakashi mögé és megtámadtam, az adott katanával amit az a barom adott. Fekete pengéjén vissza csillogitt a lámba és a vörös szemem is. Kakashi egy kunai-al védte ki az ütésem. Erősen szorítottuk a két fegyvert a másik felé,majd megszólaltam:
-Sajnálom... - majd eltűntem a szeme elöl.
Újra mögötte voltam,kardomat a föld felé tartva. Majd hirtelen beszúrt a nyakam,mintha a kardot amit kaptam beledöfték volna. Össze estem. A térdem a hideg padlót érintette. Vissza kaptam a saját irányításomat,de a fájdalomtól csak remegtem és meg se tudtam mozdúlni. Hátra pillantottam majd mögöttem állt az az ember...az...aki irányított. A szemem hatalmasra nyílt majd könnyek szöktek oda.
-Üdv itthon,Yuno! - majd megpecsételte a heget a nyakamon.
Borzasztóan égette így sgy hatalmasat orsítottam. Kakashi próbált közelebb jönni,de a fickó egy genjutsu alá helyezte így helybe lefagyott.
-KAKASHII! - próbáltam közelebb menni és feloldani a genjutsut de nem tudtam még megmozdúlni se. Össze kuporodtam a földön majd elájultam.
                               ...
Késöbb egy koszos,fehérfalú szobába ébredtem. A nyakam még mindig sajgott de legalább nem úgy mint akkor. Hol vagyok amúgy? És hol van Kakashi?! Felültem az ágyon és körbe tekintettem. A szoba hasonlított a régi szobámra még kiskoromba de egyben a kórszobámra is. Majd elhúzodott az ajtó és egy srác lépett be:
-Hát felébredtél - mondta.
-Ki vagy?! És hol vagyok? - kérdeztem idegesen.
-Nyugodj meg,nem foglak bántani. A mester jelenleg nincs a bázison,szóval nem kell aggódnod. Amúgy Isu vagyok.  A Mester bal keze - mondta a srác.
Haja türkizkék volt,szeme sötét barna szinte már fekete. Vörös hálóinget hordott alatta kockás pólót. Nadrága feket volt,cipője pedig mintha női lenne? Majdnem térdig érő vöröses barna volt. Mosolygott.
-Yuno vagyok.. a McCloud házból. Fogalmam sincs mit keresek itt..de erre adhatnál választ! - mondtam.
-Örülök a találkozásnak Yuno,hát őszintén azért vagy itt mert a Mester meglátta benned az erős vérörökséget amit ha a szüleid nem is kaptak meg te és a testvéreid igen. Ő meg persze szereti gyűjteni az ilyen vérörökséggel rendelkező embereket - mondta.
-Ez megnyugtato...meddig kell itt lennem,vagy egyáltalán el mehetek-e majd? - kérdeztem.
-Egyszer biztos - mondta - mivel most nincs itt elmondok valamit. Sok tanítványa volt akik csak a bosszú miatt voltak itt semmiféle örökség nélkül. Ők csak erősödni akartak,mert a falujukban nem kapták meg azt amit szerintük megérdemelnek. De a Mester ezzel vissza élt és halálra dolgoztatta őket. Egy hosszú élet-halál küldetésre küldte el őket,hogy ha teljesítik és nem halnak meg akkor tanítja őket. De ha elbuknak és meghalnak akkor persze nem fogja már őket,hisz ugye végük. Kiderül kinek volt nagyobb a szája mint az esze - mosojodott el Isu.
-Értem - mondtam.
-Most pedig pihenj egy kicsit,mindjárt hozom a vacsorád - fordított hátat és lépett ki a szobából.
Már este van?!

Késöbb,Isu behozta a vacsorámat,és miközben ettem beszélgettünk kicsit. Kiderült,hogy ő is úgy került ide mint én. És még mesélta,hogy rajta és rajtam kívül még 5-en vannak itt. Azaz összesen 7-en vagyunk. Sokat beszélgettünk az életünkről és az álmainkról,majd sgyszer csak kopogtattak.
-Örülök,hogy épen vagy Yuno - mondta az a híres ember aki "Mester-nek" nevezi magát - Isu.
-Igenis! - majd intett egyet és elhagyta a szobát.
A "Mester" közelebb jött és szemügyre vett. Elhajtottam a fejem és folytattam a vacsorám elfogyasztását.
-Tehetséget látok benned McCloud leány. Nem véletlenül akartalak magamnak - mondta.
Majd félre nyeltem. Megütöttem a mellkasom és jobb lett.
-Milyen kifejezés az,hogy "nem véletlenül akartalak"? - flegmáztam.
-Felnött nő vagy szinte és mégse tanították meg neked a maximumot. Én megtaníthatom neked a legjobb jutsukat amiket ismerek - mondta.
-Egy kérdésem lenne. Mivel úgysem tegezhetlek,hogyan szólítsalak ha még a nevedet se tudom? - folytattam.
-Mester - majd kiment a szobábol.
Idióta f*sz... Hogy lehet ilyet mondani,hogy "nem véletlenül akartalak"!? Mégis meddig akar itt tartani? Persze..jól jönnd egy kis edzés és fejleszteni a teknikáimat..de akkor se így..és...amúgymeg...borzasztóan hiányzik a húgom Yami..és...Kakashi is... Elsírtam magam és a kezeimbe temetkeztem. Ekkor a szobába Isu lépett vissza.
-Ne sírj kérlek.. - ült le az ágyamra. Felhajtottam a fejem majd a szemeibe néztem. Az ütő ér is meg állt bennem,annyira hasonlított Chio-ra! Mintha a saját testvéremet látnám! Pedig nem..ő nem Chio,ő Isu. Ekkor újra sírni kezdtem és egy hatalmasat üvöltöttem.
-Jólvan Yuno,nyugodj le! Nem lesz itt semmi bajod! - nyugtatgatott tovább.
-Nem nyugszok,Isu! Azt se tudom hol vagyok,milyen messze vagyok az otthonomtól! Hiányzik a családom és talán sose látom őket viszont! Nem akarok itt lenni érted! Nem! - ekkor levegőt vettem - YAMIIIIIIIIIIII - üvöltöttem ki szerett húgom nevét!