Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅

Yuno🌻

Már 2 napja,hogy úton vagyok hazafelé. A csakrám..kezd már elhagyni. Francba bele! Meg kell állnom pihenni vagy itt fogok össze esni! De hol? Az erdő közepén nem táborozhatok le. Bármilyen ninja vagy anbu megtámadhat. Vagy ha már itt tartunk Orochimaru egyik leszármazottja. Nah persze. Felugrottam a közelemben lévő fa legmagasabb ágára melyről tisztán lehetett látni a teliholdat. Szuper..még ez kellett. Várjunk.. mi az ott a távolba? Egy falu? Ezaz! Ott megtudok szállni éjjelre és tudok szerezni ételt. De..anbu felreszelésben nem mehetek be. Igy hát vissza kell öltöznöm utcai ruhába. Bebújtam a lombok közés és elkezdtem levenni a maszkomat.

-Ahh, friss levegő! - szívtam mély levegőt miután levettem a maszkom. Elővettem nadrágom és pólómat és átvedlettem. Ezzel végezve előszedtem a kőtszereimet és nekiálltam bekötni a bal egész karom. Ripityára van menve teljesen...egyrész túlhasználtam az alkarom,másrész nem vehetik észre az anbu jelet a karomon. Táskámba rejtettem felszereléseim és láthatatlannál varázsoltam kardom majd elindúltam a falu felé. Nem mondom,hogy jó érzés volt levetni a maszkot mivel szinta hozzám nött már,inkább fura érzés volt újra utcai ruhába lenni.

A falu kapujához érve két ör fogadott és állított meg engem.
-Kisasszony,azonosítsa magát. - parancsolt rám az egyik őr.
-Yuno..Yuno McCloud. - válaszoltam kérdésére.

Az őrök egymásra néztek és egy iszonyatos fejet vágtak le. Mint..mint édesanyám mikor meglátta kiskoromba a sharingan szemem.

-Ő..Ő az! Avarrejtek legtitokzatosabb anbuja! - nah,valaki csak emlékezik rám.

Mosolyt húztam arcomra majd egy éles tekintettel előhívtam a sharingan szemem és elaltattam az őröket. Igazából egy kinzó teknikát használtam de nembaj.. Nem fognak emlékezni,hogy ki vagyok és,hogy itt jártam. Hogy egyáltalán beszéltem velük. Az őröket kifektetve besétáltam a faluba. Kedvesnek látszott ott mindenki,minden kisgyerek még futkosott kergetve egymást,az eladók meg még mindig fent. Lassan este 11 óra van. Ez talán a Sose Nyugvó Falu? Életembe nem jártam még erre. A legközelebbi leveses tandhoz mentem kérni egy kört. Ételemet elfogyasztva betértem egy éjjeli bárhoz. Hát istenem, 24 éves vagyok. Had igyak már 2 kört ha nem többet. Elfoglaltam egy helyet és kérettem is a pincért. 2. körömnél egy faszi került elém és kezdte mondandóját:
-Szia cica! Hogy van kegye? - alig látott rendessen és úgy szédelgett mint egy hurrikán.
Csak mosolyogtam. Nem válaszoltam kérdésére mert a hangomból itélve felismert volna. És Konoháig nem ismerhet fel senki.

-Na mivan?! Elvitte a sárkány a nyelved ribanc? - ezt nem hagyhattam.

Tovább mosolyogtam majd ujjaim közé engedtem egy kisebb tűt. Nyakába dobtam melytől egyszerre kidőlt. Felkeltem a helyemről pár aprót az asztalon hagyva és a részeg csávót otthagyva. A tűt kiszedtem a nyakából és zsebre raktam mielött azt hinnék legyilkoltam. Nem. Véridegbe dobtam melytől egyszerre kiütődik de nem hal bele. Ez majd kimossa az alkoholt a véréböl. 1-2 óra és felkel.

Másnap reggel már hajnali 5-körül tovább álltam. Csak most nem utcaiba hanem anbu ruhába. A háztetőköl ugrálva elhagytam a falut,csak megint azok a böszme őrök üvöltöttek utánna.

-Egy anbu! Kapjátok el! - üvöltözött az egyik.

Nah persze. Ezt felejtsétek el. Újabb tűket húztam ujjaim közé és dobtam nyakon őket. Ettöl kifeküdtek. Fák közé ugorva eltüntem a többi elöl és bármerre néztek egyikük se talált meg. Egész délutánig csak a lábaimat szedtem,hogy végre a falvamhoz érjek. Rég jártam már arra. Vajon ki most a Hokage? Vagy még mindig az öreg? Bánom is én.. 

Délután 4 fele járhatott már az óra. Fárol-fára ugrálgattam mikor ninják kezdtek el követni. Pontosítok,Avarrejteki ninjak. Hangjukból itélve egy korosztályosak lehetnek velem,se kisebb se nagyobb. Talán ők lennének a fiatal Anbuk? Passz. Felugrottam egy sűrübb lobm közé ahol nem igazán vehettek volna észre. De egynek sikerült.

-Ott van! Kapjátok el! - üvöltött utánnam.

3 év után is fitt maradni furcsa. Főleg,hogy ennyi idő után nem kergetett senki. Végre! Szeretek fogócskázni! Újra futni kezdtem elöllük de egy az utamba állt.

-Most meg vagy! - üvöltött egy madár maszkú anbu. Nem válaszoltam a kijelentésére. Hátra pillantottam és vagy 10 anbu állt körülöttem. 3 év alatt csak egy darab genjutsut fejlesztettem. Amit...most végre letesztelhetek élesbe. Bemutattam a kézjeleket és magamba kimondtam.

-Huh,ez milyen jutsu? - nézett rám az egyik. A hangjából ítélve eléggé megvolt ilyedbe. Végrehajtottam a jutsut. 10 anbubol már csak 4 maradt talpon. Ők sikeressen kicseleszték. Ekkor az egyik egy tört dobott felém ami elkapta a nyakam lévő heget. Franc egye meg...újra felszakadt.

-Ez..EZ Ő! AZ ELVESZETT ANBU! - a farnc egye meg!

Bakker! Rájöttek ki vagyok! Gyorsan! Megint a tűkhöz nyúltam. Nyakba dobtam őket,de már ütőérbe. Összeestek de nem ígérem,hogy túl élik...nem ám. Túl fogják csak most pár órára kicsit alszanak.
Most,hogy túl vagyok rajtuk is,tovább kell indulnom.