Elveszett Szerelem❤ 1. Évad [Kakashi ff.] ✅

Yuno🌻

1 hét telt el azóta. Sok minden nem történt, meg ismerkedtem a korban velem megegyező emberekkel/tanítványokkal. Mint mondta Isu,8-an vagyunk a "bázison". Közülök,csak egy emberrel nem jövök ki mert azt hiszi,szerelmes vagyok Isu-be. Édes istenem...én hű vagyok a "barátomhoz" még akkor is ha most egy ideig nem is lesz. Igazábol,Isun meg Kano-n kívül más emberekkel nagyon nem beszélgetek szabadidőmben. Eldöntöttem,ha már ide ráncigált az a bolond..akkor kihasználom a tudását amit át akar adni,aztán haza lépek.. Hiányoznak az ottani emberek! Legfőképp az a kettő! Igazábol meg..ha szabad időm van, és Isu és Kano éppen nincs a "bázison" akkor sose szoktam itt bent megmaradni. Általába elmegyek egyet sétálni,hisz ez a "birodalom" szinte egy jungel közepében van. Utálok itt lenni! Nem akarom a boldog perceimet itt el rontani! Utálom,azt, ahogyan ide került és AMIÉRT ide kerültem. De persze,persze mosolyogni kell az emberekre. Huhh..had mutassam be a csapat tagjaimat,azaz inkább a "Mester,labor patkányait" ahogy mi Kano-val hívjuk.

[Érdemes megnézni a "Karaktereim" című kis könyvembe ahol részletesen le vannak írva a karakterek és a tulajdonságaik!^^]

Szóval ez lenne a csapat. Kano, Ayame, Noemi, Denki, Zeno, Isu és én.
Noemi-n kívül minddnki megbízik a másikban és segítünk ha baj van.

...

Kora reggel volt. A nap legelső sugaraira keltem fel unalmas szobámban. Napról-napra jobban utálok itt lenni. Nem is a társaság vagy az edzés miatt,hanem amiatt,hogy szinte le se léphetünk adsig amíg a Mester azt úgy gondolja. Fantasztikus. Kikelt az ágyból,összekötöttem a hajamat és oda léptem az ablakomhoz. Sarkig nyitottam ki,kicsit szellőztetni. Sok volt a por itt,hisz nemrég "költöztem be" ide,ha ezt lehetne így nevezni. A ruhásszekrényhez battyogtam ahol elővettem a felszerelésem. Át cseréltem a pizsomámat arra,majd becsuktam a szekrényajtót. Ideges voltam magamra. Két gét telt már el mióta nem láttam a szeretteim. Két hete rohadok itt ebbe a szutyokba..és mégse lelem a boldogságom! Mondjuk,hogyan lelném mikor nincs itt a húgom és a szerelmem. Már nem tudok mit tenni...1-2 év és haza megyek. Addigra csak megtanít mindenre az a Bolond. Végül becsuktam az ablakot és lementem a konyhába. Próbáltam halkan lépni,de a fa lépcső ellenem szólt. Nyikorgott. Erre bezzeg nincs ideje,hogy megcsinálja. De...mit idegeskedem kora reggel? Inkább főzök magamnak valami teát! Úgy is tettem. A reggeli zöld teám kihagyhatatlan volt. Kiöntöttem a csészémbe,megfogtam azt majd kisétáltam a házunk erjélyére. Igen,a sűrű erdő közepén,nem messze a Mester bázisátol volt a mi kis házunk ahol aludtunk. Mindenkinek külön szobája volt,külön fürdővel. Persze a "vendég kényelme a fontos"... csak ő nem vendégségbe hívott minket. Ha ha..jaaaj reggel miért ilyeneken jár a fejem? Miután megittam a maradék teát is,vissza vittem a konyhába elmostam és felszökkentem a házunk tetejére. Ez egy két emeletes fa ház volt,egy kis udvarral és kerttel. Kézjelet formáltam majd aktiváltam a sharingant. Vicces amugy,higy mindenki úgy hiszi hazudtunk mi mindig Nee-san-nal,hogy nem is örököltük el csak,hogy legyen mivel felvágni. Hát..már van mivel felvágni. Szerintem. Körbetekintettem a területem de senkit se érzékeltem. Hála ég,alszik még az a boszi.
-Jó reggelt Yuno-chan - teremt mellettem Isu.
-Neked is Isu. Kérlek engedd el a chan-t. Vagyunk már tegező viszonyvan - mosolyogtam rá.
-Rendben van. Hogy aludtál? - ült le mellém.
-Otthon jobban aludnék mint itt - jelentettem ki a napfelkeltét nézve.
-Tudom,jut eszembe. A "Mester" üzeni,hogy mai nap kemény edzés vár mindenkire. Külön csapatokba leszünk és úgy kapunk feladatokat.
-Már megint? - kérdeztem vissza.
-Igen,már megint - sóhajtott Isu.
Na igen,ez a "már megint". Ebben a két hétben vagy 9 edzés így történt: mindenkit csapatba osztott,általában két fős csapatra. Külön vitte a csapatok egy bizonyos aréna féle területen majd genjutsu alá helyezett mindenkit. Tesztelte,ki hogyan fogja megtőrni az örökség segítségével a genjutsut vagy más egyéb módszerekkel. Ám,ez nem olyan könnyű mint aminek hangzik. Én általában Denki-vel szoktam lenni. A gsnjutsu annyit takar a drááága főnökünknél,hogy egymást ellenségnek látjuk. Egy idegen,arc nélküli sebesült ninjának. Így hiába is beszélnénk a másikkal,nem halljuk és ez megnehezíti a feladatot. Napi szinten ezt vagy hatszor eljátsza velunk,ha pedig nem ezt csináljuk futtat minket. A gyorsaságot fejlesztve. Szóval...ez a mai nap se lesz másképp.

Kora délelött volt mire mindenki felsorakozott a pályán. A Mester elöttünk volt,újra csapatokra osztott minket és nagy örömömre most Zeno-val voltam. Sose rak lányt lányhoz. Bár..7-en vagyunk így valakinek a Mesterrel kell edzenie. Szegény,de nem sajnálom. Szóval,szokásosan mindenkit távol tett a másiktól és genjutsu alá helyezte. Zeno-val vagy 30 méter távolságban voltunk egymástól. Láttuk egymást,csak ellenség ként. A mozdulatokat nem a másik végezte,hiszen ha ellenség akkor támad. Mindkettdn úgy láttuk,hogy támasjuk teljes erőböl a másikat,míg amugy az koncentrál,hogy feltörje a genjutsut. Szóval ha én most itt leülök koncrentrálni akkor Zeno úgy látja,hogy támadok. Fantasztikus.
-Akkor hát kezdjük,Zeno - mosolyogtam el magabiztosan.
Elsöpörtem jobb szemem elöl a frufrum és aktiváltam a sharingant. Minden moccanatát le tudtam követni. A lényege annyi volt,hogy egy pontban kellett megütni az ellenfelet,így megtörik a genjutsu. Megvan! A nyaka! Ahogy felugrott úgy ugrottam én is. A ninja-nal egy katana volt. Ujjaim közé csúsztattam a tűket majd láthatatlanul szinte a nyaka felé dobtam. Miután eltalálta lefagyott a levegőben és össze esett. A genjutsu megtört. Zeno a földön volt.
-Gyere - nyújtottam a kezem felé.
-Nem tudtam,hogy iyenekre is képes vagy - kapaszkodott meg a kezembe - Denki sokat mesélt miket csinálsz edzéseken de ez brutál volt,szinte nem is láttam az ellen felem.
-Ez semmiség,te is ügyes voltál - mondtam majd elindúltunk vissza az edző térre. Első ként értünk oda majd egy ideges,hisztis hang törte meg a csendet.
-TE!