Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Történetünk 5

"Számomra olyan vagy, mint az egész világ!
Ölelj olyan szorosan, hogy fájjon!
Van köztünk valami,
És nem tudod semmisé tenni!”

Mikor kilépek a fürdőből, Jimin nincs a szobában, így nem kell attól félnem, hogy ismét szembe találom magamat, bosszantóan csillagos szemeivel. A megvetett ágyra pillantok és ahogy az előbb megbeszéltük, a jobb oldalára fekszem a feltornyozott párnáknak. Amint a fejem vízszintesbe kerül, azonnal elkap az álmosság, és pillanatokon belül lecsukódnak a szemeim. Valahogy az otthon melegét adja Jimin ágyneműjének illata, így minden félelem nélkül merülök el az álmom világába.

-Nénikém, bemutatom a legjobb barátnőmet, Ahn So Ra-t. So Ra, nagynéném Kim Ha Na. – kezet fogunk. Ahogy a tenyere az enyémbe csúszik, rossz érzés kap el. Nagyon nem szimpatikus ez az Ajumma.
-Örvendek a találkozásnak So Ra. Soo Jin nagyon sokat mesélt rólad, és úgy látom a leírása tökéletesen stimmel. -bájolog, de ettől még inkább érzem veszélyesnek ezt a nőt. -Lányok? Van mára programotok? – néz felváltva kettőnkre. Legszívesebben azt mondanám, hogy van, de mivel Soo Jin tisztában van a napi rendemmel, hazudni nem szeretnék. Vasárnap az egyetlen nap, amikor mind az ének tanár, mind a tánctanár pihen. Ezért mi is.
-Ha Na unni, ne haragudj, de már megbeszélt találkánk van a társainkkal, akikkel együtt gyakorlunk. Ha tudtam volna, hogy ma jössz, másképp alakítjuk a napunkat. Ugye nem haragszol? – néz rá esdekelve Soo Jin. Hazudik! Szemrebbenés nélkül hazudik.  Próbálom elrejteni az arcomra kiült döbbenetet és csak helyeselve bólogatok, hogy bizony a hét minden napján együtt vagyunk a társainkkal.
Ajumma továbbra is tartja ijesztő mosolyát, de beletörődően legyint.
-Ugyan, hisz én nem szóltam, hogy jövök. De majd este a vacsorán találkozunk. Te is jössz Ahn So Ra? – vezeti rám fekete tekintetét, és benne megáll az ütő. Valami nem stimmel ezzel az asszonnyal.
-Persze, ott leszek. – lehelem és elmondok egy imát, hogy valami közbe jöjjön, mert ezzel a nővel nem akarok egy asztalnál enni. Ijesztő!
-Akkor később lányok! – int egyet és hátra se nézve ott hagy minket az utcán.
-Sajnálom So Ra! Próbáltam kikerülni, de észre vett. – esedezik Soo Jin. Bár fix programunk nem volt, azért mi úgy terveztük, meglepjük a fiúkat egy közös ebéddel. Persze Jin engedélyével használhatjuk a konyhát. Ezért voltunk a sarki kisboltban, ami Soo Jin-ék lakásától igen messze van. Ezért is fura, hogy az Ajumma-val összefutottunk.
-Tudod, kicsit ijesztő a néném. – suttogja. – Azt képzeli magáról, hogy boszorka. Ha tudnád mi van nála a házában! Brrrr! Még a hideg is kiráz. Ritkán járunk össze vele, mert mindig furcsa dolgokat mond. Egyszer képzeld, valaki meg akarta venni a házát, hogy helyére egy társas ház építsen, mindent megtett, hogy elvegye tőle. Néném ezt megunta és megátkozta a férfit. – szája elé teszi a kezét, és az arcából kifutott a vér. Körbe néztem, de senki nem találtam a sorban, így kérdő tekintettel nézek rá.
-Soo Jin, mi van? Megátkozta. És?
-Kihullott az összes szőr a pasiból. -suttogja.
-És? A szőr mentes pasi a divat mostanság, nem? – nem értem.
-Minden honnan. Se szemöldök, vagy pilla. Teljesen csupasz lett a pasas. Pedig nagyon szép hosszú fényes haja volt. – ijedezik.
-Ugyan, ez csak babona. Biztos vagyok benne, hogy a pasi maga borotválta le, csak hogy másokat is megijesszen.
-Sajnos tévedsz! Ez három éve volt, és azóta se nőtt rajta, még egy pihe se! – annyira komoly arccal mondta ezt, hogy kezdtem elhinni. Valóban boszorkány lenne Soo Jin nénikéje?

Csicsergő madarak hangjára ébredek. Lustán, ráérősen nyitom ki a szememet, miközben kezemmel felfele, lábammal pedig lefele kezdenék nyújtózkodni. Csak úgy szokásosan. De a reggeli rutinban megakadályoz egy kéz és egy láb.
Ennyit a lusta szemnyitásról.
Mint egy bezárt ajtó, amit kívülről berúgnak, úgy tárulnak szét a szemeim.
Mi a fene?
Tekintetemet levezetem a testemen és a hasamnál megpillantok egy erős, izmos kart, ami szorosan ölel magához. És ha ez még nem lenne elég, az egyik lábával is közrefogja a virgácsaimat.
-Ez most komoly? -suttogom halkan, hogy ne ébreszem fel a mellettem alvót. Mit mellettem, gyakorlatilag rajtam fekvőt. A fejemet óvatosan oldalra fordítom, de azonnal szemben találom magam egy édesen szuszogó, kissé kiszáradt ajkakkal.
Ha most, csak egy picit is előrehajolnék, újra meg ízlelhetném. Fut át fénysebességgel az agyamon a gondolat, de azonnal elhessegetem, nehogy meggondolatlanságot cselekedjek. A közénk épített párnák úgy tűnik semmit sem érnek, mert szegények mind a padlón landoltak az éjszaka folyamán. És biztos vagyok benne, hogy nem én rugdostam le őket oda.
Újra ránézek, és most nem az ajkaival foglalkozom, hanem az arca többi részével. Eddig még nem tudtam rendesen megnézni magamnak, így kihasználom a lehetőséget, és tanulmányozni kezdem.
Alvás közben arca kissé összébb nyomódik, így adva neki egy kis kisfiús bájt. Szemei néha megmozdulnak lecsukott szemhéja alatt, ahogy álmodik, sűrű fekete pillái pedig meg-meg rezdülnek közben. Fekete tincsei homlokába hullva keretezik gyermeki és egyben igen férfias arcát. Szabad kezemmel lassan megközelítem haját, és óvatos mozdulatokkal söpröm ki a szeme környékétől, hogy ne zavarja meg az álmait. Véletlenül hozzáérek a bőréhez, és kényszert érzek, hogy újra érintsem.
Finom. Puha. Meleg. Mint egy téli dunyha, olyan a bőre. Amibe téli éjszakákon fázósan bújsz bele és ahogy körbe öleli fagyos testedet, pillanatokon belül felmelegít szeretetével.
Tenyeremet rátapasztom bal arcára és magamba szívom az érzést, elraktározva azokra az időkre, amikor már nem lehet mellettem.
Talán azért emlékezem ezekre a jelenetekre, hogy megmentsem őt, de az is lehet, hogy azért, hogy ő mentsen meg engemet. Ezek az érzések mindig is hiányoztak a jelenemből. Barátság, öröm, szabadság, egy fiú csókja, ölelése.
Vajon ezek tényleg megtörténtek, vagy csak álmodom. Már nem tudom mi a valóság, de ahogy Jimin arcán pihen a kezem, kezdem elhinni, hogy ez a valóság, és minden más eddig csak álom volt. Hogy nem a múltról álmodok, hanem a jövőmről nélküle, a fiúk és Soo Jin nélkül. Nekem itt a helyem, még akkor is, ha soha nem lépek túl a gyakornokoskodáson, még akkor is, ha ők olyan sztárok lesznek, hogy nem lesz idejük velünk találkozni. Még akkor is, ha Jimin nem lesz minden napom része, de tudni fogom mindig, hogy hol van, mit csinál, és hogy jól van.
Kezemet elveszem az arcáról, amikor pillái még jobban elkezdenek remegni és csuklóm után fogva, magához öleli kezemet és kétségbeesetten szólongatni kezd.
-So, kérlek! So, ne hagyj el! Ments meg!