Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Cseresznyevirágzás 8

„Tudod, te vagy a legjobb barátom!
A reggel ismét eljő,
Mert nincs olyan sötétség, olyan évszak, ami örökké tartana!”

Halkan kopogtatok az ajtón és türelmesen várom, míg a bent lévő kiszól nekem, hogy szabad. Kezem a kilincset markolja és az engedély után sem merem lenyomni és belépni azon a fránya falapon. Rossz ötlet volt ide jönnöm, azt sem tudom mit mondjak és hogyan. El fogja egyáltalán hinni nekem? Lehet őrültnek fog tartani, vagy inkább kinevet? Egyik eshetőség sem tűnik lehetetlennek, mégis a lelkem mélyén hiszem, hogy hinni fog nekem. Hinnie kell, mert, ha Ő nem, akkor én hogyan hihetnék el bármit is, ami körülöttem van? Vajon honnan kezdjem majd? Maradjak állva, vagy inkább üljek le? Valószínűleg tényleg hülyének fog tartani, mégis valakinek el kell mondanom.
-Mondom, szabad! – tépi ki kezemből a kilincset miközben mérges arca, átvált haragosból értetlenben – So Ra? Mit keresel itt?
-Beszélhetnénk? – kérdem félénken.
-Persze, gyere beljebb. – nyitja szélesebbre az ajtaját, én pedig belépek Min Suga Yoon Gi szobájába, abba a reményben, hogy Ő majd válaszokat ad a kérdéseimre.

-Oké, próbálom felfogni, amit mondasz. Nem tartom magam hülyének, de egy kicsit kusza, amit mondasz.
-Gondold el, akkor én, hogy érzem magam. – hajtom le a fejemet, kezeimet kezdem el tördelni, mert még mindig attól félek, hogy ki fog röhögni. Pedig végig, amíg beszéltem tartotta velem a szemkontaktus rezzenéstelen arccal.
-Akkor megpróbálom összefoglalni. Szóval itt nőttél fel. Eddig stimmt. Érettségi után, pedig a egyetemre mentél, ahol nemzetközi biztonságot tanultál, de a harmadik évben megkeresett a kék ház, és miközben a titkosszolgálatnak dolgoztál, fejezted be a tanulmányaidat? Jól értem?
-Nagyából. – bólintok.
-Csajszi, nem semmi. -füttyent egyet - Akkor folytatom…Jin hyung és a banda debütált, és viszonylag sikeresek lettünk, de Jimin nem volt velünk. Azt lehet tudni mi történt?
-Hát ez az. Jimin-ről soha nem esett szó.
-Aztán történt egy balesett, ahol elkezdtél „emlékezni” – nyuszifülizte meg az emlékezni szót.
-Olyan, mintha emlékek lettek volna, vagy álom.
-Utána egyre többszőr álmodtál a múltadról, ami elmondásod alapján meg sem történt. Amiben a fekete hajú valószínűleg Jimin.
-Úgy valahogy. – helyeselek ismét.
-Aztán Jin hyung-gal elmentettek anyukájához, ahol mi megjelentünk, és volt egy két olyan megjegyzés, amiből arra következtettél, hogy mi mégiscsak ismerjük a kölyköt. Majd leitattalak, és azóta álmodsz?
-Hát ép ez az! – temetem az arcomat a tenyereim közé – Én sem tudom, hogy álom, képzelet, vagy mi a fene? Az agyamban két különböző élet emlékei vannak, és már kezd teljesen összemosódni. Amikor előszőr találkoztam, beszéltem Kim Ha Na-val, megkértem, hogy legalább ne álmodjak, és azóta tényleg minden olyan valóságos. De még is emlékszem az előző életemre? Nem tudom, elvesztem. – egy könnycsepp indul meg a szemem sarkából, de dühösen letörlőm, és összeszorítom a pilláimat, ezzel megakadályozva, hogy további sós lé döntsön úgy, hogy elhagyja a könnycsatornámat.
-És mi van ezzel a ments meg dologgal? Ha megmented Jimin-t, akkor debütálhat a banda hét taggal és más lesz a sorsunk?
-Kim Ha Na szerint, ha megmentem, akkor ti jobbá tudjátok tenni a világot. Az emlékeimben is így volt, csak sajnos nem volt elég az érdeklődés. Sose tudtatok kiszabadulni Ázsiából, így bár híresek voltatok, nem eléggé.
-Akkor ez valami küldetés? És miért pont Jimin? – értetlenkedik.
-Nem tudom, tényleg. – esek kétségbe – Az egész pont ezért zavaros, mert bár látom őt, ahogy megpróbál megmenteni, de nem látom tisztán az arcát. Abban sem vagyok néha biztos, hogy Jimin lenne az. De közben meg a szívem mélyén érzem, hogy csak Ő lehet, hiszen a valóságból, amit ismerek, csak Ő hiányzik.
-Akkor te most időt utaztál?
-Nem hiszem. Mert az én múltamban, ti nem ismertétek egymást. Csak a BigHit-nél letettek barátok. Talán egy párhuzamos univerzum?
-Erről inkább Taehyung-ot kérdezd, ehhez nem értek.
-Nem tartatsz őrültnek? – kérdem félénken.
-Miért tartanálak? TaeTae, se tartjuk annak. Bár ilyen történetet tőle sem hallottam még, de az majdnem olyan, mintha léteznének alpakák a Holdon. Ne értsd félre, nem azt mondom, hogy nem hiszem el, amit mondasz, csak kicsit nehéz. – vakarja meg a tarkóját – Az hiszem, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat.
-Ne haragudj, hogy ilyen terhet raktam rád. Tudom, hogy hihetetlen…
-Ne! – emeli meg védekezőn kezeit – Nem azzal van a baj, hogy hihetetlen, nagyon is hihető. Így már elég sok minden értelmet nyert veled kapcsolatban.
-Mire gondolsz? – most én döntöm oldalra a fejemet, és nézek kíváncsian rá.
-Hát, hogy mindig is a korodnál idősebben viselkedtél. Nagyon felelősségteljes vagy. És ott vannak azok a kis információk, amiket mindig elejtsz. Agust D, vagy hogy dalszöveget írok. A de a többiekkel kapcsolatban is voltak már olyan megjegyzéseid, amiket eddig nem értettem, honnan tudhatnád. És megmondom, most már sokkal jobban megértem, miért is mondtad, hogy a legjobb barátok vagyunk.
-Akkor tényleg hiszel nekem? – csillan fel a szemem reménykedve.
-Igen, hiszek. De akkor most próbáljuk meg kitalálni közösen, hogy hogyan tudjuk kibogozni ezt a gubancot, amibe belekeveredtél. Lehetőleg úgy, hogy a többiek ne sejtsenek semmit sem.

Yoon Gi-ban szövetségesre találtam, aki a titkomat megőrizte az utolsó pillanatig.
Heteken át terveket szövögettünk, minden lehetséges végkimenetellel.
Azt tudtuk, hogy annak a balesetnek meg kell történnie, mert máskülönben itt ragadok. Az álmaim ezzel kezdődtek, így ezzel kell véget érnie.
Még akkor sem mondott semmit a titkomról, amikor elérkeztünk a végjátékhoz, és neki döntenie kellett, hogy ki mellé áll. Azzal, hogy beavattam őt ebbe, beleráncigáltam egy igen szövevényes történetbe, amiben semmi sem az, aminek látszik.
Mintha soha nem történt volna meg.