Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Jelen 8

„Nem mintha hinnék benne
de próbálok kitartani,
mert ez minden, amit tehetek.

Maradni akarok,
még többet álmodni!
Bármit mondok,
ideje mennem!"

Síkitásomra, termesztésen a ház teljes lakossága felébred és egy emberként özönlenek le a lépcsőn. Nem szép látvány fogadta őket.
Miután az utolsó kérdést is feltettem, szinte eszméletlenük zuhantam a kemény padlóra. Testemmel felveszem a magzatpózt, lábaimat felhúzom amennyire csak tudom, és kezemmel a hajamat tépem. Nem érdekel, hogy csomókban marad a kezemben, próbálom kiűzni a szemem elé kerülő emlékképeket. Nem akarom újra átélni azt a borzalmas napot, aminek a legszebbnek kellett volna lennie. Bár már kórházban álmodtam ezzel az emlékkel, most mégis másképp élem meg.
Meleg tavaszi nap van... A virág illata... Iskolai egyenruhám…széles mosollyal szaladok utána…Az előttem futó fiú kicsit lassítva hátra fordul és kezét nyújtja felém… Mosolygós pufi arca még szélesebb vigyorra ösztönöz… próbálom utol érni, hogy ujjainkat összefonva... Fekete haja…kipirult kissé kisfiús arca ragyog, ahogy rám néz… hevesebben ver, ahogy már csak pár centi választja el ujjainkat egymástól.
-So, igyekezz, így sose fogsz utolérni. – kiálltja hátra fele.
Ahogy megérintem felém nyújtott ujjait hirtelen eltűnik... A napot eltakarják a fekete felhők... Megállok a futásba … de sehol sem találom Őt... A felhők egyre sűrűbben...a közeledő veszélyből… Csak egy pillanat. Ennyi kellett, hogy meg lássam a felém közeledő autót. De már késő. Szemeimet összeszorítva várom a fájdalmat…
Hirtelen egy lökést érzek a hátamon, ahogy két tenyér…a fejemet beverem az úton lévő pattkába…amikor visszatér a látásom, a kezemet vér borítja…ott fekszik Ő…

-Neeeeeee! Nem akarom! – sikítok fel és próbálok kilátni a könnyeim alól. De mind hiába, mert megállíthatatlanul ömlik a szememből, arcomat teljesen eláztatva.
Egy kezet érzek meg a hátamon, de én azonnal elhúzódok az emlék hatására. Remegve fekszem továbbra is padlón, és próbálom elfelejteni azt a rengeteg vért, ami minden bizonnyal nem tőlem származott, hanem a fekete hajú fiútól. Bár ismerős volt az arca, mégsem tudom beazonosítani.
-Mégis, mi történt? – teszem fel a kérdést, amire unokabátyámtól várom a választ, de Ő a fejét megrázva ajkait szorosan összezárja. Nem akar beszélni, eddig sem tette meg, most sem fog. Egyetlen mentsvárként Suga-ra nézek, akinek a szemében könnyeket látok.
Felülök a kényelmetlen padlón, és könyörögve nyújtom kezemet Yoon Gi felé. Öklével letörli könnyeit és kezem után nyúlva felsegít a földről. Lábaim még nem készek arra, hogy megtartsák súlyomat, ezért összecsuklom, de egy emberként nyúl értem a hat fiú és állítanak újra talpra. Újra Jin-re nézek, aki lehajtott fejjel jelzi, hogy Ő erre képtelen, majd hátat fordítva nekem visszamegy a szobájába, és a többi négy fiú követi őt.
-Készítek kakaót a beszélgetéshez. – szólal meg Unni és már fordul is a konyhába, de Suga megállítja.
-Nem szükséges. Inkább soju kellene. Van itthon?
-Persze, drágám. De jó ötlet? – kérdi bizonytalanul rám pillantva, de mivel nekem fogalmam sincs, hogy mire számítsak, így csak megvonom a vállamat.
-Igen, asszonyom! Ma arra lesz szükség. – válaszolja támaszom, majd egyik karomat a nyaka köré fonva, kisétálunk a teraszra, és leülünk a hintaágyon.
Kellemes tavaszi szél lengedezik, nem túl hideg, nem túl meleg. Pont olyan az idő, amit még egy szál pulcsiban is el lehet viselni.
Miután kényelmesen felhelyezkedünk, és unni kihozza az italt és két poharat hozzá, látom Suga-n, hogy vár valamire. Már épp kérdezném, amikor Chimmy ugrik az ölembe és hátsó lábaira ülve, felnéz rám. Szemeiben látom a fájdalmat, hogy sajnál engem, hogy nem tud segíteni, hogy a legnagyobb vígasz amit tud adni, az a dorombolása. De nekem ez is elég, hisz imádom, szeretem őt. Megsimogatom a fejecskéjét, és az álla alatt is kicsit megvakarom. Hangos dorombolással fogadja kedveskedésemet.
-Azt hiszem, hogy talán az elején kellene kezdeni. – köszörüli meg a torkát Suga, amivel magára vonja mindkettőnk figyelmét. – Előre le szeretném szögezni, hogy nem mindent mondhatok el. Neked kell rájönnöd, mert máskülönben egyáltalán nem, vagy helytelenül fogsz emlékezni. Plusz, vannak emlékek, amikre csak te emlékezhetsz, hisz nem volt veled senki.
-Kérlek, tudnom kell az igazat. – nézek rá könyörögve. – Jimin! Mond, hogy létező, élő személy, és nem csak az én fantáziámban él.
-Igen. Jimin nem fantázia.
-Ennyi? – nézek rá megrökönyödve. – Ennyit tudsz mondani?
-Mit akarsz tudni pontosan?
-Hol van most? Összevesztünk? Barátok voltunk, vagy ellenségek? Miért nem emlékszem rá? Miért törlődött ki az emlékeimből? Miért…
-Várj, lassan. – emeli meg védekezően kezeit. – Ennyi kérdésre egyszerre nem tudok és nem is akarok válaszolni. Barátok voltatok. Nem vesztetek össze. Csak mondjuk azt, hogy az élet elválasztott titeket egymástól.
-Min Yoon Gi, az idegeimen táncolsz! – háborodok fel. – Ennyit tudsz mondani?
-Értsd meg, nekem, nekünk is nehéz, de nem mondhatok el mindent.
-Miért?
-Nézd, itt az ideje, hogy emlékezz, hisz, már láttál dolgokat. Minden, amit álmodsz, képzelsz, nem kitaláció. Mind a te múltad. Nem is, a ti múltatok, a mi múltunk. A kezdetektől. De ezt neked kell egyedül újra élned, mi csak támaszt adhatunk, segítséget nem. Ezért is vagyunk most itt, hogy támaszaid legyünk.
Soha életében nem beszélt ennyit egyhuzamban. És ennyire homályosan. Úgy érzem tényleg szükségem van arra a pohár soju-ra.
Előre dőlve az asztal felé nyúlok, de Suga gyorsabb nálam, és már bontja is üveget. Kitölt mind a két pohárba és az egyiket nekem adja. Nem koccintunk, csak felhajtjuk egyhúzásra.
A fiú leteszi a poharát, majd előbb az én fejemet simogatja meg, végül Chim is kap egy simítást, amit hálásan fogad el. Az ajtóból még visszatekint rám, és egy szomorú árnyék fut végig az arcán. De azért egy apró mosolyt küld felém búcsúzoul, és teljesen egyedül hagy.
Itt ülök a tavaszi éjszakában, Chimmy mellettem, és figyeli mozdulataimat, ahogy egyik pohár után a másikat húzom le, amíg ki nem ürül az üveg. Ahogy az utolsó korty is lecsúszik, égetve a torkomat, a szemeim is lecsukódnak.
Újra a sötét örvényben vagyok, ami elragad a jelenből és a múltamba ránt vissza.
De hogy ott mit fogok találni, még én sem tudom, csak bizakodom, hogy válaszokat arra, ki is az a fekete hajú fiú.

Nincs átnézve teljesen, ezért elnézést, ha vannak benne hibák.
Köszönöm a csillagokat, a kommenteket, és a számomra hihetetlenül hatalmas érdeklődés. Megpróbálok megfelelni, és a legjobbat kihozni a történetből. Jó hír, messze a vége.
:)