Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Az utolsó fejezetünk?

„Van köztünk valami

És nem tudod semmisé tenni!

Mond, hogy nem fogsz megfeledkezni

Rólad és rólam!"

A táncteremben tolongunk ismét. Harminc izzadó, izguló diák, velük szemben pedig a hűvös póker arcú BigHit vezetőség. Seok Jin és Hoseok mellettünk maradnak, nekik már nincs dolgok az asztalnál.

-Üdvözlők mindenkit ismét - dörren meg Bang úr hangja - Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki ma részt vett a válogatáson. Büszkék lehettek magatokra, mind nagyon tehetségesek vagyok. De nem is szeretném szaporítani szót. Amikor jelentkeztettek, mindenki aláírt egy titoktartási szerződést. És most eljutottunk a legfontosabb pontjához. Az eredmény, a gyakornokok száma és nevei, innen nem juthat ki. A következményekkel mind tisztában vagytok. Mindenki megértette?

Egy emberként bólintunk.

-Helyes. Akkor most ismertetném a neveket. Kérem, aki hallja lépjen elő. - kezébe vesz egy papírlapot, és onnan kezdi felolvasni a neveket. Ujjaimat keresztbe teszem és lehunyt szemmel várom a végeredményt. Jimin a hátamnak dől, és érzem a heves szívverését. Bármennyire is mutatta magát magabiztosnak, most nagyon idegess.

-Tehát akkor a nevek...

-Ezt nem hiszem el! - csap az öklével magasba Soo Jin.

-Nyugi Jagi! Tudtuk, hogy ez is egy eshetőség. - teszi Jin barátnőm vállára a kezét.

-Te csak ne nyugtass engem! - rázza le a kezét magáról - Ez azért pofátlanság.

-Kim Soo Jin! - szólók rá erélyesen - Mindannyian ott voltunk a tájékoztatón. Egyértelműen elmondták, hogy főleg fiúkat keresnek. Persze, mind reménykedtünk, és mindent beleadtunk. De ne rontsuk el most mások örömét.

A megszeppent lány félve pislog felém, miközben unokabátyám karjaiba bújik. Nem sűrűn jön elő a hevessége, de szerencsére, ahogy jön, úgy csillapodik is.

-Nam Joon! - fordulok a fiú felé - Enged meg, hogy gratuláljak. - hajolok meg előtte.

-Na, de So Ra! - pirul el - Ezt azért nem...

-De! Sőt! Még ennél is többet érdemelsz, érdemeltek. A tervetek, hogy egy banda legyetek, most már sínen van. És úgy érzem, hogy te egy igen tehetséges vezetője lehetnél a fiúknak.

-So Ra... - lép felém Nam Joon és szorosan megölel - Kicsi lány, annyira büszke és boldog vagyok, hogy ismerhetlek. - könnyei megállíthatatlanul folynak végig az arcán.

-Csapat ölelés! - kiált fel Taehyung, majd érzem, hogy a testemnek csapódik egy test. Majd még egy. Egyensúlyunkat elveszítve dőlünk a földre, ahol még idejében ki tudok szabadulni, így a lányok mellett állva nézem végig a kicsi a rakás nevű játékot.

Heten. Mind a heten bekerültek gyakornoknak a BigHit-ben. Már csak egy dolgom van, és visszatérhetek.

-Menjünk ma ünnepelni! - ragadja magához a szót Jung Kook, amint az ember hegy felbomlik.

-Kook, úgy tudod, hogy nem ihatsz alkoholt? - kérdi Jin, miközben válla alá kapja a fiú fejét, és összeborzolja a haját.

-Hyuuuung! - próbál menekülni a legkisebb. Nevetve nézzük, ahogy birkóznak. Hiába a több év különbség, mégis egyenlő félként bánnak egymással.

-Menjünk a karaoke-zni! - dobja be ötletét Semy.

-Nem is rossz ötlet. - vonja össze a szemöldökét Nam Joon.

Jó vezetőként kiadja mindenkinek, hogy menjenek haza, számoljanak be a mai eredményről, meg a holnapi teendőről, és a közeli karaoke bárban találkozunk este nyolckor.

Búcsúzuol mindenkit szorosan megölelek. Ők nem tudják, hogy miért búcsúzom úgy, mintha soha nem találkoznánk, de szó nélkül viszonozzák az ölelést. Egyedül Yoon Gi, aki pár könnycseppet ejt meg, majd egy puszit az arcomra.

-Hamarosan, látjuk egymást. - súgja a fülembe. Hoseok-ot félvállról megöleli és úgy hagynak minket ott az udvaron.

Seok Jin, Soo Jin, Jimin és én. Mi négyen maradtunk itt. Mi négyen indulunk neki közös, de utolsó utunkra haza felé.

-Soo Jin, ígérj meg valamit nekem. - húzom félre a lányt, mielőtt elválnánk egymástól - Nagyon, de nagyon vigyázz Jin-re. Szeresd őt életetek végéig. Egy nagyszerű lány vagy, és nálad jobbat el se tudok képzelni mellé.

-So Ra, mi a baj? - könnyezik be a szeme - Ez most olyan, mintha elbúcsúznál örökre. Elmész valahova?

-Nem, nem megyek. Csak boldog vagyok. És szerettem volna ezt elmondani neked. Ne aggódj. - ölelem és puszilom meg egyszerre.

A kis utcából még egyszer visszafordulnak, és úgy intenek nekünk. Amíg csak könnyes szemmel tudom követem a két legjobb barátomat, ahogy kézen fogva elsétálnak.

Remélem, erre is emlékezni fogok.

-Menjünk Kedvesem. - bújtatja kezeit Jimin az enyémben. Remegve követem őt, az utolsó utunkon.

-Azon gondolkodtam, hogy mi legyen majd a csapat nevünk? Mit szólnál a Bang-hez? Mert úgy robbanunk majd be.

-Nem, nem lesz jó. - nézek magam elé mereven. Össze kell szednem magam, mert ha nem koncentrálok eléggé, akkor minden tervezés, amit eddig Yoon Gi-val végig jártunk kútba esik - Majd a cég megmondja, hogy mik közül választhattok. De biztos vagyok benne, hogy olyan nevet fogtok találni, ami igazi Bang lesz. - kuncogok a saját poénomon.

-Fáradt vagy So? Olyan csendes vagy. És a poénjaid is kezdnek Jin hyung-ére hasonlítani.

-Yah, az unokabátyámnak, igenis jó poénjai vannak. Ne mered őt előttem szidni! - lendülök felé.

-Oké, oké, csak ne üss meg! - nevet fel miközben futásnak ered. Ahogy utána futok, érzem, hogy egy emlék a fejemben megváltozik. Csak még nem tudom a végét.

A virág illata belengi az egész utcát, amin én boldogan futok. Iskolai egyenruhám zakóját menet közben veszem le, miközben széles mosollyal szaladok utána. Az előttem futó Jimin kicsit lassítva hátra fordul és kezét nyújtja felém Mosolygós pufi arca még szélesebb vigyorra ösztönöz.

Gyorsabban futva, kinyújtott kézzel próbálom utol érni, hogy ujjainkat összefonva, tovább futhassunk. Fekete haja minden lépésnél ritmusosan emelkedik és zuhan homlokába, kipirult kissé kisfiús arca ragyog, ahogy rám néz. Szívem hevesebben ver, ahogy már csak pár centi választja el ujjainkat egymástól.

-So, igyekezz, így sose fogsz utolérni. - kiálltja hátra fele.

-Jimin, várj meg! - kiáltom utána. Zakóját sikerül elkapnom, így lassítani tudom a futásban, majd teljesen meg is állítom. Még mindig nevetve fordul felém.

-Elkaptál! So, végre utolértél.

-Szeretlek Park Jimin!

Derekamra fogva felemel és megpörget a levegőben. Kacagva kapaszkodom a vállába, majd ahogy letesz a földre hozzám hajol, és megcsókol.

Csókja most olyan mámorító, hogy szinte megrészegülök tőle. Fejem kótyagossá válik. Szemem előtt minden homályos, és kezdem alig érzékelni a külvilágot.
Egy fénylő örvény ránt be magába, de még hallom életem szerelmének utolsó mondatát.
-Megmentettél...