Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Történetünk 4

„Csókolj ajakon, ez egy titok kettőnk között!

Megmérgezett a mély börtönöd...

Nem tudok senkit se szolgálni, de te és én tudtuk, hogy

A Grál meg volt mérgezve, mégis megittuk."

-Ezt! - egyik kezét a derekamra fonja, magához ránt. Másik kezét a tarkómra teszi, és a fejemet közelebb húzza magához. Mielőtt feleszmélnék a sokból, száját az enyémre tapasztja, és lehunyt szemmel csókolni kezd.

Ellenkeznék, de nem vagyok rá képes. Ajkai finoman súrolják az enyémet, miközben lágyan ringatózva mozgatni kezdi. Mint a tenger hullámzása, ami mélyről kisebb hullámokban érkezik, de a sekélyebb parthoz érve hatalmassá nővi ki magát.

Jimin csókja ilyen volt. Előbb csak épen hogy érinti ajkaimat, majd amint minden ellenállásomat elveszítve nyaka köré fonom karjaimat, fejét kissé oldalra döntve mélyíti. Nyelvét végig húzza alsó ajkamon, nedves forró csíkot maga után hagyva, és bebocsátást kér. Ha most beengedem, végem van!

Vérem hangosan dobol a fülemben, szédülök a csóktól, remeg mind a két lábam, miközben szorosan tart.

Légy észnél!

Egyáltalán nincs ínyemre, hisz, szívesen folytatnám, sőt, ahogy a teste hozzám préselődik, érzem, hogy ő is, de ezt most kell abba hagynunk. Karjaimat szétkulcsolom a nyakából és a mind két kezemet a mellkasára teszem és finoman eltolom. Mielőtt teljesen eltávolodna, egy nedves puszit lehel ajkaimra, majd enyhít a szorításon, és egy picit hátrébb lép.

Homlokát neki dönti az enyémnek, így megtámasztva, lassan kinyitja a szemét. Újra látom a csillagokat. Amikről éjszakánkét álmodom.

Nem szól semmit, csak elenged, és kisétál a helységből. Egyedül hagyva engem háborgó érzelmeimmel, és még mindig remegő lábakkal.

Kezemet a szívemre teszem, és próbálom bent tartani öreg ketyegőmet, hogy ne ugorjon egy fejet a rizseszsákokra.

Szóval ez vagy nekem Jimin? Ezt jelentettél a múltban? Aki összezavart, aki megdobogtatta a szívemet, aki ellopta az első csókomat? És hol vagy most? Miért nem vagy a Bangtan-ban? Mi történt veled a debütálás előtt?

A kamrából kilépve szememmel azonnal őt kezdem keresni. Kérdések százai bolyonganak a fejemben, és nem hagynak nyugtot, és nekem most azonnal szükségem van a válaszokra. Ha meg tudom őket, talán felébredek és minden visszaáll a régibe. Újra dolgozhatok, együtt lehetek Eun Mi-vel és Chimmy cicámmal. A nyugodt, életemre vágyok.

Egy embert találok csak a nappaliban, méghozzá Jung Kook-ot. Szegény még mindig a kanapén fekve liheg. Ahogy közelebb lépek, hirtelen kinyitja a szemét és elvörösödve hasra vágja magát.

-Szia! Minden oké? - kérdem és elindulok felé.

-Noona! Ne gyere közelebb! - nyüszít fel. Értetlenül torpanok meg tőle két méterre és fejemet oldalra döntve nézek a szégyenkező felé.

-Mi a baj, Kookie? Rosszul vagy? - lépnék előrébb, de újra felnyűszít.

-Nem...nincs...nincs baj, csak ne gyere közelebb. Sőt, inkább fordulj el. - kérleli, és látom az arcán, hogy szenved. Mi baja lehet egy tizenhatéve fiúnak?

És bevillan!

-Ooooo, bo...bocsánat! Ne haragudj, nem akartalak megzavarni. - fordítok neki gyorsan hátat és pironkodva indulok fel az emeletre.