Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Cseresznyevirágzás 4: Hoseok

„Várj még egy kicsit, csak egy pár éjszakát!

Ott leszek, hogy láthassalak,

Elmegyek érted!"

Nam Joon egy nyikkanás nélkül csúszott végig a bejárati ajtó lapján, egészen a földig. Lehajtott fejel, ökölbe szorított kezekkel néz maga elé mereven. A döbbenettől alig tudok megmozdulni, de muszáj vagyok magamon erőt venni.

Odaugrok a fiú mellé, és rögtön a bal szemét kezdem vizsgálni. Az érzékeny bőr kipirosodott az ütés hatására, és szemöldöke kissé megrepedt. Ahogy végig folyik az arcán a vékony vércsík, a fiú könnyeivel keveredik. Nem szól semmit, továbbra is néz a semmibe.

-Muszáj volt ez? - kiáltok Jimin-re, aki még mindig dühtől eltorzult arccal nézi az idősebb szótlan szenvedését - Normális vagy? Ha rosszul ütöd meg, eltörhetted volna az állkapcsát, vagy a kezed.

-Mi a fasz történt itt? - jelenik meg a még mindig nyitott ajtóban Yoon Gi. Előbb végig méri Jimin-t, ahogy haragosan, szikrákat szóró szemmel bámulja Nam Joon-t, majd a kezére vezeti a tekintetét, végül a fiúra, az ajtóban ülve. Gyorsan összerakta, mi történt az elmúlt percekben, ezért Jimin elé lépve a gallérjánál fogva megemeli a fiút.

-Normális vagy? Hormon túltengéses kis fiú! Mi a fenét képzelsz magadról? Megütöd az egyik legjobb barátodat? Azt se tudod mi történt! Idejössz, látsz valamit, majd behúzol egyet, aki épp szembe jön veled? -üvölti arcától pár centire. Jimin csendben tűri a szidást.

-Hyung, enged el. - lép mellé a földről feltápászkodó Nam Joon, és kezét a kisebb kezére teszi. - Igaza van. Miattam történt a balesett.

-Oké, hagyjuk abba a másiknak a hibáztatását. Inkább szedjük össze magunkat, és menjünk Hoseok után a kórházba. - adom ki a parancsot, és szintén Yoon Gi kezére teszem az enyémet, hogy engedje el a kezeiben lógó Jimin-t.

Hátra fordulok, ahol meglátom a két lányt. Yu Ri szemeiben könnycseppek csillognak, míg Semy vigasztalóan simogatja a másik hátát.

-Semy, kérlek, szed össze a többieket. Jin-nek szólj, hogy hozza a kocsikulcsot. Yu Ri, kérlek, a fagyasztóból hoz valamit, amint Nam Joon arcára tehetünk, amíg beérünk a kórházba.

Visszafordulok a fiúkhoz, miután a lányok elsietnek. A kis rapper továbbra is farkasszemet néz a fekete hajúval. Nem akarom, hogy újra egymásnak essenek, azért közéjük állok, és úgy várjuk meg a társaságot, hogy Hoseok után menjünk.

A kórház folyosóján ülünk mindannyian. Nam Joon az egyik végén a sornak, míg Jimin a másik végén. Joonie magára haragszik, Yoon Gi Jimin-re, és a fiú pedig az egész világra. Nem szólunk egymáshoz, tapintani lehet a feszültséget a levegőben.

Felállok Semy mellől és Jimin előtt megállva kezembe veszem a jobb kezét.

-Meg kellene nézetni, hogy biztos nem tört-e el.

-Megérdemelné. - jön egy hangos vakkantás Yoon Gi felől, én csak csúnyán ránézek, de Seok Jin-nak már elege van, ezért Ő is felpattan Soo Jin mellől és mint egy ideges oroszlán le-fel járkál a társaság előtt.

-Komolyan, nem értelek titeket. Te! - mutat Jimin-re - Balesett volt, nem tudom, miért kellett Nam Joon-t megütnöd. És Te! - fordul Cukorka felé - Az, hogy beszólogatsz, meg fenyegeted a társadat, nem könnyíti meg a dolgunkat. Várjuk meg mit mond az orvos, utána döntünk, hogy mi legyen.