Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Cseresznyevirágzás 9

-Rendben tanulók, a tollakat letenni. – lép be az igazgató a termünkbe. Még egy utolsó szót sikerül odabiggyesztenem a papír aljára, és vigyorogva teszem le a többiekkel együtt.
Az utolsó írásbeli.
Az utolsó szavak, az utolsó sóhajok, és puskázások, az utolsó iskolai nap.
Végre vége!

-El se hiszem, hogy végig csináltuk. Szerintem mindenből átmentem! – billeg mellettem Soo Jin, miközben hátra veti fekete haját. Úgy döntött, hogy mivel innentől kezdve felnőtté válunk, neki is fel kell nőnie, így visszafestette a haját eredetire. Nekem mondjuk tetszett lila hajjal is, de könnyen megbarátkoztam az új színnel is.
Ahogy kilépünk a kapun a többiek már ott várak ránk.
Nam Joon kezei Yu Ri derekán pihenteti, aki könnyező szemeit, büszke anya módján törölgeti. Hoseok a szokásos öröm táncot járja maga körül Yoon Gi-val karöltve, míg Jung Kook nyuszi fogait kivillantva integet felénk. Jin kitárt karokkal lép elénk, és ölel meg mindkettőnket egyszerre. Taehyung hátán vihogva integet felénk Semy, majd leugorva a kényelmes helyéről sikítva rohan felénk egy szoros ölelésbe.
Szememmel Jimin-t keresem, aki előttünk végzett, így már valahol kint kell lennie, de nem látom sehol sem.
Hirtelen két kar jelenik meg körülöttem hátulról és ölel meg, miközben a nyakhajlatomba csókol. Borzongás fut végig a testemen, és kényelmesen beledőlök az ölelésbe.
-Hogy sikerült Kedvesem? -fúrja az orrát a nyakamhoz. Légzése csiklandozni kezd, ezért nevetve fordulok vele szembe. Arcára simítva, egy könnyed csókot lopok tőle.
-Ezt én is kérdezhetném, Miért jöttél ki olyan hamar? Kihasználthattad volna még azt a kevéske időt.
-Olyan közel ülni hozzád, miközben te a ceruzád végét rágcsálod, és erősen koncentrálsz…-hajol a fülemhez és úgy suttogja a szavakat – igen csak kínzó számomra. Pláne, hogy hozzád sem érhetek közben. Nem volt könnyű koncentrálni a feladatra, miközben a gyönyörű barátnőm tőlem alig fél méterre tudtán kívül izgatott fel.
Elpirulok a vallomásán. Szégyenemet próbálnám elrejteni, úgy, hogy arcomat a mellkasába fúrom. Nem sok sikerrel, mert mögöttünk megszólal egy hang.
-Hát nem édesek? Mint a friss házasok! – kuncog mögöttünk Hoseok, aki rögötön abba hagyja a nevetést, ahogy hátra fordulva mérgesen nézek rá – Oké, oké! Csak ne üss meg!
-Yah, mikor ütöttem meg bármelyikötöket is? – kérdem felháborodva és megindulok a fiú felé – Hobi, gyere ide, most megkapod a magadét! – futok utána.
Mindenki nevet, ahogy kergetőzünk közöttük.
Mindenki ebben a pillanatban olyan boldog.

Holnap lesz az utolsó megméretetése a csapatnak. Vagyis Jin-nek és Hoseok-nak nem, de ezért velünk együtt izgulnak.
-Ne idegeskedj So Ra. – lép közelebb és ölel át Seok Jin – Büszke vagyok rád.
-És ugyan miért? Nem tettem semmit. – pillázok rá.
-Dehogynem. Annyi mindent tettél a csapatért. Figyeltelek az elmúlt hónapokban és láttam rajtad, hogy mindent megteszel, hogy a többiek gondok nélkül tudjanak készülni a holnapi válogatásra.
-Ugyan, én nem tettem semmit sem. – legyintek, és bújnék ki az ölelésből, de szorosabban fog. Állát a fejemre teszi, miközben tovább hálálkodik.
-Segítettél Jung Kook-nak karácsonykor. Ha akkor ott nem beszélsz vele, lehet tényleg hülyeséget csinál. Aztán ott van a Nam Joon ügy is, és ahogy minket védelmeztél Soo Jin-nel. Hogy Taehyung-ot akkor megtaláltad, pedig senki nem tudta, hogy akkor hova szökött. Mert akkor megszökött, fel akarta adni. – itt felpillantok rá. Ezt nem is tudtam – Igen, van, amiről nem tudsz, mégis segítettél. Ahogy Yoon Gi-nak is. Mi is láttuk, hogy valami nem stimmel vele, de amíg csak gondolkodtuk a problémán, addig te egy hét alatt rendbe tetted a gondolait. És végre sokkal nyitottabb felénk. És ott van Jimin. Az, hogy szeret téged, feltöltötte energiával. Eddig is nagyon jó táncos volt, de amióta közelebb engedted magadhoz, azóta szárnyal. Sokkal több önbizalma van, és nem sanyargatja magát.
-Ezt, hogy érted? – ragadom meg az utolsó mondatát – Sanyargatta magát?
-Igen. – bólint – Tudod, amikor nem voltál itt, akkor állandóan a stúdióban volt, és táncolt addig amíg össze nem esett a kimerültségtől. Hoseok-kal nem egyszer szedtük össze a parkettáról. Ha nem lennél, lehet már kórházban lenne.
Sírni szerettem volna, és egyben le üvölteni Jimin fejét. Haragudtam rá és egyben magamra, hogy nem vettem észre.
-So Ra. – simít kedvesen arcomon – Köszönöm. Talán van esélyünk. Holnap mindenki kiáll és megmutatja magát a vezetőségnek. Úgy gondolom, hogy sikeres lesz a holnap.
Lehajtom a fejemet. Hisz a holnapi nap, nem csak a válogatás lesz, hanem az utolsó itt töltött nap.
Mellkason vág a felismerés, hisz már annyira beleéltem magam, hogy itt vagyok. Boldogsággal töltött el minden perc, amit a barátaimmal és szerelmemmel tölthettem el. És most el kell engednem az egészet. És fogalmam sincs, hogy mi vár rám holnap után.

Ez a nap is úgy indult volna, mint minden eddig nap.
Anyám berobog, felver legszebb álmomból, miközben széttárja a sötétítő függönyöket, kiégetve a retinámat. Majd kisietve közli, hogy Jimin lent vár. Én szenvedve felkelek, majd elindulunk az iskolába.
De a mai nap más.
Tegnap este engedélyt kértem anyumtól, hogy Jimin hadd maradhasson éjszakára. Mivel a kapcsolatunkról már tudott, nem ellenkezett, de kérte, ha lehet nem szeretne még nagymama lenni.
Zuhanyozás után, mind a ketten feszülten feküdtünk egymás mellett. Én a jobb, Jimin az ágy bal oldalán. Távolságtartásunk nem azért volt kézzel tapasztalható, mert köztünk volt feszültség, hanem mert mind a ketten a másikért aggódtunk. Ő azért, hogy nekem sikerüljön a tánc és az ének, én pedig a másnap történő események miatt.
-Gyere! – húzódik közelebb, és fejemet a mellkasára húzza – Ne aggódj, sikerülni fog. Nem lesz holnap semmi baj. – ha tudnád, hogy most nem ugyan arra gondolunk!
-Jimin, ugye tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem. – súgom mellkasának és szorosan ölelem át izmos testét. Csak egy rövid nadrág van rajta, így bőrének és a tusfürdőjének illata bekúszik az orromba. Mélyen beszívom, abban a reményben, hogy soha ne felejtsem el. Bármi is történik, bármi is lesz a holnap kimenetele, erre az illatra életem végéig szeretnék emlékezni.
Ujjaival finoman köröz pólóm alól kikandikáló bőrömön, miközben a szívverése egyenletessé válik. Megvárom, míg elalszik, majd óvatosan kibújva a karjaiból, az ablakom elé lépek.
A Hold fénye bevilágítja a teljes szobát, ezüstös fényében megmerítem arcomat, remélve, hogy ma olyan álmot hoz, ami megerősít abban, hogy amit Yoon Gi-val kiterveltünk sikeres lesz.
-Kérlek, hadd sikerüljön!

Reggel, anyum csak koppint párat az ajtómon, és zárt falapon keresztül szólít fel minket a felkelésre.
Jimin karjai körülöttem, és érzem lágy szuszogását a nyakamon.
Imád így aludni. Úgy ölelget mintha, egy plüss maci lennék, akit szülei el akarnak tőle venni, mert már túl öreg, hogy játékkal aludjon. Szorosan tart karjaival, miközben lábait az enyémbe fűzi. Bár sosem szerettem plüss lenni, mégis Jimin ölelése álmában, megnyugtat és boldogsággal tölt el.
Finoman az arcára helyezem a tenyeremet és úgy próbálom ébresztgetni az édesen alvó fiút. Arca kissé fel van puffadva az alvástól, ajkai szét váltak egymástól és édesen fújja ki rajtuk a levegőt. Szeméből kisöpröm az odahullott fürtöket.
-Jimin. Ébresztő. – suttogom.
-Ébren vagyok már egy ideje. – nyitja ki szemeit, amiben valóban egy cseppnyi álmosság sincs – Csináld még egyszer. Olyan jól esett.
-Mit? – mosolyodom el.
-A hajamat, meg a simogatást. Szeretnék életem végéig minden nap erre kelni. – egy pillanatra lefagyok. Hiszen, lehet, hogy ez az utolsó nap.
Erőt veszek magamon és újra megsimogatom.
Ma minden kívánságod teljesülni fog.
Ígérem.

Mielőtt elindultunk volna a válogatásra, megragadja a kezemet és a konyhakerten keresztül ahhoz a bizonyos ablakhoz húz.
Oda, ahol megismertem, mikor visszajöttem.
Oda, ahol kapcsolatunk kezdődött.
A kék tenyérlenyomatra helyezi a kezét, amire tökéletesen illik, hisz évekkel ezelőtt Ő hagyta ott. Rásimítok én is a kezére, ami a folton pihen, és egy borzongás futott végig a gerincemen. Talán utoljára érinthetem.
El kell engednem, szabaddá kell tennem. Neki élnie kell, hogy a többiekkel együtt olyat adhassanak a világnak, ami egyszer majd megváltoztatja azt.
Csillogó szemeit rám függeszti, és nagyon halkan beszélni kezd. Nem szakítom meg, csak a könnyeimet nyelem, mely boldogságból és szomorúságból fakad egyszerre.
-Tudod So, amikor ideköltöztettek, és mi átjöttünk segíteni, már akkor tudtam. Tudtam, hogy te leszel az a lány, aki megváltoztatja az életemet. Mindig is tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, ha felnővök, de megjelenésed előtt kezdtem elveszíteni az álmomat. Annyi visszautasítást kaptam, hogy lassan kezdtem elfelejteni, hogy miért csinálom. És akkor megjelentél, a gyöngyöző kacajoddal, a félénk mégis kihívó viselkedéseddel. Nem féltél kinyilvánítani véleményedet, úgy, hogy közben figyeltél a következményekre is. Abban a pillanatban szerettem beléd, amikor meghallottam a hangodat. Szeretlek Ahn So Ra. És bármi is lesz a nap végeredménye, éltem végéig szeretni foglak.