Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Cseresznyevirágzás 6 (+18)

„Én vagyok a te kalikó macskád

Itt vagyok, hogy láthassalak

Szeress engem most,

Érints meg most!

Csak enged, hogy szeresselek"

Ködös agyamon keresztül próbálom értelmezni a hallottakat, de szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a fejemben lévő neuronok, azok, akik tréfát űznek velem.

Jimin, még mindig belém kapaszkodik, de közben folyamatosan tol hátra fele. Egy idő után, már nem tudok tovább lépni az ágytól, ezért összeölelkezve zuhanunk a puha matracra. Továbbra sem enged, csak kapaszkodik belém. Szerencsémre, nem teljes testsúllyal nehezedik rám, mert a térdeivel és karjaival megtartja magát, így teljesen útját állva a menekülésnek De szemben sincs menekülni ebből a helyzetből.

Szuszogása, csiklandozza a nyakamat, ahogy a hajszálak, rezdülnek az apró légörvényekre. Kuncognom kell, de visszatartom, mert a mellkasomon keresztül érzem Jimin szabályos szívdobbanásait. Kicsit lejjebb hajtom a fejemet, vigyázva, hogy ne érzékelje a mozgásomat és megpróbálom kicsit közelebbről is megszemlélni a fiú arcát.

Pillái finoman összezárva takarják el szeme elől a világot, hogy semmi ne zavarhassa nyugalmát. Ajkai kissé eltávolodtak egymástól, és még látszik rajtuk a pár perccel ezelőtti csókunk nedvessége. Mosolyogva simogatom meg a fejét, majd a hátát, és mint egy kiscica dorombolva adja tudtomra, hogy mennyire jól esik neki a kényeztetést. Egészen addig simogatom, amíg engem is el nem kap az alkohollal kevert fáradság, és el nem alszom.

A reggeli napfény, sose volt még ilyen csodálatos, ahogy lehunyt szemhéjamon átfurakszik ezzel felkeltve engem. Az oldalamon fekszem, miközben Jimin a hátamnak feszülve karjaival ölel át pont a mellem alatt. Ahogy veszem a levegőt, úgy veszi ő is, egyszerre emelkedik és süllyed a mellkasunk. Vigyorogva nézek ki az ablakon keresztül, és a szemem megakad az ablak alatti fán ülő cinegén. Kíváncsian néz körbe, felmérve a hajnal szépségét. Apró csőrét folyamatosan mozgatja, csicsergő hangot kiadva, ami most nem egy idegesítő madárhang, ahogy eddig érzékeltem, hanem a legszebb dallam.

Percekig, nézegetem, hogy magyarázz a társának, akit én nem láthatok, csak hallom, ahogy válaszol, amikor az egyik kar, mely szorosan ölel megmozdul.

Ahogy enged a szorításon, még az ölelésében szem befordulok vele, hogy láthassam, ahogy ébredezik.

Haja kócosan meredezik a szélrózsa minden irányába, arcán még ott a párna lenyomata, és ajkai szinte csücsörítenek, csókra várva.

-Jó reggelt! - hajolok hozzá közelebb, és ha már csókra hívnak a kis párnácskái, finoman egy pillanatra ott hagyom az enyéimet.

-Hmm...Jó reggelt neked is. Ezt meg tudnám szokni. - kuncognom kell, olyan kis sablonos néha - Napfényes reggel, madárcsicsergés az ablakom alatt, és egy gyönyörű lány a karjaimban, aki csókkal ébreszt. - mosolyodik el. Félig még alszik, ezért szorosabban megölel, és a mellkasára húzza a fejemet.

Fülemet a szívére szorítom, hogy úgy hallgatom, testének ritmusát.

Pár percig még szótlanul fekszünk, míg én a szívét hallgatom, addig Ő a hátam mögötti kezét folyamatosan mozgatja gerincem vonalán, apró kis szikrákat kipattintva, miközben jóleső borzongás fut végig a testemen. Annyira jól esik, ahogy simogat, hogy akaratlanul is fel nyögők, ezzel elárulva saját magamat. Úgy érzem, hogy a testem már nincs az irányításom alatt, így az agyamat szabadságra küldve a szívemre hallgatok.