Ahn So Ra egy 26 éves, keményen dolgozó fiatal lány. A munkahelyén nem kap semmilyen elismerést, a szerelem pedig messzire elkerüli őt már évek óta. Múltjának egy részét teljesen elfelejtette egy baleset következtében, ezért fogalma sincs, mit is ak...
„Még akkor is, ha az mondod, látod a végzetünket…
Még akkor is, ha azt mondod, hamarosan összefog dőlni…
Ott vagyunk a kártyavárban, ostobán,
Még akkor is, ha azt mondod, ez egy hiába való álom…
Csak maradj itt egy kicsit…"
Minden készen áll.
Chips-ek, popcorn, üdítők, egy pár üveg soju, egy karton sör, két üveg pezsgő, egy üveg kölyök pezsgő.
A karaoke gép diszkófényben világít, a nappali kidekorálva, és a kamrába pedig el vannak rejtve a tűzijáték kellékei. A hűtőben dermed Tae tortája, és már csak a különleges vendégre várunk.
-Azt hiszem, készen állunk. – állok meg a nappali közepén és kör benézve szemlélem meg Soo Jin-nel az alkotásunkat. A fiúkat elzavartuk, még reggel, hogy ne lábatlankodjanak, amíg mi mindent elkészítünk a bulira.
December harmincegy van. Tae szülinapja után vagyunk egy nappal, de mivel nem akartunk kétszer partit szervezni, így még tegnap megegyeztünk az ünnepelttel, hogy ma mindent bepótolunk. Azért tegnap megkapta a fiúktól a jó kívánságokat, szegényt, jól meg is verték, hiszen ma már ezt nem tehetik meg.
-És ki lesz a plusz egy fő So Ra? – fordul felém kíváncsiságtól csillogó szemekkel Soo Jin.
-Majd időben megtudod. – érintem meg a homlokát mutatóujjammal és tolom el az arcomból a lila fejét. – Tudod, aki kíváncsi…
-Igen, igen. Gyorsabban leszek vén szottyos boszorka. De nekem igazán elmondhatnád. Tuti készülsz valamire és a segítségedre lehetnék.
-Igen, lehetnél. De ha előtted is az utolsó pillanatig titokba tartom, akkor nem lesz esélyed elkotyogni a második legpletykásabbnak a tervemet.
-Ki lenne az?
-Kim Seok Jin. – nevetek fel, és újra körbe nézek a helységben. Minden a helyén van, ahogy elképzeltük. A faliórára pillantva, látom, hogy hamarosan befut a hét fiú is, így minden készen áll egy Tae köszöntőre és egy óév búcsúztatóra.
-Megjöttünk! – hangzik fel egyszerre a hét fiú köszöntése, majd egyesével lépnek be a nappaliba.
-Wow! -tátja el a szájá Tae, és minden csillogó darabot gondosan megfogdos, megcsodál. A legjobban a csillár helyére felszerelt diszkógömb foglalja le, így a továbbiakban nem kell rá figyelni, hogy valamit lerángat, mert a magas fiúnak is elérhetetlen magassága tettük fel.
-Azta! – füttyent Hoseok és Jin egyszerre. – Csajok, jó vagyok. – Jin barátnője mellé lép és egy kedves puszit hagy a feje búbján, míg Hobi hozzám lépve meleg hatalmas tenyerét a hátamhoz teszi és végig simít rajta. -Ügyes vagy So Ra! – vigyorog rám. Várnám azt a szívdobbanást, amit a jövőben teljesen elvarázsolt, de hiába várom, csak egy kis enyhe szívmelegedést okoz. Szigorúan barátian.
-Kicsi lány! Nem vagy semmi! – lépdel beljebb Yoon Gi és a felemelet kezével összeborzolja a hajamat.
-Yah! – sértődők meg – muszáj volt?
-Pont úgy reagálsz, mint narancs fiú szokott. – húzza félmosolyra a száját.
-So Ra! Miért van tíz teríték az asztalon? Így is alig férünk el! – kiált ki Nam Joon a konyhából.
-Lesz egy meglepi vendég! – kiáltja vissza Soo Jin, és Jin-nel karöltve a konyhába sietnek. Ezért nem mondtam el nekik, hogy kit hívtam. Most tuti kikotyognák.
Továbbra is a bejárati ajtó felé pislogok, de nem látom meg Jimin-t. Vajon hol lehet.
Hirtelen egy kéz jelenik meg a szemem előtt, és egy forró test simul a hátamnak. Még nem is hallom, de már érzem, hogy Ő az.
-Rám vártál? – súgja a fülembe. Hangja mély és rekedtes. Szívem gyorsabb ütemben kezd el pumpálni, és a lábamból az összes vér az arcomba szökik. Megfogom a szemem előtt levő kezét és elhúzom onnan. Próbálom elővenni a leggúnyosabb hangnememet, hogy ne érezze magát nyeregbe.
-Csak szeretnéd. Jung Kook hol van? – fordulok felé.
-Valamiért haza kellett ugornia. Majdnem itt voltunk, amikor az anyukája hívta telefonon. Szóval? Egyáltalán nem vártál engem vissza? – öleli át derekam, de a távolságot megtartja köztünk.
-Jimin. – sóhajtok fel – Ezt már megbeszéltük. Nem. És most engedj kérlek el. – lökőm el magamtól. Nekem sincs ínyemre, hogy távol kell tőle lennem. Legszívesebben minden percben hozzáérnék és vele lennék, de nem kötődhetünk egymáshoz. Hamarosan minden véget ér. Remélhetőleg felébredek ebből a kábulatból vagy amiben most vagyok, én újra önmagam leszek, a Bangtan pedig héttagú. Ahogy lennie kell, igaz?
Az ajtó csengőre mindenki egy emberként kapja fel a fejét, hisz mindenki itt van a bandából, így értetlen fejjel néznek rám.
-Nyitom! – kiáltom hangosan, és papucsomba bújva elslattyogok az ajtóig. Nyolc kíváncsi szempár követi minden mozdulatomat.
-Szia! – üdvözlőm az érkezőt és mint ha ezeréves barátnők lennénk átölelem kabátos alakját.
-Szia! Köszönöm a meghívást. – mosolyodik el félénken és beljebb lép.
-Időben jöttél. Nem rég kezdtünk mi is. Gyere, bemutatlak. – fogom meg a csuklóját és széles, de egyben ördögi vigyorra a számon sétálunk be a nappaliba.
Ahogy a magas szőke hajú lány mellém lép, a fiúknak kiesik a falat a szájukból. Még Seok Jin is elfelejt rágni, pedig mellette ott ül a barátnője.
Döbbent arcukon mosolyognom kell, de inkább összeszedem magam és bemutatom az ismeretlen lányt.
-Fiúk! Ő itt egy újdonsült barátnőm Sung Yu Ri. Yu Ri, ők a fiúk. Sorban pedig: Seok Jin, Hoseok, Yoon Gi, Jimin, Taehyung, és Jung Kook. Nam Joon-t gondolom nem kell bemutatnom. – mutatok az immár szőke fiúra.
Yu Ri a füle mögé tűri rövid szőke tincsét, és elpirult arccal bámulja a döbbent fiút. Kék hatalmas szemeivel nem ereszti Nam Joon tekintetét, és már érzem, a tervem sikerült.
-Yu Ri? – áll fel Nam Joon a kanapéról és az öléből kisöpri a kajamaradékot. Nem törődve, hogy kin gázol át, a lány elé lép és enyhe hajlott háttal megáll a lány előtt. – Te…te mégis…hogyan?
-So Ra keresett fel úgy egy hónappal ezelőtt. Sokat beszélgettünk, és azt hiszem barátnők lettünk. És, hát… - ismét egy tincsét kezdi birizgálni, majd a füle mögé rejti – És meghívott. Remélem nem baj RM?
Valaki a kanapéról felhorkant a megnevezésen. Egy megsemmisítő pillantást küldök a társaság felé, mire mindenkinek eltűnik a vigyor az arcáról és fülüket farkukat behúzva csendben üldögélnek egymás mellett.
Én vagyok a falka vezér!
-Yu Ri… - leheli most már RM, alig hallhatóan és megfogja a lány kezét – Sajnálom. Hülye voltam! Meg tudsz nekem bocsátani? – tekintetét reménykedve emeli az előtte állóra. Szeme párás a könnyektől és a szerelemtől.
-Nem voltál hülye! Az adott helyzetben talán nem a legjobb döntést hoztad meg, de megértem az indokaidat. Fontos a csapat, akik már a testvéreid. Én…én…csak azért jöttem, hogy elmondjam… - hajtja le a fejét. Kék szemét ellepik a könnyek, melyek megállíthatatlanul hullanak a padlóra. Orrán keresztül nagy levegőt vesz, majd egy hatalmas sóhajjal engedi ki tüdejéből és elszánta tekint újra Nam Joon-ra – Szóval, azért jöttem, hogy tud. Szeretlek, és nem érdekel meddig kell, de megvárlak. Nálad csodálatosabb emberrel nem találkoztam még, és tudom, hogy nem is fogok. Te ébresztettél fel engem a magányból, az önsajnálatból, és nyitottad meg a szívemet mások felé. Sokkal több önbizalmam van, amióta ismerlek, és sokkal boldogabb vagyok.
-Sung Yu Ri. – leheli Nam Joon, és egy pillanat tört része alatt átöleli a lányt. Száját a szájára tapasztja. Elérkezettnek tekintem, hogy távozzak mellőlük, és a kanapéra huppanva egy marék popcorn-t nyomok számba, miközben egy romantikus filmet nézek a többiekkel élőben.
