Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Mi 2: Kim Nam Joon

„Te vagy az, aki emlékezetből emlékeket fog csinálni!
Te vagy az, aki emberből szerelmet farag!
Mielőtt a szívembe loptad volna magad
az egész csupáncsak egy egyenes vonal volt…”

-Akkor most hallgassuk meg Soo Jin-t is. – bújok ki az ölelésből, és barátnőm kezét megfogva a mikrofon elé vezetem. Biztatóan kicsit megszorítom összekulcsolt ujjainkat, majd kissé hátrébb lépve végig mérem pironkodó barátnőmet. Hallottam már énekelni, amikor egyszer náluk aludtam, és véletlenül kihallatszódott a zuhany alól a hangja. Igen, klisés a jelent, de tényleg így volt. Bár akkor nem jegyeztem meg neki, de úgy érzem, most szóvá kell tennem.
-Én hallottalak már énekelni, és gyönyörű hangod van. Hajrá!
-Hát jó…de én kérnék alá zenét. – remegi a hangja.
-Mond töpszli, mit szeretnél? – kérdi Yoon Gi, a pult előtt ülve.
-BigBang. Love Song. – pirul el, ha lehet még jobban is.
-Kicsi lány, legjobb választás! – kacsint rá a morcos rapper, és pár gombnyomás után a termet betölti a zene. Amikor kell, Soo Jin csodálatos hangja tölti el szívünket.

„Lehunyom a szemem és érzem a lélegzeted, rólad álmodom
Mosoly húzódik az arcomon, most te is velem együtt lélegzel!
Idő, kérlek állj meg, ne válasz el minket
Szellő, kérlek ne fújj, ez számomra az utolsó levelem.”

Ahogy befejezi a dalt, Seok Jin kiválik a „tömegünkből”, és gondolkodás nélkül a lány elé lépve szorosan megöleli és megcsókolja. Előszőr láttam őket csókolózni, és annyira szépek, szenvedélyesek, el se tudom képzelni, hogy a jövőben nem lesznek együtt. Emlékeimben sajnos Soo Jin nem szerepel.
-Ooooooooo, hyung! – kiállt fel Hoseok – Ezt mégis mikor akartad elmondani nekünk?
Vigyorogva válnak szét, még egy apró csókokat hagyva egymás ajkán, és szemlesütve fordulnak felénk. Én csak karba tett kézzel mosolygok rájuk, mert rajtam és Jimin-en kívül senki nem tudta, és úgy tűnik kicsit kiakadtak.
-Szóval? – lép elő Nam Joon – Meg magyarázzátok? És miért van olyan érzésem, hogy a narancs hajú és So Ra, már tudták? – mutat ránk, mi meg ártatlan arccal rázzuk meg a fejünket.
-Hyung! Narancs? – háborodik fel mellettem a fiú – És a te rózsaszín hajad?
-Nem hiszem, hogy most van itt az ideje, hogy a hajszínemről csevegjünk. – torkolja le a kisebbet és a baseball sapkáját a fejére teszi, hogy eltakarja baba színű haját. -Nos? Valami magyarázat? – néz vissza a két jómadárra, akik továbbra is szégyenlősen állnak egymás mellett.
-Nam Joon. Hagyd őket. – szólal meg, ezzel megtörve a kínos csendet Hoseok – Nincs semmi, ami tiltja, hogy nem lehetnek együtt.
-De ha debütálni fogunk, szerinted, hogy veszi ki magát, hogy ők ketten együtt vannak? A karrierünkbe is kerülhet.
-Joonie! – szólok bele a vitába – Még alá se írtátok a szerződést! Sőt, még a meghallgatás sem történt meg, és már karrierről beszélsz? Nem mintha kételkednék abban, hogy sikeresek lesztek, de jelenleg csak két fiatal, akik megkedvelték egymást. Nincs ebben semmi kivetni való.
-So Ra! Nézd, nagyon örülök, hogy ennyire szívén viseled a sorsunkat, de nem kellene ebbe bele szólnod. – sóhajt fel fáradtan, majd hátat fordítva mindenkinek kisétál. Nem mondom, hogy nem bántott meg, mert igenis minden szava egy kés volt a szívemben.
-Mi ütött belé? – kérdezik egymástól a tanácstalan tagok.
Én is kicsit elgondolkodom, hisz nem szokott Nam Joon ennyire ellenségesen viselkedni a társaival.
Tudom már!
-Egy pillanat és jövők. – indulok meg az ajtó felé.

-Nam Joon! Nam Joon! Állj, várj már meg! – kiabálok utána, de hiába kapkodom a lábaimat a magas fiúnak sokkal hosszabb, ezáltal sokkal gyorsabb is. A laza kocogást feladom, és egy gyors sprintet lenyomva elkapom a fiú kezét és visszatartom.
-Mit akarsz? Hagyj békén. – vakkantja nekem háttal állva.
-Nam Joon! Miért nem mondtad nekünk? – kérdem megértéssel a hangomban.
-Mit? – továbbra se fordul felém, csak a fejét mozdítja kissé hátra.
-Hogy hívják?
-Mi? Te meg? – most már teljesen felém fordul
-A kora reggeli séták. Nem mindig alszol a közös házban. – sorolom – Igen, észre vette, hogy néha kilógtál az éjszaka közepén. És nagyon sok időt töltesz a „stúdióban”, de persze, ha keresünk, nem vagy ott éppen.
-Lebuktam? – kérdi félénken.
-Előttem mindenképp. – mosolygok rá – De ha neked is van barátnőd, akkor miért ellenezd Seok Jin és Soo Jin-ét? Nem értem.
-Mert nem vagyok kapcsolatban. Már…
-Nam Joon. – bizonytalanul lépek felé és a két karjára teszem a kezem és vígasztalón végig simítok raktuk – Elmeséled?
-Nagyon nincs mit. Kedvelem. Nagyon. De szakítanom kellett vele, mert már egyikünk se bírta a titkolózást.
-De miért titkolóztatok?
-Mert, ha gyakornok akarok lenni, ha ismerté akarok válni, nem lehet barátnőm. A kiadó biztosan megtiltja majd. És még inkább az elején mondtam azt, hogy vége, minthogy jobban egymásba habarodjunk, és nehezebb legyen.
-Joonie! – ölelem át – Olyan buta vagy! A legokosabb, akit ismerek, és a legbutább a Földön.
Nyakhajlatomba fúrja a fejét és érzem, ahogy a meleg könnyei elkezdik áztatni a pólóm szegélyét. Szorosan ölelem, amíg halkan sírdogál és magamban hálát adok, hogy ilyen késő délután már senki nincs az iskolában.

Miután a fiú rendbe szedi magát, és újra vállalhatónak érzi kinézetét, visszamegyünk a többiekhez. Bár úgy tűnik, hogy az elmúlt fél órában nem aggódták halálra magukat és dolgoztak, azért egy-egy óvatlan aggódó tekintet mégis Nam Joon-ra vetődik. Amikor már úgy érzem, képes rá, rásimítok a hátára, és finoman a párocska felé invitálom egy apró lökéssel.
Lehajtott fejjel, szégyenlősen lép eléjük, akik nem sejtve arról, hogy mire készül összekulcsolt kezeiket elengedik és kissé távolabb lépnek egymástól.
-Hyung, Soo Jin! – szólítja meg őket halkan – Ne haragudjatok az előbbi miatt. Bocsánatot kérek, és nagyon örülök nektek. – hajol meg előttük. A két jómadár döbbenten nézik, ahogy a nem hivatalos vezetőjük hajlong. Jin az első, aki magához tér és vállánál fogva egyenesbe állítja, majd megöleli. Soo Jin is így tesz, és hátulról fonja kezeit Nam Joon köré. Szememben könnyek jelennek meg a jelenet láttán, és titkon kisöpröm őket, hogy más ne lássa érzékenységemet.
Azt hiszem, itt kezdődött el, az igazi barátság köztük.

Életem: Ha nem gond, ma a fiúkkal maradok estére.
Életadóm: Persze, hogy nem gond. Van kajátok bőven?🤔
Életem: Anyaaaaa! Persze! Sőt, az ajtót is bezártuk, és óvszer is van nálunk bőven 😂
Életadóm: Jól van na! Holnap várlak!
Életem: Szeretlek!😍
Életadóm: Én is szeretlek téged!😘

Mosolyogva teszem el a telefont, és felnézek a mellettem ülő fiúra. Még mindig rajta van a baseball sapka, bár remélem éjszakára leveszi.
-Maradsz? – kérdi kis bizonytalansággal a hangjában.
-Persze. Sőt! Ma veled maradok!
Bebújok a paplan alá és oldalt fordulva az egyik karomat a fejem alá teszem és villantok egy vigyort a fiú felé. Másik kezemmel megpaskolom a párnáját, hogy nyugodtan dőljön le ő is. Mikor mind a ketten már kényelmesen elhelyezkedünk, úgy döntök, hogy jöhet a faggatózás.
-Hogy hívják?
-Sung Yu Ri. – pirul el a név kimondása után.
-Félig japán?
-Igen. Az anyukája japán, az apukája koreai
-Hogy ismertétek meg egymást? Mit kell róla tudni? Hány éves? Ő komolyan gondolja? – ömlenek a kérdések a számból, de Nam Joon egy mozdulattal elhallgattat.
-Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszol. Sorjában. – bólintok és izgalommal a szememben hallgatom, ahogy elkezd mesélni a lányról.
-Szóval Yu Ri a neve. Egy évvel idősebb nálam. Nagyon pici. Kisebb, mint Soo Jin – egyszerre kuncogunk fel – és a közeli kis boltban ismertem meg. Tojást mentem el vásárolni, de ahogy válogattam, az egyiket felrobbant a kezemben, így beterítve engem és boltnak azon részét is.
-Ezt nem mondod komolyan?! –a hátamra fordulva a kezeimmel és lábaimmal az ágyat ütögetve csapkodok magam körül, és hisztérikus röhögésbe kezdek. Kell pár perc, hogy rendezni tudjam magam és visszatérjek a komolysághoz, amit Joonie meglepő türelemmel vár meg.
-Folytathatom?
-Tessék csak! – vigyorgok újra.
-Szóval a tojás. Valószínűleg erősebben foghattam meg, ezért történhetett a baleset. Ő odajött hozzám, és hozott magával törlőkendőt és segített feltakarítani, utána meg engem is megtörölgetett. Észre se vettük, hogy megfogta a kezemet és csak egymás szemébe néztünk. – arca felveszi a mély vörös árnyalatát – És nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy szerelem volt első látásra.
-Szerelmes vagy?
-Azt hiszem. – hajtja lejjebb a fejét.
-Akkor miért küldted el?
-Tényleg el kell újra mondanom?
-Yah, Kim Nam Joon! Hogy lesz belőled vezető, ha ilye hülye vagy? – ütöm meg a karját és felülök. -Kell egy terv.
-Milyen terv? – ül fel ő is, törökülésbe húzza hosszú lábait, és kitágult pupillákkal mered rám.
-Egy terv, amivel bocsánatot kérsz tőle, és megkéred, hogy legyen újra a barátnőd. Lássuk csak, kell virág, lufi meg….
-Ácsi! És ha én nem akarom?
-Jonnie, - simítom meg az arcát – de akarod! Szóval hol is tartottam? Kell egy papír és egy toll. – pattanok ki az ágyból és megközelítem az íróasztalt az említett tárgyakat keresve.
-Ha már szerelemnél tartunk…
-Igen? – fordulok hátra, de rögtön vissza is nézek az asztalra, mert megtalálom a sok kacat közt a tollat és a papírt.
-Mi a helyzet Jimin és közted?