Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Az utolsó fejezetünk...

Kézen fogva indulunk meg az iskola táncterme felé Jimin-nel. Kezem izzad, melegem van a májusi nap alatt. Folyamatosan el kell engednem a kezét, hogy a szoknyámba törölhessem, vagy a homlokomról itassam fel egy zsebkendő segítségével a gyöngyöző cseppeket.
-So! Minden rendben? – állít meg. Felém fordul és egy lágy csókot lehel homlokomra – Ne izgulj, minden rendben fog menni.
-Nem…nem izgulok, csak nagyon melegem van ebben a ruhában. – mutatok végig az iskolai egyenruhámon.
-Mondtam, hogy ne vegyél fel harisnyát. Legalább huszonöt fok van. De te persze nem hallgatsz az idősebbre.
Csípőre tett kézzel nézek fel a fiúra, egy olyan komolyan mondod nézéssel.
-Ne vágj fel azzal az egy hónappal Park Jimin. Egy idősek vagyunk.
-Ha te mondod?! – emeli magasba megadóan kezeit – Csak ne üss meg, kérlek! -vigyorog rám. Ahogy felé mozdulok, hátat fordít és el kezd futni. Ahogy előttem kocog, miközben én mindent beleadok, bosszantani kezd. Folyamatosan bevár, és amikor pont elkapnám a zakója szélét, kicsit begyorsít. Utána futók, próbálom elérni, de minden alkalommal, amikor pont megérinteném, csak a farka szőrét érem el.
-Jimin, ne szórakozz velem!  - Chimmy, ne szórakozz velem!
-Értem már! Holnaptól együtt edzünk, de kérlek, most már állj meg! Fáradt vagyok. – nyúlok megint érte, de pont kicsúszik az ujjaim közül. -Ne csináld már!
-Oké, oké! – torpan meg előttem, mire bele szaladok. Karjaival szorosan ölel át, és úgy tartja meg az egyensúlyunkat. Lehajol és száját az enyémre tapasztja egy pillanatra – Végre mosolyogsz!
Belenézek a szemeibe, amiben mosolygós arcomat vélem felfedezni.
Tényleg mosolygok.
-Menjünk! – fogja meg az egyik kezemet és maga után húz.

Vagy harmincan nyomorgunk a táncteremben. Nem is tudtam, hogy ilyen sokan készültek fel erre a meghallgatásra. Mindig csak mi gyakoroltunk, de ezek szerint, a többiek találtak más helyet, hogy ott minden időbeosztás nélkül készülni tudjanak. Bár amennyit mi a tükör előtt töltöttünk, hogy a mozdulatainkat tökéletesítsük, nem csodálom, hogy a többi diák, más alternatívát választott.
Hoseok és Seok Jin a BigHit igazgatója mellett ülnek, és onnan küldenek felénk biztató pillantásokat. Mindenki izgul, egyedül Jimin áll egyenes háttal magabiztosan. Olyan, mintha Ő már tudná, hogy sikerülni fog.
-Rendben, akkor szerintem kezdhetjük. Előbb a fiúk táncát nézzük meg. Ötösével gyeretek, addig a többiek kint várakozzanak. Akik végeztek, azok menjenek át a zene terembe, az ének meghallgatást ott fogjuk folytatni. Mindenkinek sok sikert kívánok. – ül le Bang SiHyuk igazgató az asztalhoz, és kezeit összekulcsolja maga előtt az asztallapon.
Mi lányok kivonulunk, a többi fiúval, amíg Jung Kook, Taehyung, Yoon Gi, Jimin és Nam Joon el kezd nyújtani. Még utoljára hátra fordulok, és mielőtt becsukódna az ajtó egy kacsintást küldök a fiúk felé.

Két órával később, újra egy tömegben állunk, de most már a zene teremben. Mivel mi lányok voltunk az utolsók, zihálva, izzadtan próbáljuk rendezni a gondolatainkat és a csapzott ruházatunkat. Jimin mellém oldalaz, és biztatóan megszorítja a kezemet. Figyelnünk kell, hogy az ügynökségnél ne vegyék észre, hogy egy pár vagyunk, mert egyikünk sem akarja, hogy esetleg ez hátrány legyen. Ugyan ez helyzet Seok Jin, Taehyung és Nam Joon-nal is. Csak egy apró érintés, titokban. Ennyit engedtünk meg egymásnak, majd mintha nem is ismernénk egymást elfordulunk a másiktól.
-El kell ismernem, nagyon ügyes táncmozdulatokat láthattunk. De még senki ne érezze a zsebében a gyakornoki szerződést, mert most a legfontosabb megmérettetés jön. Még pedig az ének. Itt mindenkit egyesével fogunk szólítani. Egy általatok választott dalt kell énekelni, majd egy általunk is. Felkészülési idő a két dal közt nincs. Felmértük előzetesen Seok Jin-nel, hogy milyen dalokat ismertek, így olyat választunk természetesen. Szintén a fiúkat fogjuk előszőr szólítani, hogy a hölgyek is rendbe tudják magukat szedni. Ne aggódjatok, nagyon jól szerepeltetek eddig. – küld felénk egy biztató mosolyt.
Újra kivonulunk a teremből és külön-külön, egymástól távol kezdünk neki a hangunk bemelegítéséhez.
Lehunyt szemekkel pörgetem magamban a választott dalom szövegét, miközben a kotta jelenik meg, a hangjegyekkel, hogy mikor kell mélyebben, magasabban, lassabban vagy épp gyorsabban énekelnem.
Délután háromra mindenki végez. A kapott dal nem volt könnyű, de bízom benne, hogy sikerült minden hangot eltalálnom.
Reménykedve pillantottam a többiekre, és látom rajtuk, hogy ők is úgy érzik, sikeres volt a válogatás.
Az igazgatóság egy órát kért, hogy megbeszéljék a mai napot, és megszavazzák azokat, akiket felvesznek gyakornoknak. Ebben már se Hoseok, se Jin nem vehetett részt, hisz tanácsokat megjegyzéseket adhattak az előadások közt, de a döntésbe nem szólhatnak bele.
Úgy döntöttünk, hogy az iskolaudvar zöld fűvén várjuk meg azt az egy órát. Itt nincs rálátásuk, így végre összekulcsolhattuk ujjainkat Jimin-nel.
-Szerintetek sikerülni fog? – rágja körmeit Soo Jin, amit Jin kivesz a szájából és finoman el kezdi puszilgatni ujjai végét. A lány elmosolyodik és a fiú vállára hajtja a fejét.
-Én nem aggódnék. Tánc részről tudok nyilatkozni, és az mindenkinek nagyon jól sikerült. – néz ránk biztatóan Hoseok, amivel mindenkinek mosolyt csal az arcára.
Semy az eget kémleli, miközben feje Taehyung ölében pihen. A fiú folyamatosan simogatja göndör fürtjeit, amibe néha beleakad az ujja.
-Látok egy Sharon rózsája alakú felhőt ott fent! – mutat egy fura fehér pacára a kék égen – Szerintem mindenkinek sikerülni fog.
-Olyan okos vagy! – hajol közelebb a lány arcához Tae, és megcsókolja.
-Szobára gyerekek! – szólal meg Yoon Gi mellettük.
-Csak féltékeny vagy! – szól be neki Jung Kook. Az elmúlt hónapokban nagyon megerősödött. Mind fizikálisan, mint szellemileg. Az elején nagyon félénk volt, visszahúzódó természetű, de ahogy egyre jobban megismerték egymást, úgy nyíltak meg.
-Yah, kölyök, tisztelet! – szól rá Cukorka, de közben vigyorogva öleli át fél kézzel nyuszi fiút.
Széles vigyorral az arcomon nézek végig a társaságon. Olyan idilli a látvány. Ha nem akarnának híresek lenni, akkor egyszerűn emberként ezt az érzést, minden nap megtapasztalhatnák. De sem ők, sem a sors nem ezt akarja. Bárcsak, egy pillanatra megállíthatnám az időt, hogy fel tudják tölteni magukat egy életre ezzel az érzéssel. Ki tudja, mikor lesz lehetőségük így együtt lenni, szabadon kamerák, fényképezőgépek, és őrült rajongók nélkül. Tudom, gondolatban előre szaladtam, de ha mind aláírják a szerződést, ez talán soha többet nem fog megtörténni.
Ahogy végig vezetem újból a tekintetemet, egy furcsa érzés jár át.
Mindegyik fiúnak most fekete a haja. És a mai divatnak megfelelően hasonlóra van vágva.
-Ez nem lehet… -suttogom magam elé. Jimin rászorít a kezemre és kérdőn néz rám, de én csak megrázom a fejemet.
-Idő van. – áll fel Nam Joon, maga után húzva Yu Ri-t – Gyerekek, bármi is hangzik el majd ott bent, tudnotok kell, hogy nagyon büszke vagyok magunkra. Ma és az elmúlt hónapokban mindenki oda tette magát, és száz százalékosan teljesítettek. Bízom benne, hogy az istenek is látták az erőfeszítéseinket, és megajándékoznak minket egy lehetőséggel, egy eséllyel. Használjuk ki jól, ha megkapjuk, és tegyük jobbá a világot.
Hoseok könnyáztatott arccal borul Nam Joon mellkasának, majd őt követi a másik öt fiú. Egymást öleli a hét fiú. Reménykedő arcuk láttán elszorul a szívem.

Kit kell nekem megmentenem?