Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

14. rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

Beköszöntött a december, ezzel együtt pedig a hideg idő és a hóesések is. A hangulatom sokat javult, hiszen a trimágus tusa következő próbája csak februárban lesz, addig pedig még bőven van idő. Harry is pont ezzel az indokkal ráz le engem és Hermionét, amikor a tojás kérdésével gyötörjük. Én rövid idő után feladtam, tudva, hogy úgysincs esélyem, Hermione viszont nem szállt le a témáról, csakúgy, mint az majomról, bocsánat, M. A. J. O. M.-ről, amibe engem is próbált beszervezni, mire csak közöltem vele, hogy a házimanók inkább meghalnának ( legalábbis a  legtöbben), minthogy fizetést kérjenek, illetve kapjanak. Vagy éppen rendes ruhákat hordjanak. Erre persze ő besértődött, de ezen hamar túl lett, és hál' istennek nem nyaggatott tovább az üggyel. Az még oké lenne, hogyha azért harcolna, hogy a házimanókkal normálisan bánjanak, na de így... Teljes mértékben esélytelen.

A rémálmaim szerencsére nem gyötörtek már minden éjszaka, egyre ritkábban riadtam fel sikoltozva, vagy éppen csak úgy, hogy mindjárt pánikrohamot kapok, egyszóval gondtalanul várhattam a közelgő karácsonyt. A várakozáshoz végül még az is rengeteget hozzátett, hogy McGalagony bejelentette a hétfői átváltoztatástan óránk végén, hogy hagyományosan megrendezik a karácsonyi bált, ami a Trimágus Tusa részét képzi. A bál negyedéves és annál idősebb tanulóknak lesz  megtartva, de meg lehet hívni kisebbeket is. A bál majd karácsony első napján nyolc órakor kezdődik majd, helyszínül pedig a nagyterem fog szolgálni. Ez a hír különösképpen a lányok körében váltott ki érdeklődést, mindenki ruhaterveket mutogatott egymásnak, miközben arról sutyorogtak(khm. tunk), hogy vajon ki kivel fog menni. Bevallom, én is izgatott voltam, hiszen reményeim szerint egy bizonyos valaki el fog hívni...
Ami a fiúkat illeti.... Elég annyi, hogy ők nem igazán rajongtak a bálért. Vagyis kb. egyiküknek sem volt  hozzá kedve.

Kicsengettek, mire mindenki összeszedte a maradék cuccát, és kiindultunk a teremből. Mielőtt azonban kitehettem volna a lábamat az ajtón, McGalagony visszahívott magához. Én mit sem sejtve sétáltam oda a tanárnő asztalához.
-Nos, Miss Evans, az a helyzet, hogy én egyszer hallottam magát énekelni, és el kell ismernem, csodaszép hangja van- vágott rögtön mondandója közepébe. Na jó. Egyenlőre csak egyet akarok tudni. Hol a fészkes hippogriffbe  hallott engem a professzor énekelni?  Az nem kérdéses, hogy szeretek énekelni, és aki hallotta már valaha a hangom, mind azt mondták, hogy szépen éneklek, de a professzor ugyan mikor hallhatott meg?

-Köszönöm- mondtam zavartam, és nem igazán értettem, hogy hova fog kilyukadni a dolog. Bár semmi jót nem sejtettem.
-Épp ezért, beszéltem az igazgatóval- folytatta McGalagony.- Szeretném felkérni magát, hogy a karácsonyi bálon énekeljen egy dalt a diákok számára. Na, most menjen is, nekem még dolgom van. Ja, és mégvalami, ha lehet, ne szóljon senkinek, ugyanis ez meglepetés lesz mind a diákok, mind a többi felnőtt számára.- zavart ki engem a teremből, esélyt sem adva nekem a válaszadásra. Csak álltam a terem előtt lesokkolódva. Ugyan a professzor azt mondta, hogy felkér, mégis inkább utasításnak éreztem. Tehát, akkor énekelnem kell a bálon. Azt hiszem, még nem fogtam fel teljesen. És én még azt hittem, hogy a ruhámmal lesz a legtöbb gondom, illetve azzal, hogy kivel fogok menni a bálra...

Apropó ruha, nekem azzal már nincs gondom. Ugyanis anya másnap rögtön magához hívott, és a kezembe nyomta az ő egyik régi báliruháját, ugyanis a roxfortban régen több bált is tartottak. Azzal magyarázta a ruhát, hogy szerinte nagyon fog tetszeni nekem, de ha nem, akkor is a roxmortsi hétvégén majd vehetek egy újat. Erre azonban nincs szükség. Igaza lett, szinte rögtön beleszerettem abba a ruhába. Megkértem még rá anyát, hogy maradhasson nála egy ideig, majd máskor elhozom tőle.