Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

Epilógus

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

9 év múlva

-Annyira izgulok!

-Felesleges.

-De....

-Hagyd már rá, Lily!- szólt rám unottan James.

-Hogy van az, hogy te soha nem izgulsz?- kérdeztem tőle.

-Te vagy csak túl hiperaktív.

-Te meg túl unalmas.

-Hagyjátok abba- szólt ránk George bácsi.

-Jól van- vágtuk rá egyszerre.

-Keressetek magatoknak egy helyet a vonaton- mondta.- Lily, te maradj egy percre!

Miután James felszállt, George bácsi letérdelt elém, majd a kezembe adott egy szív medálos arany nyakláncot.

-Ez az anyukádé volt. Utána pedig a nővéredé. Mindig a legkisebb lány örökölte a családban.

-Ez anyáé volt? És Leahé?- néztem rá döbbenten. Sajnos nem emlékeztem sem a szüleimre, sem a nővéremre. Azonban sokat meséltek róluk és Fred bácsiról. Tonks szerint mindannyian hősként haltak meg, anyáék alig egy hónappal a születésünk után, Leah és Fred bácsi pedig pont a második szülinapunkon. A Roxforti csata napján.

-Igen- nézett rám szomorkásan.- Nyisd ki a medált- mondta. Úgy tettem. Mindkét felében egy-egy mugli fénykép volt. Az egyiken anyáék voltak, velünk a kezükben, a másikon pedig csak Leah. Ő is minket tartott, közben pedig a kamerába mosolygott. Mindig csodáltam a képeken a szemeit. A gyönyörű, kék és zöld szemeit.

-Köszönöm- öleltem meg George bácsit, könnyeimmel küszködve.

-Szállj fel most már a vonatra- súgta, majd elengedett.

Amikor megtaláltam Jamest, a kupé ablakából még egyszer integettünk George bácsinak.

A vonat elindult.

Az új, roxfortos életünk megkezdődött.

~Vége~

És ennyi volt. Ez volt az utolsó rendes rész. Majd még bővebbdn kifejtem a gondolataimat, érzéseimet a szerdai köszönetnyilvánításban, amikor ugyanis fél éve lesz, hogy kiraktam a történetet.
Addig még érkezek egy külön résszel, amiben például az ikrek jövőjéről is mindent megtudhattok. Ha van valami kívánság, hogy mi legyen még benne, akkor azt ide kommentbe meg tudjátok még írni hétfő estig.
Akkor szerdán hozom a köszönetnyilvánítást, addig is, sziasztok!