Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

27. Rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

Amikor felkelek, arra kell ráeszmélnem, hogy hideg, koszos padlón fekszem. Még mindig az esküvőre felvett ruha van rajtam. És nem vagyok egyedül.

-Ideje volt már, hogy felébredj- mondta egy gúnnyal teli, sajnos túlságosan is ismerős hang. Bellatrix.

-Nem ajánlom, hogy varázsolni próbálj- szólt, még mielőtt átfuthatott volna a fejemben az a gondolat, miszerint képes vagyok pálca nélküli mágiára, illetve az animágiára is. -Hallottam ám a kis trükkeidről. A lehető legerősebb varázslásgátló bűbáj lett rád szórva. Megmaradt a mágiád, csak... használni nem tudod- nevetett fel gúnyosan.- Csak egy másik boszorkány vagy varázsló oldhatja fel rajtad. Az pedig... Itt semmiképpen sem fog bekövetkezni. Most pedig, elkezdhetnéd járatni a szádat, máskülönben alaposan megjárod. Hol van Harry Potter?- kérdezte, a pálcáját folyamatosan rám szegezve. Ha tudtam volna, sem árulom el neki Harryék helyét.

Megölni pedig úgysem tud.

Egyébként meg, boldog szülinapot nekem. Ma lettem tizennyolc éves. Szép kis születésnap!

Ahelyett, hogy egy szót is szóltam volna, inkább arcba köptem.

-Crucio- kiáltotta el magát, mire visszatért az őrjítő kín. Tartottam magamat korábbi fogadalmamhoz. Soha többé nem hagyom, hogy valaki a sikolyaimban élvezkedhessen. Némán tűrtem a fájdalmat.

-Jól van. -hagyta rá két perc után. -Akkor még egyszer megkérdezem. Hol van Harry Potter?- mikor végre mérlegelte, hogy úgysem fog választ kapni, újra kínozni kezdett.

Nem tudom, mennyi ideig kínozhatott. Talán órák?

Semmimet sem éreztem, mikor végre valahára abbahagyta. Míg én némán tűrtem, a kínzásom közben ő folyamatosan nevetett.
Amikor bezárta mögöttem a cella ajtaját, akkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül.

-Ollivander úr?- kérdeztem gyengén.

-Merlinre  Leah- kezdett bele az öreg pálcakészítő, aki már egy éve eltűnt.- Hogyan kaptak el?

-Bill és Fleur esküvője volt- kezdtem bele a történetbe. Mintha ezer éve lett volna már.- Aztán egyszer csak jött az üzenet Kingsleytől, miszerint a minisztérium elbukott. A vendégek nagy része elhoppanált. Megérkeztek a halálfalók figyelmetlen voltam. Eltaláltak. Utána itt ébredtem.

Az ujjaimon lévő gyűrűkkel kezdtem babrálni. Aztán belém hasított a felismerés.

A nyakamhoz kaptam. A nyakláncom ott csüngött a nyakamban. Gondolom Bellatrix figyelmét elkerülték az ékszereim. Na meg persze mással volt éppen elfoglalva. Lehúztam az ujjaimról mindhárom gyűrűt, valamint a nyakláncot is leakasztottam a nyakamból.

-Kell valami rejtekhely ezeknek- néztem kétségbeesetten Ollivanderre.

Végül találtam egy rést a falban. Tökéletes. Berakosgattam minden ékszeremet. Legalább ezek megmaradnak nekem.

Nyílt az ajtó. Valaki lejött a pincébe. Az nem lehet, hogy máris visszajött...

Hál' istennek, nem Bellatrix volt az. Hanem egy másik rokonom.

-Draco- suttogtam, amint pálcája fényében ráismertem a fiúra.

Egy pillanatra találkozott a pillantásunk- a fiú szemében meggyötörtség és sajnálat tükröződött.

Adott be nekünk két szelet száraz kenyeret, illetve egy kancsó vizet. Utána felment.

Azonnal ráugrottam szinte az egyik szelet kenyérre. Ollivander is éhesen rágcsálta a saját szeletét. Legalább a víz friss volt.