//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//
Néha úgy igazán nem értem az unokatestvéremet. Habár lehet, hogy én is kiakadtam volna, ha Umbridge azt mondja, hogy Cedric halála baleset volt, én pedig hazudok Voldemort visszatérésével kapcsolatban. Azonban Harrynek meg kell tanulnia türtőztetni magát. Ugyanis a büntetőmunkánál többet is kaphat. Bár, kapni is fog, tekintve, hogy a büntetőmunkája miatt lemarad a kviddics válogatóról. Valamiért nem akarok Angelina közelében lenni, amikor a fülébe jut a hír. Vagy amikor elkezd Harryvel üvöltözni. Márpedig valószínűleg pontosan ez fog történni.
Aztán Harry harmadik büntetőmunkájának estéjén megláttam Harry csuklóját. Habár nagyon próbálta rejtegetni, engem nem tudott átverni. Amikor végre elkaptam a karját, és csuklóját magam felé fordítottam, sok érzés ment rajtam keresztül. Ezek között volt harag, elborzadás, sajnálat, de mindenek előtt bosszúvágy. Ugyanis nem normális az az ember, aki valakit a saját vérével írat. Márpedig ezt tette az a banya. Ez nem is büntetőmunka, sokkal inkább emberkínzás!
Persze arra a kijelentésemre, miszerint jelentenie kéne Umbridgeot Dumbledorenál, csak heves tiltakozást kaptam. Ó, Merlinre Potter, csak egyszer az életben tennéd félre azt a fránya büszkeségedet!
A kviddics válogatást így hát a fogónk nélkül kellett megejtenünk. Az őrző végül nem más lett, mint Ron, bár nem volt annyira jó, mint Oliver. Igazándiból lehetett volna olyan jó. A legnagyobb hibája az volt, hogy hihetetlenül lámpalázas és önbizalomhiányos volt. Ez viszont idővel talán megoldható lesz.
Mire a válogatónak vége lett, már szinte teljesen besötétedett. Visszamentünk a griffendél klubhelyiségébe és kezdődhetett az ünneplés. Kis idő múltán Harry is betoppant. Amikor végre tudtunk beszélgetni, a mondanivalója nem kis aggodalomra adott okot. Ugyanis a büntetőmunkája végén, amikor Umbridge megfogta a csuklóját, megfájdult a sebhelye. Ezt az alvásból felébredt Hermionénak is elmondtuk, így kezdődhetett az ötletelés.
Amikor felmentem a hálóterembe, még javában tartott a buli. Nekem azonban gyakorolnom kellett a lebegtetést. Ugyanis az óra óta ezt még nem tettem meg. Ugyan Dumbledore még nem jelezte, hogy mikor kell legközelebb mennem, úgy döntöttem, hogy a gyakorlás semmiképpen sem árthat. A hálóteremben szerencsére senki sem tartózkodott, úgyhogy beültem az ágyamba, elhúztam annak függönyét, és elkezdtem erősen koncentrálni. Nem mást röptettem fel, mint magamat; ez így most, hogy kipihent voltam, sokkal jobban ment. Nehezítésképpen miközben tulajdonképpen a levegőn ültem, elkezdtem más tárgyakat is reptetni. Felemeltem az ágyról a könyveimet, illetve egy kupac ruhát. Amikor már éreztem, hogy kezdek fáradni, inkább fokozatosan leereszkedtem az ágy puha matracára. Amikor földet értem, akkor éreztem igazán a kimerültséget, ezért úgy döntöttem, hogy inkább rögtön lefekszek aludni. Azért előtte még gyorsan letusoltam. Már éppen felvettem a pizsamámat, amikor Athéné szállt be a hálóterembe; ez pedig csak egyet jelenthetett. Villámgyorsan átolvastam a levelet; mint sejtettem, Dumbledore írt. A következő óra hétfőn lesz megtartva.
Biztos helyre tettem a pergament, majd bedőltem az ágyba, és fél perc múlva már az álmok mezejét jártam.
Az elkövetkezendő pár hétben az idő csak úgy szállt, mintha egy megvadult hippogriffcsorda üldözte volna. Dumbledoreral azóta már három órám is meglett tartva, mostanra már bármilyen tárgyat magamhoz hívok, ellökök, illetve a zárakat is ki tudom nyitni pálca (na meg bármiféle segédeszköz) nélkül. Habár ezek a varázslatok már nem mennek annyira egyszerűen, mint a lebegtetés, ezekkel is könnyedén megbirkóztam. Állandó házi feladatnak azt kaptam, hogy minden eddig tanult varázslatot gyakoroljak, csak úgy hogy fokozatosan először csak nonverbálisan, majd a varázsige teljes elhagyásával.
Tehát a pálca nélküli mágiával jól haladok.
Ez azonban Ronra nem mondható el a kviddics terén. Habár láthattunk már tőle hihetetlen védéseket, közönség előtt teljesen leblokkol, és az első kivédetlen lövést követi sok másik. Pedig egyre csak közeledik az év első kviddics meccse.
Tanulnivalót továbbra is rengeteget kapunk, pedig egy idő után már nem hittem volna, hogy még lehet a házi feladat mennyiséget fokozni. Ó, pedig lehet, nem is kicsit.
A tanulásban csak egyetlen egy bökkenő van: Umbridge. Ugyanis továbbra is azt hajtogatja, hogyha megtanuljuk a varázslatok elméletét, akkor végre is tudjuk majd hajtani azt. Ez pedig nem maradthat így. Egyik este Ronnal és Hermionéval ültünk a klubhelyiségbe, és göndör hajú barátnőm pont szóba hozta ezt. Harryre vártunk, aki (ismét) büntetőmunkán volt Umbridgenál, azonban ahogy elkezdtük volna a témát boncolgatni, az unokatestvérem is belépett a klubhelyiségbe. Ahogy odajött hozzánk, odanyújtottam neki a már előre kikészített pácolt futkárlobonc oldatot. Harry a sok könyörgés ellenére sem volt jelenteni Umbridgeot Dumbledorenál. Erről visszatérve az előző témánkra, Hermione felvázolta a sebhelyes fiúnak, meg persze nekünk, hogy szervezni kéne egy svk szakkört, ahol mi magunk tanulnánk meg mindazt, amit a banya nem tanít meg nekünk. Teljes mértékben támogattam mind az alap ötletet, mind azt, hogy Harry legyen a tanár.
Ezt a beszélgetést már több, mint két hete megejtettük, azóta pedig három napja esedékes roxmortsi hétvégén az érdeklődőkkel is beszéltünk. Ahhoz képest, hogy Harryről mit írnak, elég sokan, majdnem harmincan eljöttek. Azonban akadt egy problémánk, ugyanis valaki kihallgathatott minket a Szárnyas Vadkanban, és így Umbridge tudomást szerzett a tervünkről, és ezért hozatott egy új oktatásügyi rendeletet, ami minden csoportost foglalkozást megakadályoz. Az a gond, hogy ebbe a kviddics is beletartozik, az engedélyt pedig a mardekárral ellenben nem kaptuk meg, így a kviddics edzéseink jelenleg szünetelnek. Mondjuk ez engem nem akadályozhatott meg abban, hogy egyedül is gyakorolhassak. Illetve Georgesddzsal együtt. Azért nem Freddel, mert habár vele is megpróbáltam, ő nem volt hajlandó rámküldeni a gurkót. Mondjuk Georgeot is elég nehéz volt meggyőznöm, de végül szerencsére sikerült. Ebbe pedig még Umbridge sem szólhatott bele, hiszen csak ketten játszottunk, se többen, se kevesebben. Egyébként én most nem hajtóként gyakoroltam, hanem a fogói poszton fejlesztettem magamat.
Umbridgeot egyébként időközben főinspektorrá nevezték ki, úgyhogy be szokott járkálni az óráinkra, hogy ellenőrizze a tanárok, na meg persze diákok munkáját.
Apropó tanórák, a tanárok hihetetlenül bekeményítettek. Tényleg igaz volt a híresztelés, miszerint a tananyag sokkal nehezebbé válik hatodévben. Mostanra habár minden lyukasórámat tanulással töltöttem, még így is a délutánjaim nagyrésze elment. Bár legalább a hétvégéim szabadok voltak.
A pálca nélküli varázslással is nagyon jól haladok, ezt látva Dumbledore adott nekem egy listát, aminek segítségével magamtól is tovább tudok haladni. Persze ellátta bűbájokkal, így csak akkor jelenik meg a következő varázsige, amikor már teljesen tudom az előzőt, így megakadályozva azt, hogy előre haladjak. Így egy-egy különóra között akár három-négy varázslatot is megtanultam. Ezeket persze óra elején mindig megmutatom neki, utána pedig az igazgató segítségével tanulom a nehezebb varázslatokat, általában ezek az átváltoztatástant jelentik.
Végül az oktatásügyi rendeletre fittyet hányva a Szükség szobájában megtartottuk az első SVK szakkört, aminek a neve Ginny jóvoltából Dumbledore serege lett, röviden DS. Időközben egyébként végre a kviddicsre is megkaptuk az engedélyt.
Az első DS edzésen a Capitulatusszal kezdtünk. Persze Zacharias Smith, egy hugrabugos fiú először ellenkezett, de végül mindenki párokba állt és elkezdhettünk gyakorolni. Én Freddel álltam párba. Miután Harry visszaszámolt, Frednek még levegőt venni sem volt ideje, én már lefegyvereztem őt.
-Hát így játszunk?- kérdezte vigyorogva, mire hirtelen lefegyverző párbaj alakult ki köztünk. Csak úgy repkedtek a pálcáink, viszont végül hat- négyre én nyertem. Mikor végeztünk ezzel, körülnéztem a teremben. Cho látványosan rosszul teljesített, amikor Harry a közelébe ért. Szomorkás mosollyal néztem rájuk. Jó látni, hogy Cho Cedric után még talán szerelmes lehet. Jót tenne neki. És az is biztos, hogy Harry számára sem közömbös a hollóhátas lány. Hihetetlen gyorsan elszaladt az idő. Mire észbe kaptunk, már elmúlt kilenc óra, ami azt jelentette, hogy sürgősen vissza kell indulnunk a klubhelyiségeinkbe. A következő edzés időpontja még kérdéses, ugyanis három ház kviddics csapatának az edzéseihez kell igazítani.
Másnap kellett mennem Dumbledorehoz legközelebb. Azonban a barátaim kezdtek kíváncsivá válni, hogy ugyan mit csinálhatok mindig Dumbledorenál, illetve amikor órákig bezárkózom a szobába. Ugyan teljes mértékig megbízok bennük, fogalmam sem volt, hogy szabad-e bárkinek is mesélnem a pálca nélküli mágia gyakorlásomról. Pontosan ez szülte az első vitánkat is Freddel.
Amikor két óra körül bejelentettem a többieknek, hogy délután megint Dumbledorehoz kell mennem, Fred félrehívott. Kimentünk a klubhelyiségből, és végül egy üres tanteremben álltunk meg
Szombat lévén nem nagyon járkáltak szerencsénkre a folyosón.
-Nem bízol bennem- jelentette ki, miközben nekidőlt a tanári asztalnak.
-Dehogynem bízok, az életemet is rád bíznám!
-Akkor mondd el, hogy mit csinálsz mindig Dumbledorenál!- mondta egy kicsit hangosabban. Pont ettől féltem.
-Nem tehetem- válaszoltam lesütött szemmel.
-Látod, erről beszéltem! Titkolózol előttem, de nem csak előttem, mindannyiunk előtt! Soha nem titkoltam el előled semmit, te viszont folyamatosan titkolózol! Néha órákra elvonulsz, és utána sem vagy képes mondani semmit sem! Egy kapcsolat alapja a bizalom, én viszont nagyon úgy látom, hogy ez nálunk nem így van!- a végére már kiabált. A szemébe néztem: az arcán csalódottság és megbántottság tükröződött. Elkaptam a szemem. Pár másodperc múlva ajtócsapódást hallottam. Nem kellett felnéznem, hogy tudjam: elment. Zokogva roskadtam össze. És az volt a legfájóbb, hogy valamilyen szinten igaza volt. Titkolóztam előtte, előttük. Nem nekem kellene sírnom, hiszen teljes mértékben én vagyok a hibás.
Pár perc alatt vég sikerült összeszednem magamat. Közben szüntelenül az ujjamon lévő színváltós gyűrűt birizgáltam. Amikor rápillantottam, éppen Fred szemének színében pompázott. Helyre kell hoznom ezt valahogy.
Egy egyserű bűbájjal kisíratlanná (író: van egyáltalán ilyen szó?) tettem a szememet, a klubhelyiség helyett azonban a kviddics pálya felé vettem az irányt. Szerencsémre egy csapatnak sem volt éppen edzése, így zavartalanul kergethettem a cikeszt. Ez teljes mértékben segített lenyugodni. Egy óra elteltével azt vettemészre, hogy valaki figyel. Egy tejfölszőke alak volt az seprűvel a kezében. Teljesen egyedül volt. Két perc múlva, amikor a kezeim között tudtam a cikeszt, leszálltam hozzá.
-Te nem hajtó vagy?- kérdezte a másodunokatestvérem, alias Draco Malfoy.
-Jól jön, ha több poszton is jól teljesítek- vontam vállat. Végignéztem a fiún, egyértelmű volt, hogy ő is gyakorolni jött. Hirtelen ötlettől fogva újra megszólaltam.
- Egy verseny?- néztem rá, miközben még magamon is meglepődtem. A szőke fiú először értetlenül nézett rám, aztán meglepődve, de végül rábólintott a javaslatra. Négy kört játszottunk: hármat nyertem én, egyet ő. A ,,meccsek" közti szünetekben pedig a kezdetleges visszahúzódás után teljesen feloldódtunk és folyamatosan beszélgettünk. Egy olyan oldalát ismertem meg Draco Malfoynak, amit valószínűleg csak nagyon kevesen ismerhetnek. Kezdem azt hinni, hogy nem is olyan rossz ez a fiú, mint amilyennek mutatja magát.
Négy órakor aztán eszembe jutott, hogy nekem háromnegyed óra múlva indulnom kell Dumbledorehoz, addig pedig még le is kéne zuhanyoznom.
-Nekem most már mennem kell- szóltam Malfoynak, mire a fiú nemtörődöm módon csak a vállát vonogatta. Már éppen indultam volna, amikor eszembe jutott hirtelen valami.
-Amúgy...- szólaltam meg, mire a szőke fiú érdeklődve nézett rám.- Tudtad hogy másodunokatestvérek vagyunk?- kérdeztem tőle.
-Hát, igazándiból sejtettem- válaszolt félrebillentett fejjel.
-Na akkor szia Malf.... Draco!- köszöntem el tőle, majd visszamentem a griffendél klubhelyiségébe.
A mai órán, miután bemutattam Dumbledorenak az eddig tanult varázslatokat, különböző tárgyakat kellett átalakítanom zsebkéssé. Az igazgató elmondása szerint ez bármikor javamra válhat, azonban a varázslat elég kimerítő volt. Az óra végére viszont már egy könyvet is könnyedén átalakítottam. Mikor végeztem, éreztem, hogy eljött a cselekvés ideje.
-Dumbledore professzor- szólaltam meg, mire az igazgató elkezdett fíürkészni átható kék szemeivel.- Szeretném elmondani a barátaimnak, hogy mit tanulok. Nem szeretek titkolózni előttük- nyögtem ki nagy nehezen a kérésemet. Pár pillanatra a szemembe nézett, de végül válaszolt.
-Legyen. De csak azoknak mondd el, akikben feltétel nélkül megbízol- bólintottam, majd elhagytam az igazgató irodáját. Hihetetlenül örültem neki, hogy megengedte. Így végre abbahagyhatom a titkolózást.
Amikor visszaértem a klubhelyiségbe, szememmel rögtön elkezdtem keresni azt a pár személyt, akiknek el akarom mondani a titkom. Először Harryhez, Ronhoz és Hermionéhoz mentem oda, utána Ginnyhez, majd Georgehoz és... Fredhez.
-Negyed óra múlva legyetek a Szükség Szobájában. Kérlek- néztem egy pillanatra Fred szemeibe, majd kimentem a portrélyukon és a DS edzések helyszíne felé vettem az irányt. Az adott falszakasz előtt háromszor elsétáltam, miközben magamban azt mondogattam: kell egy hely, ahol nyugodtan beszélgethetünk. Mire harmadszorra is végigértem, megjelent az ajtó, amin belépve egy kellemes társalgóban találtam magam. Volt ott két tágas kanapé, azokkal szemben egy fotel, ezek között pedig egy kis üvegasztal. Volt ott még egy kandalló is, amiben ropogott a tűz. Az egész hely úgy nézett ki, mint a klubhelyiség miniben. Amikor letelt a negyed óra, egyszerre jöttek be a szobába. Addigra én már helyet foglaltam a fotelben, és nekik is intettem, hogy üljenek le. Az arany trió az egyik, Fred, George és Ginny a másik kanapén foglaltak helyet. Sóhajtottam egy nagyot, majd lassan belekezdtem a mondandómba.
-El szeretném mondani nektek, hogy mit csináltam mindig Dumbledorenál, illetve amikor órákra bezárkóztam. Ugyan eredetileg azt mondta nekem, hogy nem mondhatom ezt el senkinek, ma rákérdeztem, és végül beleegyezett, hogy elmondjam azoknak, akikben a legjobban bízok- vettem egy mély levegőt.- Az a helyzet, hogy pálca nélküli mágiát tanulok Dumbledorenál- hadartam el egy szuszra. A többiek mind csodálkozva néztek rám.- Nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el nektek, utáltam előttetek titkolózni- lesütött szemmel vártam a reakciókat.
-Na és mennyit tudsz?- kérdezte egyszerre Ginny és Hermione. Meglepődtem, ugyanis egyáltalán nem tűntek haragosnak.
Hirtelen ötletnél fogva elkezdtem erősen koncentrálni. Kimondtam magamban, hogy Vingardium Leviosa, és egyszerre elkezdtem reptetni sok mindent. Én, Ginny, Hermione, Harry, Ron, Fred és George egy méterrel lebegtünk az ülőalkalmatosságok felett, amik meg fél méterrel a paldló felett az üvegasztallal együtt.assan letettem magunkat, majd kifújtam az addig benttartott levegőt. A többiek meglepődve néztek rám, én viszont még mindig lihegtem egy kicsit.
-Jól vagy?- kérdezte aggódva Fred és George kórusa.
-Igen, csak még soha nem lebegtettem ennyi mindent- mondtam, miközben egyre jobban éreztem magamat. Pár pillanat múlva már megint erőm teljében voltam.
-Ma pedig ezt tanultam- szólaltam meg, majd átalakítottam egy hirtelen megjelenő könyvet zsebkéssé.
Még beszélgettünk egy kicsit, elmeséltem nekik, hogy mennyi mindent tudok eddig, végül pedig mindannyian visszaindultunk a klubhelyiségbe. Már az ajtónál vártam, amikor Fred utánam szól.
-Beszélni szeretnék veled- mondta. Becsuktam a szükség szobájának ajtaját, majd letelepedtem mellé a kanapére.
-Bocsánatot szeretnék kérni. Túlreagáltam a helyzetet, nem jókedvedből titkolóztál- mondta.
-Én kérek bocsánatot. Hamarabb el kellett volna mondanom- válaszoltam, mire ő csak hirtelen megcsókolt. Ez a csók más volt mint a többi. Sokkal több érzelem, sokkal több szenvedély volt benne. Hirtelen ötlettől vezérelve a csókot egy másodpercre sem hagyva abba, a szoba elkezdett átalakulni. Csak az a kanapé maradt, amin ültünk, helyette megjelent egy nagy franciaágy a szoba közepén. Amikor a levegőhiány miatt szétváltunk, Fred meglepetten nézett rám. Majd mint aki olvasott a gondolataimban, halkan tette fel nekem a kérdését.
-Biztos vagy benne?- nézett mélyen a szemembe.
Beszélgettünk már a dologról, és akkor biztosított arról, hogy addig vár, amíg csak készen állok rá. És most teljes mértékben így éreztem.
-Szeretlek- suttogtam válasz helyett, majd újra elkezdtem csókolni azt a fiút, akibe már régóta szerelmes vagyok.Na, sziasztok! Akkor tehát, mint a helyzetjelentésnél is elmondtam, ezentúl minden szerdán és vasárnap lesznek részek, ugyanis teljes egészében végeztem a történet megírásával😁.
Az utolsó rendes rész, vagyis a 28. Rész, ami egy kicsit rövidebb is lett, november 13án fog kikerülni, utána hátra lesz még az epilógus, egy érdekességes rész, illetve az írói utószó. Az utóbbi november 20án lesz kirakva. Nem véletlen. Akkor lesz fél éve, hogy kiraktam az első részt.
Vasárnap hozom az új részt, addig is, sziasztok!
YOU ARE READING
Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//
Fanfiction𝑭𝒆𝒂𝒓 𝒊𝒔 𝒏𝒐𝒕 𝒓𝒆𝒂𝒍. 𝑰𝒕'𝒔 𝒋𝒖𝒔𝒕 𝒂 𝒑𝒓𝒐𝒅𝒖𝒄𝒕 𝒐𝒇 𝒕𝒉𝒐𝒖𝒈𝒉𝒕𝒔 𝒚𝒐𝒖 𝒄𝒓𝒆𝒂𝒕𝒆. 𝑫𝒐𝒏'𝒕 𝒎𝒊𝒔𝒖𝒏𝒅𝒆𝒓𝒔𝒕𝒂𝒏𝒅 𝒎𝒆, 𝒅𝒂𝒏𝒈𝒆𝒓 𝒊𝒔 𝒗𝒆𝒓𝒚 𝒓𝒆𝒂𝒍. 𝑩𝒖𝒕 𝒇𝒆𝒂𝒓 𝒊𝒔 𝒂 𝒄𝒉𝒐𝒊𝒄𝒆. Leah Evans egy különle...