Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

1. rész //ÁTÍRVA ✔//

A két hónapos nyári vakáció után végre ez a nap is elérkezett. Nem volt túl eseménydús szünetem, leginkább csak élveztem a pihenést, sokszor meglátogattam a keresztapámat, illetve néha bementem anyával a Mungoba, ugyanis ott dolgozik gyógyítóként. Ma van augusztus harmincegyedike. A nap már alacsonyan jár, ahogy közeledik az ősz, s ezzel együtt az iskola is, úgy rövidülnek a nappalok, illetve hosszabbodnak az éjszakák.

Mielőtt megkezdtem volna a tanulmányaimat a Roxfortban, anya itthon tanított, illetve taníttatott. Általa tanultam meg számolni, írni, olvasni. Vagyis az alap dolgokat. De én ezekkel nem értem be. Még többet akartam tudni, ezért magántanárt vett fel mellém, egy középkorú, kedves boszorkányt, aki jártas volt a muglik világában. Tőle tanultam irodalmat, földrajzot, biológiát, kémiát és fizikát, az alapokon kívüli matematikát, illetve még a francia és olasz nyelvet is elsajátíthattam alapjaiban. Mindezt imádtam. Amikor aztán Mrs. Johnson felfedezte, hogy az énekléshez is van tehetségem, eme művészeti ág rejtelmeibe is bevezetett. Tanultam híres zeneszerzőkről, mint Mozart, vagy éppen Beethoven, megismertem a különböző zenei korokat. Tehát imádtam, sőt még mindig imádok tanulni, valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy eddigi két évemben évfolyamelsőként végeztem.

Apropó iskola. Holnap térek vissza Roxfortba. Hihetetlenül várom már, hiába van itt nekem a keresztapám és anyukám, nekem a Roxfort szinte már nem is a második, sokkal inkább az első otthonom azóta, hogy először megláttam a száz tornyú kastélyt. Most, pontosabban holnap kezdem el harmadik évemet az iskolában. Legjobb barátaim nem mások, mint a Weasley ikrek, pontosan azóta, hogy anno két éve bekéreckedtem a vonaton a fülkéjükbe. Hihetetlenül gyorsan felvettem velük a fonalat, az út végére már mindent tudtunk egymásról. A tavalyi évben megismertem az ikrek öccsét, Ront, valamint Hermione Grangert, és a híres-neves Harry Pottert is. Igazándiból elég érdekesen kezdődött a barátságunk. Mindhármójukkal találkoztam már év közben, de csak köszönő viszonyban voltunk. Aztán Haloweenkor, amikor betört a kastélyba egy kifejlett hegyi troll (amit mint kiderült, az akkori SVK tanár, Mógus csempészett be, akinek éppenséggel Voldemort feje állt ki a tarkójából), megláttam, hogy Harry és Ron leválnak a griffendélesek csoportjától, hogy a szabályokat megszegve, illetve saját testi épségüket kockáztatva elindulnak valamerre. Én pedig, aki már kezdetektől fogva segítettem az ikerek csínyeiben, utánuk indultam. Az este lényege csak az volt, hogy a fiúk véletlen bezárták Hermionét a trollal együtt a lányvécébe, de végül sikeresen legyőztük a behemótot. Az már más kérdés, hogy az akció közben a troll kissé elhajított, aminek következtében szépen bevertem a fejemet, illetve a karom is eltört. A lényeg az, hogy a hármassal azóta is szoros barátság köt össze.

Két éve már, hogy a süveg a griffendélbe osztott be, pedig még mindig olyan tisztán emlékszem rá, mintha csak tegnap álltam volna az izgalomtól remegve a tanári asztal előtt. Elég hamar sorra kerültem, az utánam lévő gyerekeknek viszont még sokat kellett rá várnia, hogy ők is megtudják, melyik házba fognak kerülni. Ugyanis a süveg egészen tizennyolc percig gondolkodott azon, hogy a melyik házba osszon be. Ez Dumbledore elmondása szerint abszolút rekord lett. A süveg körülbelül az első három perc után kizárta először a mardekárt, utána hét perccel a hugrabugot, utána viszont még egészen tíz percig azon elmélkedett, hogy a hollóhátba vagy a griffendélbe osszon be. Közben azért azt is megosztotta velem, hogy hogy anya is nehéz eset volt, de az édesapámnál egészen gyorsan döntött. Csak tudnám, hogy ki lehet az.

Apukámról nem tudok az égvilágon semmit. Anya sohasem mondott róla semmi konkrétat, amikor kérdezősködtem, elterelte a témát, és egy árva fényképet sem találtam róla. Bepróbálkoztam a keresztapámnál, de ő is pontosan ugyanúgy tett, mint anya. Még csak azt sem árulták el, hogy egyáltalán vannak-e élő rokonaim az ő részéről. Még csak a nevét sem voltak hajlandóak kifecsegni, pedig még azzal is megpróbálkoztam, hogy hirtelen megkérdezem tőlük random időközönként, hátha egyszer véletlenül kiszalad a szájukon. De ez sohasem történt meg. A vezetéknevem ugyanaz, mint anyáé, vagyis nem más, mint Evans. Igazándiból sohasem éreztem magamat félárvának, ugyanis a keresztapám mindig is olyan volt számomra, mintha apám helyett lett volna apám, de egyszerűen mindig is tudni akartam, hogy vajon ki lehet az édesapám. Még csak a kinézetéről sem lehetett sejtelmem, hiszen az még hagyján, hogy fényképem nincs róla, de külsőleg is szinte pontos hasonmása vagyok anyának. Csakis annyit tudtam, hogy valószínűleg apától örököltem a hullámos hajamat, ugyanis anya szögegyenes hajjal lett megáldva. Habár idővel abbahagytam a kísérletezést arra, hogy kiderítsem édesapám személyét, sohasem tudtam beletörődni abba, hogy nem ismerem őt.