Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

22. Rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

A téli szünet utáni második nap reggelén Hermione sikoltására lettem figyelmes. Leraktam a lekváros kenyeret, amit éppen ettem, majd odamentem a lányhoz. A Reggeli Prófétájának első oldalára nézve elborzadva fedeztem fel sikolyának okát. Az első oldalt teljes egészében tíz fotó foglalta el. Tíz veszélyes halálfaló fotója, akik tegnap megszöktek az Azkabanból.
Az egyik kép különösen felhívta magára a figyelmet.

A másod-nagynéném képe.

Bellatrix Lestrange, leánykori nevén Black, az Azkabani évei előtt különösen gyönyörű nő lehetett. Az a több, mint tíz év a börtönben azonban alaposan elcsúfította.

Tegnap egyébként Harrynek okklumencia órán kellett részt vennie Pitonnál.

-Nem tudod, hogy vajon miért kerülhet engem Dumbledore?- kérdezte tőlem az unokatestvérem még a szünet utolsó napján.

-Fogalmam sincs, velem normálisan szokott viselkedni- vontam vállat.

Apropó, különórák. Már nagyon jól haladok, nem sokára minden olyan bűbájt elsajátítok, amit eddig tanultunk, illetve az átváltoztatástannal is remekül haladok. Azt mindig csak Dumbledoreral tanulom, hiszen sokkal nehezebb, mint a bűbájtan.

Volt valami, amit elfelejtettem megemlíteni. Ugyanis elkezdődtek a hoppanálás tanfolyamok. Nekem kifejezetten jól ment. Bár sajnos csak augusztusban tehetem majd le a vizsgát.

A Valentin-napi roxmortsi hétvégég Harry adott egy interjút Rita Vitrolnak, amiben mindent elmondott Voldemort visszatéréséről. Ezek után persze amint megjelent a Hírverő, Umbridge betiltotta az újság birtoklását. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy a diákok még kíváncsibbak lettek.

Hagrid és Trelawney közül végül a jósnőt rúgatta ki Umbridge. Dumbledore azonban intézkedett, és elintézte, hogy a tanárnőnek ne kelljen elmennie. Mondjuk nem értem, hogy miért, de biztos fontos lehet. Az új jóslástan tanár pedig nem más lett, mint Firenze, a kentaur.

Mostanra visszatérő álmom lett az a két üveggömb. Azonban mivel egyik álmomban sem szerepelt ennél több, továbbra sem jöttem rá, hogy vajon mi lehet az a két gömb.

Az egyik áprilisi DS edzésen aztán eljött az a bűbáj, amire mindenki várt: a patrónus bűbáj. Harry erre az alkalomra megkért engem, hogy segítsek a bűbáj betanításában, hiszen anno együtt tanultuk meg a varázslatot. Örömmel segítettem. Kis idő múlva több felől is gyönyörű patrónusok vettek minket körül.
Aztán... aztán megjelent Dobby. Megtudtuk a manótól, hogy Umbridge ide tart.

Egyszerre özönlöttünk ki az ajtókon. Én valami véletlen folytán elszakadtam Fredéktől. Elkezdtem rohanni. Azonban a következő pillanatban előttem termett Draco Malfoy.

A szemembe nézett. Egy pillanatig hezitált, aztán elkiáltotta magát.

Összeszorított szemekkel vártam. Tudtam, hogy lebuktam, és akár ki is csaphatnak. Azonban nem az történt, mint amire gondoltam.

-Erre nincs senki- kiabálta.

Elkerekedett szemekkel néztem rá. Hát tényleg nem rossz ember annyira. Tényleg igazi az az oldala, amit még egyszer kviddicsezés közben láttam.

-Menj már!- nézett könyörgően a szemeimbe, mire halványan elmosolyodtam, eltátogtam egy köszönöm-öt, sarkon fordultam, majd elrohantam.

Dumbledore elment. Magára vállalta az egész DS-t. Umbridge lett az igazgató, ami egyenlő a rémuralommal. Freddel már keveset tudtunk együtt lenni a klubhelyiségen kívül, ugyanis Umbridge még azt is meghagyta, hogy a fiúk és a lányok mennyi távolságot tartsanak egymás között.

Meg persze ott volt az is, hogy rengeteget kellett tanulnom a közelgő vizsgáimra. Frednek annyira nem. Pontosan tudtam a tervüket, miszerint nem fogják befejezni az iskolát. Ezt a tervüket nem sokkal később be is teljesítették, és elszöktek seprűháton. Persze hagytak egy csomó tűzijátékot, és egy mobil mocsarat is maguk után.

Üresebbek lettek a napjaim az ikrek nélkül. A különóráimat nem volt ki megtartsa. Leginkább csak tanultam és kviddics edzésekre jártam. Ugyanis közeledett a döntő.

Ginny remekül teljesített hajtóként, és én is egész jó voltam fogóként.

Ron.... Ron is nagyon jó volt. Sajnos csak akkor, amikor senki nem nézte, de kezdetnek ez is megteszi.

Beköszöntött a május. Másodikán reggelinél, amikor jött a szokásos bagolyposta, nem számítottam levélre. Athéné mégis leszállt elém, egy borítékkal a csőrében. Érdeklődve bontottam fel. A címzés szerint anyáék küldték.
Ekkor még semmit sem sejtettem. Azt hittem, hogy csak egy sima levél.

Egyetlen egy papír volt a borítékban. Amint megpillantottam a fényképet ( mert mint kiderült, egy fénykép az), örömömben felsikítottam volna. Ezúttal sikerül visszafognom magamat.

A mozgó fényképen egy rózsaszín, illetve egy kék takaróba bugyolált csecsemő volt látható. Mindketten aludtak, és gyönyörűek voltak. A kistestvéreim.

Megfordítottam a fényképet, azon egy üzenet volt látható.