Leah Evans Története //ÁTÍRÁS ALATT//

6. rész

//A rész még nem került átírásra, egyenlőre eredeti állapotában olvasható//

A meccs után az eufórikus hangulatom még hetekig kitartott. Volna. Június közeledtével ugyanis jött a jó idő, és vele együtt sajnos a vizsgák is. Úgyhogy ahelyett, hogy szimplán élveztem volna a napsütést és a meleget, inkább a klubhelyiségben ültem egy rakat könyvvel körülvéve. Az enyémnél csak Hermione arca tűnt sápadtabbnak. A barátnőm kissé (nagyon)  túlvállalta magát. Jó kis társaság voltunk mi ketten; ültünk egymás mellett, megállás nélkül magoltunk, körülöttünk könyvkupacok, időnként pedig pihenésképp kikérdeztük egymást.
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
Június hatodikán, amikor Csikócsőrt kivégzésre ítélték, Harryvel, Ronnal és Hermionéval együtt osontunk le Hagridhoz. Tanulnivaló nem volt már, addigra mindannyian túl voltunk az utolsó vizsgánkon is. Harry láthatatlanna tévő köpönyege alá bújva kopogtunk be Hagrid ajtaján.
-Csak mi vagyunk- suttogta Harry, amikor a vadőr ajtót nyitott nekünk.- rajtunk van a láthatatlanná tévő köpeny.
-Mondtam, hogy ne gyertek le- mondta szemrehányóan, de azért utat engedett nekünk. Odabent levettük a köpenyt.
-Hol van Csikócsőr?- kérdeztem tőle, miközben elkezdett teát főzni nem sok sikerrel. Amikor már annyira remegett a keze, hogy elejtette a tejeskancsót, Hermionéval egyszerre pattantunk fel, hogy segítsünk neki. Amíg én feltakarítottam a romokat, Hermione új kancsót kezdett el keresni a szekrényben. Hagrid mesélése közben viszont egyszer csak felsikoltott.
-Ron! Ez nem lehet igaz! Itt van Makesz!- mondta, mire Ron megütközve nézett rá.
-Mit beszélsz?- kérdezte, mire Hermione válasz helyett csak az asztalhoz lépve megfordította a kancsót. Abból valóban Ron patkánya esett ki visítozva.
Valami nem stimmel... valahogy nekem bűzlik ez az állat. Hisz melyik átlagos patkány él 12 évig?
-Indulnotok kell- szólt egyszer csak Hagrid, mire kizökkentem az elmélkedésből. Immár a láhatatlanná tévő köpeny alá bújva indultunk vissza a kastély felé. Makesz miatt viszont alig bírtunk tovább menni, mivel torka szakadtából visított. Hagrid kertje felől ekkor négy férfi vitatkozását lehetett hallani, egy pillanatig csend volt, majd suhintás és tompa puffanás hallatszott. Hermionéval együtt megtántorodtunk.
-Hát megtették- szólalt meg végül ő. Hirtelen egy elnyújtott bömbölés hangzott fel.
Egy kis idő múlva újra leindultunk, viszont Makesz megint elkezdett kapálózni. Közben Ron megpróbálta lenyugtatni, de az csak még jobban elkezdett kapálózni, ugyanis megjelent Hermione macskája, Csámpás. Egyszer csak kiugrott Ron kezéből. Ő meg utána rohant. Harryvel és Hermionéval tanácstalanul egymásra néztünk, majd elkezdtünk utánarohanni. Amikor Ron utolérte Makeszt, mi pedig Ront, előtűnt a semmiből egy óriási, sárgár szemű , éjfekete kutya. A pálcám után kaptam, ahogy Harry is, de már késő volt. A kutya rá vetette magát Harryre, aki azon nyomban hanyatt esett, ezzel ellökve engem is. Az állatot azonban továbbsodorta a lendület. Most Ront vette célba. A karjánál fogva kezdte el vonszolni, mint valami rongybabát.
Hirtelen kinyúlt valami a semmiből, és arcon vágott. Egy pillanattal később meghallottam Hermione sikolyát is.
-Lumos- suttogtam, mire végre láttunk is valamit. A fúriafűz közvetlen közelébe kerültünk. Ekkor megláttuk a kutyát is, aminek már csak a feje lógott ki egy jókora lyukból, ahova próbálta Ront bevonszolni. Amikor már csak a lába volt kint, rácsimpaszkodott egy kiálló gyökérbe. Majd hirtelen egy hátborzongató reccsenést hallottunk csak: Ron lába eltört, és egy szempillantás múlva eltűnt a gyökerek közt tátongó lyukban.
-Harry, Leah, segítséget kell hívnunk-mondta kétségbeesetten Hermione, mire én csak hevesen megráztam a fejemet. 
-Nincs rá idő- válaszoltam suttogva.-ki tudja, hogy mit fog csinálni Ronnal az a fenevad. Nekünk kell utánamennünk.
Miután megegyeztünk ebben, körbejártuk a fát, keresve, hogyan juthatnánk be a gyökerek közötti lyukba anélkül, hogy a fúriafűz szétcsapkodna minket. Hermione már toporzékolt a tehetetlenségtől.
-Istenem, segítsen már valaki-suttogta kétségbeesetten. Ekkor Csámpás a fa felé iramaodott, az mancsát az egyik kiálló göcsörtre tette, mire a fúriafűz megmerevedett. Miután kicsodállkoztuk magaunkat, a pálcánkkal a kezünkben elindultunk a fatörzs felé, majd ott négykézlábra állva bemásztunk a lyukba. Csámpást követve másztunk végig az alagúton, mire végre az elkezdett felfelé emelkedni. Nem sokkal egy kanyar után egy lakatlan, romos szobába értünk. Hermione szemei tágra nyíltak, és úgy nézett a bedeszkázott ablakokra.
-Harry, Leah, szerintem ez a...
-Szellemszállás- fejeztem be helyette a mondtaot. Alaposabban szemügyre vettem egy törött karosszék maradványait.
-Kísértetek nem csinálnak ilyet- jelentette ki Harry azt, ami az én fejemben is megfogalmazódott. Ebben a pillanatban megreccsent valami a fejünk felett. Mintha valaki járkálna az emeleten. Lábujjhegyen osontunk ki az előszobába, majd onnan az emeletre, ahol egy résnyire kinyitott ajtót találtunk. Egymásra néztünk, mahd Harry berúgta az ajtót. A szobában egy ágyon ott feküdt Ron. Odasiettünk hozzá.
-Jól vagy, Ron?
-Hol a kutya?
- Az nem kutya- mondta sziszegve.- Animágus. A kutya ő maga.
Mind a négyen az ajtó felé pillantottunk. Ott Sirius Black állt csimbókos hajjal, koszos ruhában, kezében Ron pálcája.
-Capitulatus- morogta, mire mindannyiunk kezéből kiröppent a pálca, és Black kezében landolt.
-Tudtam, hogy eljössz a barátod után- mondta Harrynek.- Apád is ezt tette volna.
Ha nem kapjuk el Harry kezét, akkor az rögtön nekiugrik a férfinak.
-Ha meg akarja ölni Harryt, velünk is végeznie kell- álltam Harry elé, mire Ron is feltápászkodott.
Black szemében különös fény villant.
-Feküdj le- szólt rá Ronra.- Ne tedd még jobban tönkre a lábad.
Ezután rámnézett. Volt valami különös a tekintetében. De ez elillant, amint Ron megszólalt.
-Talán nem hall?- kérdezte Harry kezébe csimpaszkodva.-Mind a négyünket meg kell ölnie!
- Ma csak egy ember hal meg- mondta sötéten.
-Talán már nem szeret ölni?- mondta ingerülten Harry.
Hermione próbálta csitítani, de mindhiába.
-Megölte a szüleimet!- kiáltotta, majd nekiugrott a férfinak. És ott ütötte, ahol csak tudta. Felvette a pálcáját, ami közben kiesett Black kezéből, és a férfira szegezte azt.
-Meg akarsz ölni, Harry?-kérdezte.
-Maga miatt haltak meg a szüleim-sziszegte Harry. Csámpás közben Black mellkasára ugrott, aki próbálta lesöpörni onnan, de a macska belekapaszkodott a férfi talárjába.
-Nem tagadom- válaszolta a férfi.- De nem tudsz mindent. Ne hozz elhamarkodott döntéseket, amiket még megbánhatsz a végén. Hadd magyarázzam meg-ekkor hirtelen felém fordult- És Leahnak is tudnia kell, hogy miért kellett apa nélkül felnőnie.
-Maga?- kaptam levegőért. Leroskadtam a földre. Ennyi ideig vártam rá, hogy megtudhassam, hogy ki az apám, erre kiderül hogy egy őrült tömeggyilkos az. Pár pillanat múlva, amikor én még mindig magamba roskadva ültem, két ember lépteit hallottuk meg.
-ITT VAGYUNK AZ EMELETEN SIRIUS BLACKKEL! IDE, GYORSAN!- sikoltott fel Hermione.
Lábak dobogása, majd berontott Remus a szobába. Egyedül. Pedig esküdni mertem volna rá, hogy ketten jöttek.
A keresztapám felmérve a helyzetet, hirtelen Capitulatust kiáltott. Felnéztem, és nem akartam hinni a szememnek. Remus kezében ott volt mind a négyünk pálcája.
-Ő hol van, Sirius?- kérdezte. Black egy kis idő múlva rámutatott Ronra. Mit akarhat Ronnal csinálni?
-De hát akkor? Akkor miért nem mutatkozott meg eddig? Csak nem azért...- Remus arcán egyre tisztábban látszott, hogy kezd megérteni valamit. De mit?- Csak nem azért, mert ő tette... Cseréltetek, és nekem nem szóltatok róla?
Az apám ( Úristen, de fura érzés ) lassan felemelte a fejét, szürke szemeivel ránézett a keresztapámra, majd lassan bólintott. Ekkor legnagyobb meglepetésemre (meg azt hiszem, hogy a többiekére is) Remus leeresztette a pálcáját, és átölelte Blacket.
-EZ NEM LEHET IGAZ!- sikította Hermione.
-Hermione...- Remus próbált szóhoz jutni, de Hermione nem igazán hagyta.
-Maga és ő!
-Hermione, nyugodj meg!
-Nem szóltam senkinek!- visította a lány.- Végig fedeztem magát...- Elkerekedett a szemem. Tehát tudja. De vajon honnan?
-Hermione, kérlek hallgass meg! Megmagyarázom!- emelte fel mostmár a hangját a keresztapám is. De Hermionét nem lehett leállítani. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem Hermione szólalt meg, hanem a dühtől remegő Harry.
-Megbíztam magában!- kiabálta- és maga végig az ő oldalán állt!
- Ez nem igaz- hárított Remus- az elmúlt 12 évben nem tartottam barátomnak Siriust, de ennek most vége. Megmagyarázom...
Hermione viszont hajthatatlan volt.
-NEM!- ordította.- Egy szavát se hidd el neki, Harry! Ő segített Blacknek bejutni a kastélyba! Ő is a halálodat akarja! Ez az ember egy vérfarkas!- Szavai után nem maradt más, csak a néma csönd. Remus nyugodt maradt, majd elismerte vérfarkas mivoltát, az az előtt lévő két állítást viszont cáfolta. Én pedig hittem neki. Remus a légynek sem tudna ártani szándékosan... Méghogy Harry halálát akarja!
Ron közben összeszedte a maradék erejét is, és megpróbált felállni. Amikor a lábai összecsuklottak alatta, Remus aggódva indult el felém. Ron viszont rámordult.
-Hozzám ne érj, vérfarkas!- ekkor telt be nálam a pohár. Felálltam, mivel addig ugye az ágy mellett ültem magamba roskadva és próbáltam felfogni, hogy egy körözött bűnöző az apám, majd odaléptem Ron elé.
-Ronald Bilius Weasley- kezdtem el sziszegve, miközben a többiek meglepve néztek rám.- Lehet, hogy a keresztapám vérfarkas, attól még viszont egy jó ember. Ha még egyszer.... Ismétlem, mégegyszer teszel egy ilyen megjegyzést rá, velem gyűlik meg a bajod- túl sok volt. A sokkhatás, miszerint Sirius Black az apám, és Remus úgy üdvözölte mint egy barátot, illetve a Ron iránt érzett dühöm túl sok volt egyszerre. Úgy éreztem, mintha az ereimben mágia, nem pedig vér csörgedezett volna. Az egész szobában érezni lehetett a belőlem áradó varázserőt, ami kitörni készült. Ez pedig egy másodpercen belül ténylegesen meg is történt. A szobában szél söpört keresztül, azok az ablakok, amiknek szilánkjai még nem voltak teljesen kijőve, mind egyszerre robbantak ki az ablakokból. A hajam körülöttem szállt, én magam is felemelkedtem a levegőbe, majd ernyedtem hullottam vissza a padlóra. Még hallottam, ahogy valaki beront a szobába, majd aggódva rohannak oda hozzám többen is, majd elnyelt a sötétség...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hát, itt is lenne a következő rész. Nem lett a legjobb, de ennyi tellett most ki belőlem. Egyébként, remélem, hogy senkit nem ébresztettem fel ebben a hajnali órában, pontosabban hajnali egykor. Mivel azonban szombatonként tovább fent maradhatok, az is lehet, hogy mostantól mindig ilyesmi időben jönnek a részek.
Egyébként az esetleges helyesírási hibákért vagy elírásokért elnézést kérek, ugye telefonon írom, és próbáltam átnézni, de lehet, hogy nem sikerült kijavítani minden hibát.
Jövő hét vasárnap jövök a következő fejezettel, addig is, sziasztok!