Másnap reggel amikor felkeltem egyedül voltam az ágyon.
Körbe néztem de Dylant nem láttam sehol.
Fel keltem fel vettem Dylan polóját és a fehernemumet majd le mentem.
Egyedül vagyok itt Dylanéknél ebbe a hatalmas házba. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak.
El indultam lefelé egy lépcsőn, majd egy ajtót pillantottam meg ahonnan hangos zene szólt.
Be nyitottam és láttam ahogy Dylan póló nélkül egy box zsákot püföl.
Be álltam az ajtóba és csak néztem.
- Csak ott fogsz állni és nézel?- neveti el magát.
- Ha lehet olyat akkor igen. Itt fogok állni és nézlek.- meg állította a zsákot és rám nézett.
- Inkább gyere be.
- Hmm...- megyek oda hozzá és fel ülök az egyik ,,játék szerére'' ő pedig elem állt es mellém támasztotta a kezét én pedig a derekára tekertem a lábam.
- Hogy aludtál az éjjel?
- Jól. Na és te?
- Jobban nem is aludhattam volna.
- Reggel nagyon megijedtem, hogy az egészet csak álmodtam.
- Pedig nem. Csak nem tudtam aludni és ide le jöttem. Ez az én játszóterem.
- Áhh szóval a játék szereden ülök?
- Igen.
- Akkor le kéne szállnom ugye?
- Nem. Dehogy is.
- Mit szeretnél ma csinálni?
- Nem is tudom...mondjuk ezt.- csokolja meg a nyakam és el kezd felfelé haladni. De meg csörren a telefonja. -Rá ér...- hallgat el a telefon és újra neki áll szólni.
- Szerintem nagyon keres. Tuti Liamnek hiányzol.
- Ja lehet.- veszi fel.- Háló? Nem. Igen, itt van. Jól van. Szia tesó.
- Na?
- Téged keresett.
- Ahhj...
- El kell induljunk...
- Ne még...
- Miért?
- Mert akkor megint nélküled kell, hogy legyek....
- Nem. Veled leszek. Mindig...
****
Erre a mondatra emlékszem azóta is...ugyanis azóta nem keresett, hogy lefeküdtünk...
Talán lehet, hogy csak akkor oellettem neki arra.
Na mindegy is.
Szóltam Liamnek, hogy el megyek sétálni mert egyszerűen már unom az itthon létet.
El mentem a kedvenc helyemre ami amúgy egy hegy szerűség.
- Emlékszel rám?
- Nem. Tudom kéne, hogy ki vagy?
- Hagyd békén Dylant vagy meg öllek.
- Nem is láttam már egy ideje...- majd ezzel a lendülettel éreztem magamon egy lökést és le estem...
A lábamból úgy éreztem, hogy folyik valami és a fejem is nagyon fájt. Fel akartam állni de egyszerűen nem tudtam fel állni...
Liam szemszöge:
Jessi már egy egész napja nincs meg. Hívtam Katet de nem vette fel. Amit amúgy meg is értettem, de most igazán fel vehetné.
Úgy döntöttem, hogy el megyek hozzá. Be csengettem és ő ki nyitotta az ajtót.
- Bármit is akarsz menj el.- csukj be az ajtót de én meg állítom a kezemmel.
- Jessi eltűnt és nincs meg.
- Mi?!
- Jól hallottad minden hol kerestem tegnap el ment, hogy sétál de azóta nem jött haza.
- Szóljunk Dylannek.
- Nem tudja hol van.
- Hívtad?
- Nem is értem hova tűnhetett....a Pop's-ba se látta Jack.
- Nyugi minden rendben lesz.
- Na és mivan ha mégse?
- Ilyen eszedbe se jusson.- megy vissza és a kabátjával jön vissza ki. -Keressük meg gyere.- húz a kocsi felé. Majd be ülünk és minden hol keressük de nem találjuk sehol.
- Már egy egész napja keressük.
- Akkor keressük tovább.
- Haza kell mennünk legalább egy kicsit pihenni.
- Rendben.- majd haza indultunk.
Amint haza értünk fáradtan és egyben szomorúan borultam a kanapéra.
- Liam hívjuk fel Dylant.
- Majd holnap felhívjuk....
- De holnap már tényleg!
- Rendben.
Kat egy fél órát vagy egy órát tudott aludni.
Én meg egész éjjel fent voltma hátha haza jön...
Reggel főztem kávét és csináltam egyet Katnek és magamnak is.
Meg ittam majd Kat felébredt.
- Jó reggelt. Minden rendben?
- Jobbat. Nem.
- Hívd fel Dylant.
- Nem akarom ezzel zavarni.
- Na és ha nála van?
- Akkor már haza jött volna.
- Na és ha mégis nála van? Akkor mivan? Ha nem hívod fel te akkor majd én.
- Jó. Menjünk el hozzá.
- Jó.
Majd kocsiba ültünk és elindultunk....
Dylan szemszöge:
Reggel arra keltem, hogy valaki rá feküdt a csengőre. Elmentem gyorsan felöltözni majd le mentem kinyitni az ajtót.
- Tudjátok hány óra van?
- Jessi itt van?!- kérdi Liam idegesen.
- Nem. Miért lenne itt?
- Mondtam, hogy nincs itt...
- Mi? Várj mi történt?
- Li azt mondta, hogy el ment már tegnap előtt sétálni és meg nem jött haza. Ő szerinte baja lett...
- Mi az, hogy el ment?
- Sétálni ment...
- Keressük meg.
- Már minden hol kerestük.
- Akkor hívjuk fel a rendőröket, vagy a szüleidet vagy valakit aki tud segíteni...
- Rendben...
Elindultunk ismét keresni vagyis én még csak most először.
Hívtam telefonon de nem vette fel. Lehet, hogy....nem merek gondolni semmire.
Be mentünk a rendőrségre is....
- Jó napot egy eltűnését szeretnék jelenteni.- mondja Liam.
- Ha ma tűnt el az illető akkor várni kell 72 órát.-mondja unottan a rendőr.
- Már két napja nem találjuk az illetőt.
- Akkor ha elő nem kerül elő 24 órán belül akkor elkezdjük keresni.-még mindig unottan mondja a rendőr.
Itt felhúztam magam és rá csaptam egy nagyot az asztalra.
- Mi a francért ül maga ott? Azért hogy csak legyen?! Eltűnt egy ember már két napja és egyszerűen maga leszarja.
- Vegyél vissza fiatal ember.
- Nem veszek vissza inkább kezdjék el keresni.
- Dylan gyere.- húz el onnan Liam.
- Nem. Engedj el...!- de amire észbe kapok addigra már kint vagyunk az udvaron.- Ezek itt semmit nem csinálnak még be olvastam volna neki.
- Ja meg le is csuktam volna. Dylan ez a rendőrség.
- Nem érdekel. - lábad könnybe a szemem.- Eltűnt Jessi, bármit meg tennék érte, hogy elő kerüljön...
- Ahogy mi is de az nem megoldás, ha össze balhézol a rendőrökkel. Inkább menjünk haza.
- Rendben. Menjünk. - majd elindultunk hozzájuk. Amint oda értünk le ültünk és elgondolkodtam, ha Jessi lennék hova mennék el. Akkor ugrott be...
A kedvenc helye ahova egyszer el vitt.
Abban a pillanatban ugrottam fel és indultam el az ajtó felé.
- Most meg hova mész?!- kérdi Kat.
- Tudom hol lehet....
- Mégis hol?
- Ezt a helyet nem mondthatom el de ha ott van akkor egyből haza hozom.
Majd kocsiba ültem és elindultam....
