Vissza a jelenbe:
Liam Payne:
Jessi még mindig nem ébredt fel sajnos. Nem tudok már mit csinálni magammal.
Dylannel nagyon sokszor járunk be Jessihez mert az orvos szerint ha beszélünk hozzá nagyobb az esélye, hogy felébred....
-Hé öhm Liam...
-Hmm!
-Gondoltál már arra, hogy mi lesz akkor ha nem ébred fel?
-Ilyet ne is mondj. Fel fog ébredni mert erős és kitart mellettem, melletted és a barátai mellett.
-Igen, tudom. De mi van ha mégse?
-Nem tudom....
Beértünk a kórházba és a doki azzal fogadott minket, hogy:
-Jó napot urak!
-Jó napot!-mondjuk egyszerre.
-Jöjjenek velem...
-Valami baj van?
-Majd az irodában elmondom! -beértünk az irodába és leültünk.
-Először is nyugodjanak meg.
-Ha így kezdi az már nem jelent jót! -mondja Dylan.
-Sok esély van rá, hogy Jessica nem ébred fel.
-Ilyet egy orvos nem mondthat.
-Mivel az anyját nem érjük el ezért szeretném, ha át gondolnának pár dolgot, főleg maga Mr. Payne.
-Mit?
-Mivel eltelt fél év fel kell tennem ezt a kérdést. A kisasszony mivel ilyen sokáig kómába van ezért előfordul, hogy már nem is fog vissza jönni, esetleg nem kapaszkodik semmi olyanba ami ide kötné. Liam ezért mondom magának, hogy ne szenvedélyen se ön se a hölgy, észszerűbb lenne ezt a folyamatot leállítani.
-Hogy mondhat ilyet egy orvos?-akad ki Dylan. -Maga az akinek bennünk kéne tartania a lelket nem pedig az ellenkezőjét mondani! -mondja idegesen majd kirohan az irodából.
-Csak őszinte voltam ahogy kérte tőlem.
-Köszönöm, hogy szólt.
Abban a pillanatban nem tudtam mit tegyek, Jessi már fél éve nincs ébren, bízhatok abba, hogy valaha felébred?
Nem tudom mit tegyek! Miután elszívtam egy szál cigit vissza mentem és Jessi szobájába vettem az irányt.
A szoba előtt megálltam és hallottam ahogy Dylan sír miközbe mesél Jessinek valamit.
Leguggoltam a fal elé és én is hallgattam.
-Tudod, amikor találkoztunk...bevallom először nem gondoltam mást csak egy-egy éjszakás kalandra, de amikor beléd szerettem a legjobb dolog történt velem. Megismertem egy csodálatos lányt...nem hittem, hogy ilyen komolyan foglak szeretni vagy egyáltalán valaha is szeretni...
Ebben a pillanatban meg állt és nem értettem miért.
-Jessi...kérlek...ébredj fel!
Jessi szemszöge:
Abban a pillanatban ahogy Dylan mesélt nekem fel akartam ébredni, ez, hogy hallok mindent és látok is de ők nem hallanak engem. Ennél rosszabb dolog nincs is.
Majd be jön a szobába Liam.
-Dylan, minden rendben?
-Aha..-törli meg a szemét.
-Srácok...bár fel tudnék kelni.-mondom annak ellenére, hogy nem hallanak.
Próbáltam életjelet adni magamról egy kéz mozdulat.
Próbáltam kinyitni a szemem.
Dylan szemszöge:
Bent meséltem Jessinek aki még ugyan úgy csendben aludt és nem mozdult meg. A végére már én is el sírtam magam és Liam is belépett a szobába.
Oda álltam az ablakhoz ahova Liam is oda állt mellém és megfogta a vállamat...
-Hé tesó...minden rendben lesz oké? Fel fog ébredni és...
-Na és ha nem?
-Akkor majd csak egy dolgot tehetünk....
-Nem teheted ezt vele.
-Még várni fogok még jó hogy...a húgomról van szó! Az elején nem volt jó a kapcsolatunk...Én örülnek neki a legjobban ha felébredne. -lábad könnybe Liam szeme. -Fel kell ébrednie. Ő az én kis húgom...Willre egyáltalán nem lehet számítani...vissza fog jönni Jessi.
-Nagyon remélem. -ebben a pillanatban hallottunk egy nyöszörgést...mind a ketten hátra kaptuk a fejünket és megláttuk...
Meg láttuk ahogy Jessi megmozdul és a szemét próbálja kinyitni...
Jessica Szemszöge:
Nagy nehezen de végre kinyitottam a szemen és olyan erőtlennek éreztem magam mint még soha.
Próbáltam felülni de nem tudtam, mire körbe néztem és megláttam bátyámat és Dylant.
Először kicsit mérges lettem Dylanre...aztán ahogy egyből oda jött hozzám ez az egész elszállt.
-Jessi jól vagy?-lábad könnybe a szeme..
-Ühüm...-Liamet ahogy láttam lehunyta a szemét és nagyot sóhajtott...
-Minden rendben?-kérdi meg Liam mikozbe felém lépked.
-Öhm...azt hiszem. Mi történt? Vagy inkább meddig voltam így?
-Hat hónapig...
-Mi???-akadtam ki amennyire tudtam.
-Igen...azt hiszem szólok az orvosnak...-mondja Dylan.
-Oké.-mondja Liam. -Na és...Mire emlékszel?
-Nagyjából mindenre...azt hiszem...
-Mi az a....-szakítja félbe Liamet az orvos...
Aki amúgy nem is néz ki rosszul...
-Na hát a kedvenc betegek fel kelt?
-Kedvenc?-nézek rá.
-Nem szóltál vissza egyszer se, igen ezért lettél a kedvenc...
-Aha...-néztem furcsán.
-Na szóval....mire emlékszel?
-Igazából mindenre...
-Vagyis?
-Arra, hogy ki lökött le onnan arra, hogy Liam az előtt este...jó ezt inkább nem mondom....
-Várj mi?-néz rám Liam.
-Mindegy...-próbálok nevetni de a nevetéstől az oldalam meg fájdult. Ezért felszisszentem.
-Jól vagy?-kérdi Dylan.
-Persze csak...
-Az eltört bordák.-mondja a doki.
-Eltört a bordám?-nézek rá.
-Három eltört a lábad már nagyjából meg gyógyult ja és...
-És?
-Volt agyrászkodásod. De az valószínűleg már elmúlt és a bordáid is hamarosan össze forrnak...egy hét és haza mehetsz.
-Remek...
-Azt hiszem ennek örülnöd kéne. -mondja a doki.
-Persze örülök, csak annak nem, hogy lemaradtam az egyetemről.
-Oda máskor is mehetsz...-mondja Liam.
-Lehet de...
-Igaza van a bátyádnak...figyelj először épülj fel utána majd elmész egyetemre.
-Igazad van...-mondtam.
-Hagylak pihenni később még benézek, hogy minden rendben van-e...
-Oké. Köszi...-mondja Liam, majd kezet fog vele.
A doki ki ment mire Liam azt mondta...
-Na és hol van a doki?
-Ő a doki...-mondja Dylan.
-Nem. Emlékezz vissza idősebb volt a doki sokkal.
-Persze, de az...na jó most meg fogtál...-erre csak elmosolyodtam...-Te min nevetsz?
-Örülök, hogy újra látlak titeket.
-Hát még mi, hogy itt vagy...-mondják egyszerre.
-Na és Kate?
-Dolgozott ma de holnap reggel be jön...
-Akkor ne áruld el neki...és meg akarom lepni.
-Oké. Ez egy jó ötlet.
-Amúgy...-néz rám Dylan. -Az a csaj keresett..
-Milyen csaj? -nézek rá.
-Az a fekete hajú...
-Vero?
-Veronica igen ő...
-Elomondtad neki?
-Aha. Öt is az érdekli ami minket...
-Még pedig?
-ahogy ki lökött le.
-Öhm...ez nem fontos...
-De nagyon is fontos.-mondja Liam.
-Na és Will?
-Szerinted?
-Fel kéne hívnom, igen az lesz a legjobb ha felhívom. -majd körbe néztem.-A telefonom?
-A telefonod eltört.
-Ohh...hát persze...akkor inkább most pihenek.
-Na és...
-Az orvos azt mondta pihennem kell, majd később beszélünk ezekről jó?
-Oké. -mondja Dylan majd leült mellém a székre.
Liam elment mert mondta, hogy van egy kis dolga.
-Na és mit csináltál a hat hónap alatt?
-Itt voltam veled...
-Na és az egyetem...
-Nem érdekel. Te is ezt tetted volna ha itt lettem volna helyetted.
-Jó ez igaz...-adtam igazat neki.-Na és valakivel esetleg...
-Nem.-állt fel majd az ágyam szélére ült és a szemembe nézett.-Csak veled voltam itt, sehova nem mentem csak haza öltözni majd ide vissza. Nem foglak elhagyni...Most pihenj egyet..
-Jó.-majd eszembe jutott valami. -Lehet, hogy nagy kérés...nem feküdnél ide mellém?
-De persze.-mondja boldogan.
Mellém feküdt majd nem sokkal később elnyomott az álom...
Sziasztok!
Nagyon régen írtam ebbe a könyvembe, DE végre megjött a legújabb rész ami remélem tetszeni fog nektek. Próbálok több részt hozni ide is és remélem még szívesen olvassátok a részeket.
Ha igen és még szeretnétek részt kérlek jelezzétek kommentben.😍❤️🥰
