Dylan szemszöge:
Amint oda értem meg láttam Jessi telefonját és fel vettem, majd arébb mentem...
- Jessi...-kezdek kiabálni neki. Ahogy léptem arébb és le néztem láttam, hogy Jessi ott fekszik lent.
Amint meg láttam abban a pillanatban hívtam a mentőket.
Akik olyan 15 perc után ki is értek.
Be vittek a kórházba én is utánuk mentem és egyből a recepcióra mentem.
- Jó estét... Elnézést hölgyem...
- Jó estét. Parancsoljon.- mondja kedvesen mosolyogva.
- Be hoztak egy Fiat lányt nem rég a neve Jessica Payne lehet már róla tudni valamit?
- Be vitték a műtőbe, épp műtik.
- Rendben, köszönöm.
- Nyugodjon meg a legjobb orvosunk kezében van. Minden rendben lesz.
- Rendben.
- Addig foglaljon helyet.
- Rendben.- majd le ültem a székre...
Liamet nem mertem még fel hívni...nem tudom mit mondthatnék neki.
,,Hello meg van a húgod a korhazba van?,,
Végül fel hívtam olyan fel tíz körül, hogy a kórházban vagyunk...
Pár percen belül oda is értek.
- Dylan mert nem hívtál előbb!!
- Mert, ha akkor hivlak ugyan úgy itt ültek volna velem és ideges lettél volna csak még jobban!
- Dylan ugye jól van?- kérdi Kat.
- Most műtik...
- Mi történt vele?
- Valaki le lökte a...és a lába is vérzett meg a feje is és...-akadok meg...
- Mindne rendben lesz.- mondja Kat.
- Igen. Biztos minden rendben lesz. -mondja Liam.- Na és ha mégse? Akkor mi lesz velem? Mármint...mi lesz akkor, ha én egyedül maradok? Már csak ő van nekem. Will el ment anyuek is New Yorkba vannak egyedül maradok.
- Nem maradsz egyedül Dylan mindig itt lesz veled.- mondja Kat.
- Ja tudom.
Majd sikerült Liamet meg nyugtatni.
A doki ki jött egy kis időre...
- Elnézést doktor úr... Mi Jessica Payne rokonai vagyunk...
- Nem tudunk semmi konkrétat mondani még.
- Mi?
- Ezt, hogy érti?
- Úgy, hogy Jessicanak össze esett s keringése...
- Tessék?!- akad ki Liam.
- Maga a legjobb orvos kérem segítsen rajta.- mondja Kat.
- Nyugodjanak meg. Jön a specialista biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog a műtét.
Majd meg jött akit várt és be mentek vissza.
- Azt hiszem iszok egy kávét. Ti kértek? - kérdem.
- Nem. De azért köszi.- mondja Liam.
- Én sem.
Majd el mentem kávé ért.
Amikor a kávé géphez értem meg jelent mellettem Emily.
- Szia. Hallottam mi történt Jessivel és csak azt akartam mondani, hogy jobbulást kívánok neki.
- Köszi. Arra szükség lesz.
- Na és, hogy történt?
- Nem tudom. Liamék se tudják ez akkor derül ki majd amikor helyre jön.
- Remelem mihamarabb megtörténik.
- Ja, de most vissza kell mennem....
***
Másnap reggel:
Liam és Kat elaludtak én pedig vártam, hogy mikor hozzák ki.
Reggel nyolc körül jött ki a doki.
- Doktor úr minden rendben?
- Jessi a fej sérülése miatt sajnos kómába esett...
- Mi? Na és mikor...
- Nem tudom. Az is lehet, hogy nem fog felébredni. De mindent megteszünk, hogy felébredjen.
- Rendben. Be lehet menni hozzá?
- Igen. De egyszerre csak egy.
- Köszönöm. Hé Liam...
- Hmm?-mondja komásan...
- Be mehetünk Jessihez. De egyszerre csak egy. Ki menjen be előbb?
- Szerintem te.- mondja Kat.
- Ja lehet neked kéne.- mondja Liam.
- Nem is tudom.
- Menj csak.
- Jól van. - majd be mentem hozzá...
Jessica szemszöge:
Ez az érzés olyan mintha a felhők között lennék érdekes és egyben hátborzongató.
Aztán hirtelen a kórházba kerültem.
A hosszú folyosón végig sétáltam és meg láttam Dylant aki éppen sírt, az arcát a kezébe temette.
Oda léptem mellé és le gugoltam mellé.
- Dylan mindne rendben? Dylan...-fogom meg a kezét de mintha csak át nyúlnék rajta.
Közbe meg érkeztek a többiek is.
- Dylan mit mondott az orvos?- ül le mellém Liam.
- Még semmit, smemit nem mondanak.
- Srácok miről van szó? Hahó én is itt vagyok.
- Nyugi Liam nem lesz semmi baja Jessinek.- mondja Kat.
- Mi? Én itt vagyok....-hirtelen egy olyan érzés fogott el mintha vissza repültek volna a testembe.
Fel néztem a plafonra és hirtelen homályos volt minden és pár embert láttam magam körül.
- Doktor úr a beteg magához tért.
- Az meg, hogy lehet?! Altassák vissza.- majd csak egy szúrást éreztem és vissza csukodott a szemem....
Újra láttam az embereket de most a műtőben, ahogy állnak egy ember felett vagyis fölöttem és műtenek.
Annyiba különben tök király ez az egész, hogy át tudok menni a falon vagy épp bármin.
Jó nem. Nem tudom mikor térek vissza de remelem hamarosan ez, hogy nem látnak ez már zavar. Hiába beszélek nekik nem hallják.
Egy kórteremben találtam magam ahova pár perc múlva Dylan jött be.
- Szia kicsim. Remélem mihamarabb rendbe jössz és felébredsz már nagyon hiányzol nekünk. Tudod alig várom, hogy újra meg tudjalak csókolni. Vagy meg kérdezni bármit.
-Most is megkérdezheted.
-Bár vissza jönnél.
-Hamarosan vissza jövök ígérem...-fogom meg a vállát.
-Viszont most ki kell mennem, mert nem lehet leterhelni vagy ilyesmi. Majd később még vissza jövök. Szeretlek.- puszilja meg az arcom.
-Én is szeretlek. - majd ki ment.....
