Hey. A nevem Ryan Leonard Beaumont. 3 testvérem van. 2 fiatalabb és 1 idősebb fiú. 22 éves vagyok és Londonban élek ,de nem volt ez ám mindig így. Bristolban nőttem fel bátyámmal és a szüleimmel. Kiskoromban sokat énekeltem otthon. Mindig is szerett...
-Te-mutatott egyenesen rám. Szívem mint egy Tesla gyorsult fel alig pár másodperc alatt a megszokott tempóból egy sokkal gyorsabb fokozatra. -Te voltál az aki elcsavarta a fiam fejét és olyanná vált amilyen eddig még soha nem volt. -Én nagyon sajnálom asszonyom, nem volt szándékos...én...én... -Jaj fiam. Nehogy sajnálni merészeld -mosolyodott el. Teljesen lefagytam. Nem értettem a viselkedését. Akkor most mit is tettem? -Soha nem láttam még ilyen boldognak. Ha volt is, nem sokáig. Az utolsó ,hogy szívből láttam mosolyogni 10 éve volt. Olyan büszke vagyok, hogy el tudtad ezt érni. Nagyon sokat hallottam már rólad és mindig csupa örömmel mesélt rólad a fiam. -Anya kérlek! -Ssh. Most én beszélek. Szóval nagyon örülök nektek. Legyetek nagyon boldogok. Természetesen ha megbántod az én egyetlenemet kiheréllek -mosolygott ördögien Köpni-nyelni nem tudtam. Nem mertem semmit mondani így csak hevesen bólogattam. Leültünk a konyhában, ettünk, ittunk és jót beszélgettünk. Hamar eltelt az idő így szép lassan haza indultunk. Otthon a fiúk már vártak. Elmondtuk nekik, hogy mi történt majd nekiláttunk a vacsorának. Örültem, hogy ilyen jó emberekkel vagyok körül véve ,akik így megértenek, támogatnak és végre van akit teljes szívemből szerethetek
*Pár évvel később*
Sajnos a bandánk feloszlott és elbúcsúztunk egymástól szerintem örökre. Imádok énekelni ,de ez nem volt olyan mint az elején. Sokat változtunk és ezt a rajongók nem fogadták jól ,így jobbnak láttuk ha még a katasztrófa előtt abbahagyjuk. Sok ember megfordult már nálunk mint új bandatag ,de nem maradtak sokáig. Hogy szeretném-e tovább folytatni máshol? Nem hiszem. Boldog vagyok most így és az éneklést már csak hobbiként kezelem. De gondolom ez titeket nem érdekel. A nagy kérdés, hogy mi van velünk, Andyvel. Eltelt azóta 9 év. Igen. 9 boldog év amiben minden benne volt. Nagy viták és sok együtt töltött idő és ez alatt arra jöttem rá, hogy én nem akarok nélküle élni. 2 éve kértem meg a kezét. Azóta az esküvőt tervezzük és valami nagy dolgot amit később elmondok. Tavaly vettünk egy szép házat és már együtt élünk mint egy pár. Ma viszek haza egy meglepetést Andynek amire már régóta vágyik és amitől teljesebb lesz az életünk. Szépen lassan sétálok a bejárati ajtóhoz az ajándékos dobozzal a kezemben. Becsengetek mintha egy vendég érkezett volna. Kinyílik előttem az ajtó és egy kérdő tekintetet pillantok meg. -Miért csengettél? Ne mondd, hogy megint elhagytad a kulcsodat! -néz rám viccesen, majd lenéz a kezemben lévő dobozra -Az ott micsoda? -mutat a dobozra. -Ez itt szerelmem a te ajándékod -adom a kezébe. -Mi ez? -néz rám furcsán -Bontsd kiii -lelkendezem Kínzó lassúsággal bontja ki az ajándékot, mint aki attól fél, hogy kiugrik belőle valami. Ahogy kinyitotta két világos szempár pillantott rá amitől egy nagyot sikkantott. -Jézusom Rye ez egy- majd kivette a dobozból -Igen. Egy kis husky. Szemében örömkönnyeket vélek felfedezni, ezért szorosan magamhoz húzom. -Annyira szeretlek. Olyan régóta várok egy kiskutyára. Bár az örökbefogadás is ilyen gördülékenyen menne -sóhajtott egy nagyot. -Ami azt illeti -engedtem az ölelésen -Rye bökd már ki, ne húzd az agyamat -néz rám szúrós tekintettel. -Oké oké. Szóval miközben hoztam haza ezt a rosszcsontot, hívtak az intézetből, hogy lenne egy lurkó akit a mai nap folyamán meglátogathatnánk és ha sikerül a héten meglehet kezdeni a hozzánk szoktatását. -Szívem ennek úgy örülök. Olyan régóta várunk már erre -borul a nyakamba és végleg elveszti kontrollját, elkezd sírni Valóban nagyon régóta vártunk erre a pillanatra. Mielőtt megkértem a kezét megbeszéltük, hogy indítsuk el a folyamatot, mert nagyon nehéz procedúra. Valóban nagyon nehéz volt, de eljutottunk idáig. Még aznap elmentünk. A kislány egy 1 éves csöppség volt. A szülei nem tudták volna őt ellátni ezért jutottak erre az elhatározásra, viszont meglepetésünkre nem szeretnék elvenni tőlünk később sem. Arra az elhatározásra jutottak, hogy sokkal boldogabb lesz így a kislány. Hamar hozzánk szokott a kis hercegnőnk így egy héttel később már teljesen a miénk volt. A szülők végleg elbúcsúztak tőle és megkértek minket, hogy ne fedjük előtte fel kilétüket, csak ha ő szeretné tudni, kik is voltak az igazi szülei. Azóta eltelt 5 év. A kislányunk iskolás lesz. Sikerült egy kisfiút is örökbefogadni, ő 3 éves. Sok akadályba ütköztünk életünk során, de mindegyik csak erősített minket. Boldogan élünk 2 kis gyerkőccel és Fluffal, az örökmozgó kiskutyánkkal, aki már nem is olyan kicsi. Majd' elfelejtettem. Ahogy Lisa betöltötte a 2. életévét összeházasodtuk Andyvel. Mostantól hivatalosan is Beaumont.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Vége
Azt hiszem elértem erre a pontra is. Igen. Nagyon nehezen értünk el ide, sajnálom. Azért remélem a happy end gondolata kárpótol titeket. Nem lett a legjobb, de saját, és ennél nagyobb öröm nem érhetne, hogy kiadtam egy teljes könyvet a kezeim közül. Sajnálom, hogy nem olyan lett, mint amilyenre számítottatok, de azért remélem egy olvasásnak elmegy. Többször nem is szabad elolvasni mert borzalmas. Szóval talán még egy gondolatos részt hozok, amiben leírom a többi gondolatomat, ám nem akarok több mellébeszélést itt leírni. Ez a vége. Szóval még egy "részben" talákozunk😊
