Angyalom - Sekai f.f.

14.rész

És tényleg sokkal kedvesebb lett. A múlt kori kisebb összeomlásom után, Sehun sokkal tapintatosabban kezdett el velem bánni. Bocsánatot kért több dologért is, és bár Junmyeon hyung szerint nem kellett volna megbocsájtanom neki a tetteit - hadd őrlődjön magában - én mégsem voltam képes rá haragudni. Hyung csak azt szajkózta nekem, hogy ez a hülye angyal énem miatt van, túl kedves vagyok, de most nem igazán gondoltam volna, hogy emiatt lennék ilyen elnéző. Szimplán csak beletörődtem jó pár dologba és már nem tudott olyannyira érdekelni, kábé semmi. Kényelmesen el voltam a nagy, palota nagyságú házban, miközben Junmyeon hyung mindennap ellenőrizte mind a fizikális, mind a mentális épségemet. Az előbbi kezdett teljesen rendbe is lenni, míg az utóbbi egyre hanyatlott. Elkezdett bennem kopni az a kicsiny láng, ami ragyogóvá és vidámmá tett. Semleges arckifejezéssel jártam mindenhova a házban, mikor Sehunnal beszéltem is nehezen varázsoltam egy erőltetett mosolyt az arcomra. Pedig nagyon is meg akartam neki felelni. Senki se tudná megmondani, hogy miért akarok olyan lenni, amilyet ő akar, holott utálnom kéne, de nem voltam képes mást csinálni. Most kivételesen Sehun nem irányított, mint az első együttlétünk alkalmával, én mégis az ő szíve szerint cselekedtem. Nem volt erőm arra, hogy mást csináljak, ráadásul azt is beláttam; ha normálisan viselkedem vele, én is jobban járok. Meg hát... látszólag ő is nagyon igyekezett a kedvemben járni. Már két hete nem feküdt le velem, csak türelmesen várt; helyette inkább minden este velem aludt, összebújva és gyakran ölelgetett, csak úgy, hogy kimutassa a hamis szeretetét. Őszintén? Ötletem sincs, miért gondolom azt, hogy nem szeret valójában engem, holott érezni lehet a közelében valami furcsa emóciót, ami nekem kedvez. Mintha az a láthatatlan kapocs köztünk egy erős szerelem lenne. Egy erős és megmagyarázhatatlan szerelem, ami fájdalmas és sebekkel teli, mégis kitartóbb, mint bármi más. Olyan, mintha Sehunnal már ezer éve ismernénk egymást, holott alig telt el pár hét, mióta úgy igazán a közelében vagyok és lassan, de biztosan ismerkedünk egymással.

Igyekeztem minél többet beszélni Sehunhoz, magamról is mesélni egy kicsit neki, ha már ő, konkrétan az egész életét elregélte nekem. Beszéltem neki a nevelőszüleimről és, hogy milyen volt a lenti világban felnőni. Beszéltem az örökös gyengeségemről, ami rengeteg mindenben korlátolt és megakadályozott. Beszéltem neki mindenről, ami csak egy kicsi részben is én voltam. Ő pedig csak csendben hallgatott, megadva ezzel felém egyfajta tiszteletet. Nem tudtam, hogy Sehun vajon miért tisztelhet engem. Lehet, hogy szimplán csak azért, mert idősebb vagyok, de Sehun nem olyannak tűnt, mint akit annyira érdekelne ez a dolog. Lehet, hogy ezért, mert a párja voltam és egy párkapcsolatban általában a felek kölcsönösen tisztelik egymást. Akármilyen meglepő, én is tiszteltem Sehunt. Nem rég tudtam meg róla, hogy ő a démonok királya, ez pedig mindenképp nagy dolog volt a részéről. Sehun apja egy borzalmas zsarnok volt, aki mindenkit elnyomott és bántott, de miután meghalt és a fia, Sehun vette át a helyét, minden megváltozott ebben a világban. Abba maradt a folytonos öldöklés és rettegés, az itteniek imádták Sehunt, ez pedig tényleg, nagyon tisztelendő volt benne. Csupán egy huszonhárom éves fiú volt, mint én, mégis képes volt ilyen bölcsen uralkodni a démonok népe felett. Nekem biztosan nem ment volna. Én soha nem voltam az a vezető egyéniség. Inkább bújtam meg mások árnyékában, minthogy bármi érdemlegeset is tegyek.

-Miért vagy mostanában ilyen szomorú? - Sehun kivételesen megengedte, mikor este fele már ment le a nap, hogy egy kicsit kijöjjek a kertbe. Tényleg, őszintén értékeltem ezt a gesztust és talán még a kedélyem is kicsit jobb lett, de ez nem látszott rajtam. Néha elmosolyodtam, mikor a kis kerti ösvényen lévő lila virágok, a nap lemenő fényében egy új színben csillantak meg, viszont ennek ellenére nem tűnt el a keserűség az arcomról. Bánatosan sétálgattam egymagamban, mikor éreztem, valaki hátulról nekem simul és átkarolja a derekam, a fülembe suttogva kérdését. Sehun jellegzetes, erős menta illata szökött az orromba, mire csak egy nagyot sóhajtottam, megfordulva ölelésében, hogy viszonozhassam a meleg érintést. A mellkasába fúrtam fejem és csak élveztem a biztonságot nyújtó karokat, miket szorosan körém font. Ahogy Junmyeon hyung mondta, Sehun tényleg nőtt egy kicsit az első szeretkezésünk óta. Alapjáraton is magasabb volt nálam, kemény egy centivel, de most már biztos voltam benne, hogy egy jó öt centivel termetesebb lett. Ez egy kissé zavart, de egyben élveztem is, hisz így teljesen el tudtam tűnni az ölelésében, akár egy kismacska. - Mond el nekem Jongin... Miért vagy ilyen szomorú, angyalom? - Tolt el egy kissé magától, egyik kezével állam alá simítva, így emelve tekintetemet az övébe. Fekete szembogarai őszinte aggodalommal csillogtak felém, miközben másik kezével a derekamat simogatta.