Angyalom - Sekai f.f.

20.rész

-Azon a napon eltörtem mindkét karom, legalább két különböző helyen, de talán a legfurcsább az egészben az volt, amit már a kórházban felkelve láttam. - Gondolkoztam el mélyen. Nehéz volt felidézni azt a sötét és borús napot. Akkoriban olyannyira megviselt, hogy napokig nem mertem kimenni a kórházból. Úgy éreztem, ott legalább valamilyen szinten biztonságban vagyok. Tao is meglátogatott néha, de csak a szokásos hülyeségét nyomta, az esetről nem beszélt, pedig akármennyire féltem, kíváncsi is voltam.

-Mit láttál, Jongin?

-Karcolások voltak a bőrömön, de... nem akármilyenek. Ahogy részletesebben megnéztem őket, egy... határozott... minta formáló... Áhh! - Kaptam hirtelen fejemhez. Olyan erős fejfájás tört rám, ahogy visszaemlékeztem arra a szimbólumra, amit a testem több különböző pontjára rákarcoltak. A fülem besípolt, azt hittem, abban a pillanatban fog beszakadni a dobhártyám.

-Héj... Jongin... Semmi baj. - Szorított magához Junmyeon, de csak ellöktem magamtól és magzatpózba kuporodva feküdtem el az ágyon, továbbra is a fejemet szorítva. Mi a... Mi ez?

-Hyung...

-Sehun! - Kiáltott fel Junmyeon hyung, mire az említett illető, azonnal a szobában termett. Meglepett, egyben aggódó szemeket meresztett rám, majd gyorsan hozzám sietett.

-Mi történt Junmyeon? - Az egész testem görcsben volt, így alig lehetett megmozdítani. Beszélni sem voltam képes. Mintha csak valaki karmolászta volna a bőröm, több ponton is. Sehunnak viszont valahogyan sikerült leszednie rólam a felsőm, mire mind ő, mind Junmyeon hyung lesápadt. - Junmyeon... - Suttogta maga elé Sehun, arcát a döbbentség mimikája uralta.

Próbáltam megnézni én is a testemet, hátha megtudom, mi miatt ijedtek így meg, de továbbra is csak görcsben állt az egész valóm. Borzasztóan fájt, mintha több helyen felnyitották volna a bőröm. Hirtelen valami erős, csípő érzést éreztem a nyakamban és azután minden elsötétült előttem, ahogy a fájdalom is megszűnt a testemben.

Junmyeon POV

Orvosi pályafutásom alatt alig ha kétszer láttam ilyen esetet. Jongin teste végre elrenyedt, mimikái nyugodtak lettek, én viszont ezzel ellenben olyan feszítő érzést éreztem a mellkasomban, mint még soha.

-Junmyeon... Beszélnünk kell. - Csak helyeslően bólintottam Sehun szavaira, mire ő egyből elhagyta a szobát, én pedig utána. Végig sétálva a hosszú folyosón, sőt, az egész uralkodói palotán, a teljesen ellentétes szárnyban kötüttönk ki. Ott Sehun benyitott egy kifejezetten poros, de jó állapotban lévő szobába. Amint én is beléptem a kicsiny helyiségbe, ő kulcsra zárta mögöttem az ajtót, majd helyet foglalt a szobában lévő egyik kanapén. Arca gondterhelt volt, szemöldökeit összevonta. - Láttál már ilyet, igaz Junmyeon?

-Orvosi pályafutásom alatt eddig kétszer. - Válaszoltam neki őszintén, elvégre megértettem az aggodalmát és sajnáltam is. Soha nem utáltam Sehunt. Azt utáltam, amit Jonginnal tett és akart tenni. - Bár őszintén szólva, ha jól emlékszem, nem ugyanez a jel volt az adott esetek bőrén. Jongin a harmadik, akin ilyet látok. És eddig mind a három esetnél másmilyen volt a jel. Csupán a tünetek voltak hasonlóak.

-Ez apám jele volt. - Jelentette ki monoton hangon Sehun. Döbbenten néztem őt.

-Hogy... mi? Az apádé?

-A papán is ugyenez a jel volt, miután összetűzésbe kerültek egyszer apámmal. (Egy kis magyarázat: Nos, mivel ebben a világban nincsenek nők, ezért úgy mond mindenkinek két apukája van. Az apa/apu kifejezés a szülők közül a domináns félre utal; a papa kifejezés úgy mond, idézőjelben az anya. Vagyis az a fél, aki csak megcsinálja a gyereket az apa, a papa pedig az, aki terhes lesz. Remélem értitek XD)