Angyalom - Sekai f.f.

22.rész

Junmyeon POV

Yixing meggyőzése nem volt egyszerű feladat. Az ősi gyógyító igen csak makacs volt, csak hosszas beszélgetés után tudtam rávenni arra, hogy jöjjön velem. Utálta Sehun családját, mint a bűnt és látszólag még mindig semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. De legalább sikerült tervem egy része.

-És arra van ötleted, hogy jutunk be a palotába? - Kérdezte Yixing, ahogy gyalogosan haladtunk át a hatalmas és sötét erdőn.

-Mire gondolsz? Csak bemegyünk és kész.

-Én ugyan nem fogok találkozni Sehunnal, az biztos. Elég volt számomra az, amikor csecsemőként láttam.

-Yixing!

-Na meg... még ha egyáltalán van is némi vendégszeretet Sehunban, azt biztos, hogy nem rám fordítja. Nem engedne be a palotába. - Sajnos igaza volt Yixingnek. Sehun nagyon bizalmatlan személy volt. Sokáig a szolgákon kívül senki nem léphetett be az uralkodó palotába; Jongin volt az első kivétel ez alól. Eleinte azt hittem, őt is máshova viszi, nem a tényleges otthonába. - Akkor most mit csinálunk Junmyeon? A démonok pillanatok alatt érzékelik, ha valaki idegen van a közelükben. Nem tudunk beosonni. - Erre csak gondterhelten sóhajtottam egyet. A gázon lévő kanna hangosan sípolni kezdett, mire levéve azt a lobogó lángról, kitöltöttem a felforrt vizet a közelemben lévő csészébe, mibe már előre, gondosan elkészítettem a gyógyító tealeveleket.

-Akkor holnap muszáj lesz megkeresnünk Minseokot. Ha másra nem is, rá még talán hallgat Sehun. - Helyeztem a kellemes, narancsos aromájú mézes taát Yixing elé, ki elégedetten kortyolt meleg italába.

-Sok dolgot teszel Jonginért. Vajon megéri?

-Jongin a barátom. - Jelentettem ki határozottan. - És az, hogy jelenleg ilyen állapotban van, nem az ő hibája. Mindez most azért van, mert azon a napon - mikor Sehun apjával szembe került - meg akarta menteni a társait. Nem futott el, mint egy gyáva nyúl, hiába tudta, talán a végzetébe megy. Mindennél jobban szeretnék neki segíteni, hogy vissza tudja nyerni a józan eszét. - Yixing erre megértően bólintott egyet.

-Szép dolog a barátainkért küzdeni. - Kortyolt ismét egy nagyot. - Na meg... mind tudjuk, mi annak a következménye, ha az utolsó angyal is meghal. Ezt pedig szerintem senki nem akarja.

(...)

Minseok megtalálása nem volt egyszerű. Yixinggel hetekig kutattunk utána, én pedig aligha tudtam rendesen a feladatra koncentrálni. A gondolataim hátterében folyamatosan ott volt Jongin. Jelenleg egyedül volt és ki tudja, mit csinál ő, vagy épp Sehun. Csak abban reménykeztem, Sehunnak legalább annyi esze van, hogy néha ránéz a társára. Jongin már akkor is teljesen megrökönyödött volt, mikor hetekkel ezelőtt elmentem a palotából, akkor most milyen lehet? A rajta lévő végezetes jel csak még inkább gyengíti az idegeit; már így is az idegösszeroppanás szélén állt. Ráadásul most még én sem vagyok mellette, nem hogy Sehun.

-Ne aggódj ennyire Junmyeon. Nem lesz semmi baja. - Próbált nyugtatni Yixing, most viszont mondhatott bármit, semmi sem segített.

-Te nem láttad már egy ideje őt. Nem tudod, milyen állapotban van már hónapok óta, az utóbbi napokat pedig inkább ne is említsük.

-Nyugi. Ha folytonosan csak aggódsz, nem leszünk előrébb. Tudom, hogy a szíveden viseled Jongin sorsát, de azzal, hogy sajnálod, nem lesz neki jobb. - Igaza volt Yixingnek. Nem lesz neki jobb. Én mégis aggódtam továbbra is. Olyan tehetetlennek érzemtem magam.

(...)

Nem túl kellemes körülmények között, de végre megtaláltuk Minseok hyungot. A régi, kissé romos házában találtunk rá, épp egy... igen fontos dolog közepette. Minseok nadrágja lecsúszva, a bokái körül, erős karjaiban Jongdae, aki az őrző dereka köré tekert lábakkal tartotta magát, miközben hyung amennyire csak tudta, a falhoz préselte őt.