Angyalom - Sekai f.f.

19.rész

-Nos, nem találtam problémát, szóval ha minden igaz, a baba rendbe van. - Mosolygott rám bíztatón Junmyeon hyung. Hiába könnyebbültem meg, valamilyen szinten még bántott a bűntudat, hogy képes lettem volna a bennem fejlődő gyermeket megölni. Igen, hirtelen felindulásból cselekedtem akkor, de azért mégsem kellett volna ezt tennem. Hyung már régen felkészített arra, hogy egyszer biztosan terhes leszek, nem úszom ezt meg, én mégis kiakadtam, értelmetlenül. Ezzel pedig a frászt hoztam Sehunra és Junmyeon hyungra, valamint veszélyeztettem a tulajdon gyerekem életét. Most már biztosan tudom, hogy elég alaposan kerülnöm kéne a stresszes helyzeteket, mert se nekem, se a babának nem tesz jót. Őszinte leszek, még mindig kicsit nehéz ezt elfogadnom, de nem akarok ártani senkinek, főleg nem egy még meg nem született gyereknek. Mostantól felnőttként kell viselkednem.

-Minden rendben? - Lépett be Sehun a nagy szobába, aggódó mimikával méregetve engem. Hyung csak kedvesen elmosolyodott majd bólintott felé. - Huh... - Fújta ki megkönnyebülten a levegőt, majd hozzámsétált. - Komolyan gondoltam azokat, amiket mondtam Jongin. Ezt ne felejtsd el. - Csak egy aprót bólintottam, mondani jelenleg nem nagyon tudtam semmit. Az idegrendszerem nem kicsit lehetett jelenleg tropára, így jobbára már azt se tudtam, mit és hogyan kéne csinálnom. Muszáj lesz Junmyeon hyunggal az egészségemről beszélni, mert bár alapjáraton soha nem érdekelt mi van valójában a testemmel, most a bennem lévő gyermeket figyelembe véve, nem lehetettem önző. Ha rosszul érint, ha nem, muszáj nagy hangsúlyt fektetnem az egészséges életre.

Sehun lassan lehajolt hozzám és ajkait az enyéimre illesztette. A csók finom és puha volt, semmi indulat vagy durvaság nem volt benne, ez pedig kifejezetten tetszett. Tekinve az életemre, soha nem voltam mazochista és ebből kifolyólag, azt se szerettem, ha valaki durván bánik velem. Ezért szerettem olyan nagyon a gyengéd Sehunt, ami az utóbbi időben inkább került előtérbe, mint a másik, erőszakos fél.

-Bocs, de meg kell, hogy szakítsam a romantikát. - Sehunnal egyből elváltunk egymástól, egyszerre kapva tekintetünket Junmyeon felé. - Ne nézzetek így rám! Mindenképp szükséges lenne Jonginnal kissé elbeszélgetnem... Négy szem közt. - Nézett súlyosan a mellettem lévő Sehunra, aki bármi ellenkezés nélkül bólintott és felállva mellőlem, elhagyta a szobát. Én pedig... én pedig csak vágyakozva néztem utána, akármilyen fura. Sok dolog változott az utóbbi időben. - Nos Jongin. Most nem a babát, hanem téged kell, hogy alaposabban megvizsgáljalak.

-Az idegeim miatt, igaz hyung? Nagyon nem normálisak a kitöréseim és az, ahogy viselkszem, ugye? Ezért kell megvizsgálnod... Jól mondom? - Junmyeon hyung szavai látszólag beléfagytak. Meglepetten nézett rám, még csak köpni-nyelni sem tudott erre. Hiába voltam naiv és sokszor meggondolatlan, nem voltam olyan hülye, mint ahogy azt sokan gondolták. Már lassan egy hónapja tudtam, hogy valami baj van velem fizikálisan, csak épp próbáltam nem figyelembe venni és végképp nem gondolni rá.

-Ezt te... Honnan veszed? - Hyung továbbra is meglepetten nézett rám, még csak egy mozdulatot sem volt képes tenni, vagy épp közelebb lépni hozzám.

-Tudom, hogy valami nincs rendben hyung. Már régen tudom. Mostanában a testem egyre többet fáj, néha egészen a fejemtől a lábujjamig erős, belenyílaló fájdalom veszi át az uralmat egész lényem felett. Valami nincs rendben és ez egyáltalán nem tűnik lelki dolognak. Valami nincs rendben hyung, én is tudom. És tekinve arra, hogy most már terhes is vagyok, nem csak a sajátom, hanem más életéért is felelek. Nem szabad magam elhanyagolnom, ahogy eddig is tettem a szánalmas életem miatt. - Junmyeon hyung mimikái megdöbbentről keserédesre váltottak. Ekkor már képes volt közelebb jönni hozzám és egyből helyet is foglalt mellettem, az ágy szélén.