Angyalom - Sekai f.f.

8.rész

Junmyeon hyung ledermedt és csak elkerekedett szemekkel nézett rám, mintha csak egy bíró lettem volna, aki kimondta a halálos ítéletet. Nem értettem, hogy mi baja lehet, hisz hosszú percekig csak meredt rám szótlanul és látszólag, ha rá is kérdezek a dologra sem tudott volna megszólalni, ahogy nagyon én se. Csak egymással ültünk szemben, mindketten bambán pislogva a másikra és ebből még az sem zökkentett ki, hogy Minseok hyung benyitott a szobába.

-Jongin, kérlek ne... Történt valami? - Hyung elképedve lépett be a feszült légkörű helyiségbe, ahol másik hyungommal mást se csináltunk, csak egymást bámultuk dermedten, a franc se tudja, hogy miért. Még nyelni se nagyon mertem, Junmyeon hyung olyan karót nyelten nézett rám, míg Minseok hyung látszólag nem igazán értette, hogy mi történik, de az őszintét megvallva, én se nagyon.

-Kimondta. - Hosszas, csendben telt percek után, fiatalabbik hyungom csak ennyit tudott kinyögni, de ez az egy szó rengeteg mindent zárt magába, amit bár én nem tudtam, de Minseok hyung igen, így lassan az ő ábrázata is elsápadt, pont, mint Junmyeon hyunggé. Én csak értetlenül álltam eme dolog felett, tényleg, nagyon nem vágtam, hogy most mi rosszat csináltam, míg két hyungom továbbra is dermedten nézett rám és látszólag tökéletesen el voltak magukban, vagy ha mást nem, telepatikusan beszélgettek, mit tudom én!

Minseok hyung tért vissza a legelőször fejben, hiszen egy váratlan pillanatban megmozdult és kirohant a szobából, majd pár percen belül Junmyeon hyung is utána ment, míg én próbáltam bármi magyarázatot keresni a dolgokra. Kintről pusmogást és fel-alá járkálást hallottam, míg végül ismét egy szobában találtam magam Minseok hyunggal, ki egy nagyobb táskát tartott magánál, miközben pár lépéssel átszelve a szobát, elém ért és karon ragadott. Kérdezni akartam, de időm sem nagyon volt rá, hyung úgy rángatott maga után. Komolyan nem értettem, hogy most mi történik, de annyit leszűrtem, hogy semmi jó, az biztos.

-Kicsit elidőztünk, szóval nagyon siessetek. Minél gyorsabban próbáljatok elérni Chanyeolhoz és ha lehet, inkább éjszaka legyetek aktívak, nappal pedig bújjatok el valahova, de most menjetek! - Junmyeon hyung kétségbeesetten magyarázott, miközben kifele löködött minket a házból. Mikor már kint voltunk, a bejárati ajtó előtt, még egyszer megállt előttem és szorosan megölelt. - Remélem, egyhamar nem kell még találkoznunk Jongin. Vigyázzatok magatokra! - Fiatalabb hyungom szemét könnyek homályosították el, viszont nem volt időm arra, hogy megvigasztaljam, hiszen Minseok hyung egyszeribe rohanni kezdett, én pedig kénytelen voltam utána menni, mert még mindig nem engedte el a kezemet. Úgy szorította, mintha csak a gyereke lettem volna egy forgalmas gyalogátkelőhelyen. Komolyan mondom, mint a rossz, érzelemdús filmekben, beborult az ég és pár percen belül elért minket az égi áldás nagy, kövér cseppekben. Alig láttunk valamit, így csak addig mentünk, amíg már nem került a látó terünkbe Junmyeon hyung csinos kis háza a domb tetőn, az öreg tölgy mellett. Minseok hyung egy ideig egy helyben toporgott, majd a megfelelő búvóhelyet megtalálva, ismét a karomra fogott és behúzott egy nagy fa, kiálló gyökerei alá. A föld viszonylag száraz volt alattunk és a víz sem esett be, így tökéletesnek bizonyult ez a szűkös kis verem egy éjszakára.

Sokáig csak csendben ültünk. Éreztem, hogy valami oltári nagy baklövést követtem el, emiatt pedig nem mertem rákérdezni a dologra, Minseok hyung így is elég leterheltnek tűnt. A szemei fáradtan és beletörődötten csillogtak, ahogy a kinti esőt szemlélte eme sötét helyről. Talán ilyenkor vágytam vissza a leginkább a régi életembe. Utáltam, ha hyung miatta volt letört és szomorú, bár ezzel olyan nagyon nem csinálhattam semmit. Még akkor is elkeseredetten csillogtak a szemei, mikor Junmyeon hyung arról beszélt, mikre kell felkészülnöm. Láttam rajta, hogy szán a sorsom miatt.