Angyalom - Sekai f.f.

10.rész

Olyan fáradtnak éreztem magam, hogy egyszerűen semmi kedvem nem volt felkelni. Legszívesebben egy hétig aludtam volna, még úgy is, hogy ebben a világban sokkal pihentetőbb volt számomra az alvás, mint a lenti világban. Még mindig fájt a fejem és éreztem, hogy az orrom teljesen el van dugulva, így meg már végképp nem akartam felkelni. De hiába tartottam csukva a szemeim, vágytam vissza az álom világba, csak nem sikerült visszaaludnom, így lassan nyitogatni kezdtem a szemeim. Az ágy mellett elhelyezkedő ablakon gyengén beszűrődött a fény a sötétítőn keresztül, ezért láthattam az ágy másik oldalán ülő Sehunt. Testtartása és a szemei alatt húzódó karikák is arról árulkodtak, hogy konkrétan egész éjjel nem aludt semmit, ami azért jó pár kérdést felvetett bennem. Egész éjjel virrasztott volna, itt mellettem?

Nem akartam most semmivel sem törődni, hiába voltam egy idegen helyen, a sorsbeli párommal, akiről szintén alig tudtam valamit. Szemeimet lehunyva fordultam át másik oldalamra, ezzel a hátamat mutatva Sehunnak és bár készültem volna visszaaludni, ha valaki nem csókolt volna a nyakamba. Kirázott a hideg a gyengéd puszi nyomán, az egész testem beleborzongott, ahogy az újabb és újabb csókokba is. Nem tudtam megmozdulni, a testem teljesen ledermedt, így mozdulatlanul tűrtem, amit Sehun csinált. Nem mondom, hogy nem élveztem, de azért mégis furcsa volt, hogy alig ismerjük egymást, ő mégis itt virraszt mellettem, majd reggel, puszikkal halmozza el a nyakam, ami egyébként az egyik legérzékenyebb pontom volt.

Mikor nagy nehezen vettem magamon egy kis lelkierőt, már készültem volna Sehun felé fordulni, de ő egyik kezével lefogott, a másikkal pedig lejjebb húzta vállamon a bő pólóm, ezzel több bőrfelületet tárva maga elé. Az arcélemtől kezdve, a nyakamon és vállamon át, a kulcscsontomon fejezte be felfedező útján, minek végén kénytelen voltam egy kissé felsóhajtani. Az agyam ellenezte ezt az egészet, de a szívem és a testem valamiért máshogy reagált volna. Mintha nem lennék teljesen önmagam, mikor a közelében vagyok.

-Jó reggelt! - Fáradt hangon suttogott fülembe, jól megrágcsálva hallószervem, mire már tényleg nagyon meg akartam fordulni és számom kérni ezekről a dolgokról. Jó, igaz, mégis mit vártam pontosan Sehuntól, hisz hiába éreztem benne valami jót, azért azt csak nem várhattam el tőle, hogy mindig úgy fog bánni majd velem, mint egy egy hetes kismacskával.

Gyengéden maga felé fordított, majd a homlokomra is nyomott egy hosszas csókot, mire szemeim tányér nagyságúra kerekedtek. Sehun csak álmos szemekkel nézett rám, ajkain egy finom mosoly foglalt helyet és komolyan mondom, nem volt teljesen önmaga. Eddig csak kétszer találkoztunk ezelőtt és mindkét alkalomkor egy komor és határozott srác képét mutatta, most viszont ő volt a megtestesült gyengédség. Magamban nagyon reménykedtem abban, hogy ilyen is marad velem szemben, de sajnos bennem volt egy olyan érzés, hogy messzire kéne futnom előle, ami nem igazán engedte a teljes mértékig ellazulást. Tekintve arra, hogy az engedélyem nélkül csókolta a nyakam körüli részt végig, azért elmondott róla egy-két dolgot, amiből már le tudtam vonni néhány következtetést.

-Még mindig lázas vagy, de már nem veszélyes. - Mosolygott rám még mindig, mint egy hülye, majd állam alá nyúlva próbált megcsókolni, mire látványosan hátrébb húzódtam tőle. - Mi a baj? - Látszott a szemein az őszinte meglepődés, ezzel határozottan a tudtomra adva, hogy számára ez így teljesen átlagos, ha alig ismerjük a másikat, mégis nyaljuk-faljuk egymást.

-Sehun... izé... nem gondolod, hogy... hogy jobban meg kéne ismernünk egymást? - A karjaimra támaszkodva próbáltam felülni, mire Sehun egyből ugrott, hogy segítsen ebben. Jobb karjával átölelte a vállamat és felültetett.

-Ezt meg hogy érted? - Szemöldökeit ráncolva nézett rám; pár perce gondolkozóba esett, majd -mint aki megvilágosodott- felkapta a fejét, egyenesen engem vizslatva, ami megint csak zavart idézett elő nálam. - Szerinted randiznunk kéne? Tudod, ebben a világban az ilyesmi nem nagyon szokás.