Angyalom - Sekai f.f.

18.rész

Enyhén felment a pulzusom, az biztos. Hirtelen nem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel az információval. Az ölemben lévő kezeim vészesen remegtek és bár éreztem egy határozott, erős szorítást a bal vállamon - ami biztosan Sehun felől érkezett - mégsem tudtam vele törődni. Halványan azt is hallottam, ahogy a szobában lévő két személy folyamatosan beszél hozzám, én viszont csak az előttem lévő, vörös ágyneműt figyeltem mereven. A tekintetem egy pillanatra sem tért át másra, csak egy szem pontra voltam képes akkor fokuszálni. A vörös ágyneműn nem sokára halvány cseppek jelentek meg, ezzel egyidejűleg pedig a látásom is homályosodni kezdett. Már azt se tudtam, mit akarok csinálni. Legszívesebben sírtam, ordítottam és nevettem volna egyszerre. Egyik remegő tenyeremmel finoman a hasamra simítottam, mintha ez bármin is képes lett volna változtatni. Tudtam. Már napok óta tudtam, hogy ez állhat a háttérben, de valahogy nem volt képes ezt elfogadni. Ki tudná ezt? Én... Én csak egy nyugodt, békés életet akarok. Olyan nagy kérés ez?

-Jongin... Héj... - Sehun finoman az államra simított, majd maga felé fordította arcom. Nem akartam ránézni, hisz jelenleg eldönteni sem tudtam, hogy most utálom vagy szeretem-e őt. Leginkább csak behúztam volna neki egyet, majd az ölelésébe vetettem volna magam.

Ahogy a nyugalmat sugározó szemekbe pillantottam, percekre elnyelt azok mélysége és sötétsége. Ettől függetlenül egy pillanatra kezdtem azt érezni, megnyugszom és nincs semmi baj, holott volt, erre ráeszmélve pedig kitört belőlem a végeláthatatlan zokogás. Nem akartam ezt az egészet. Még magam sem értem, miért, de nem akartam. Talán csak a félelem az ismeretlentől, de még ez az egy ok is elég volt ahhoz, hogy mély zavarokat alkosson bennem.

-Valaki szúrjon hasba egy késsel! - Nem akartam, de csak úgy kitört belőlem. Ekkor már nem érdekelt, hogy ki mit gondolt rólam, hogy nem angyalhoz méltóan viselkedem, ráadásul Junmyeon hyung és Sehun előtt. Az se érdekelt, ha Sehun ezért megver, de már nem tudtam visszatartani. - Valaki! Kérem! Kérlek! Valaki! Valaki... Valaki... Va...Valaki... - Ki akartam szállni az ágyból és ezt meg is tettem, kihasználva a mellettem lévő két személy döbbentségét. Gyors léptekkel az ajtóhoz mentem és kiléptem azon, elhagyva a szobát. Azt se tudtam, hová megyek, de már zsigerből jött a dolog, egészen addig, míg éles fájdalom nem nyilallt a hasamba és össze nem estem abban a szent minutumban.

-Jongin!

-Valaki... Valaki öljön meg... - Magzatpózba kuporodva érintettem, most kifejezetten lángoló homlokom a hideg talajhoz. - Valaki... - Hallottam, ahogy Sehunék nagy léptekkel sietnek hozzám, de képtelen voltam bármit is tenni. Könnyeim megállíthatatlanul folytak, testem remegett, mintha muszáj lenne neki, én pedig alig voltam képes bármit is érzékelni a körülöttem zajló dolgokból. Meg akartam halni...

-Jongin... Semmi baj...

-Valaki!

-Jongin! - Éreztem, hogy valaki felránt a földről és szorosan magához ölel. Abban az ölelésben minden volt. Félelem és szorongás, de ezzel együtt nyugalom és melegség. Helyesbítek... Most akarok meghalni.

-Valaki...

-Jongin, kérlek, figyelj rám egy kicsit. - Sehun gyengéden eltolt magától, két keze közé fogva megfáradt arcom és tekintetem a sajátjába ásta. Így tökéletesen láttam az őszintén csillogó szemeit, amik olyasféle bizalmat adtak nekem Sehunt iránt, mint amilyet eddig még nem éreztem. Mintha a lelkünk ténylegesen összekapcsolódott volna. - Jongin... Én boldog vagyok, érted? Életemben először igazán boldog, de csak akkor leszek még boldogabb, ha te is az vagy. Kérlek... Tudom, ez nagy kérés, de kérlek. Neveld a gyermekem lelkét a testedben és vigyázz rá. Óvd, mint egy jó anya és gondoskodj róla, eközben pedig én is gondoskodom rólad, mint egy jó apa. Szeretlek és tudom, hogy még össze vagy zavarodva, de te is szeretsz engem. Kérlek... Éljünk boldogon együtt. Nem ígérem, hogy soha nem fogok hibázni, de hát részben én is olyan vagyok, mint egy ember. Gyakran hibázom és hozok rossz döntéseket, de ígérem, igyekszem mindig a jóra törekedni. Ne törődj azzal, hogy démon vagyok, nem számít. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlen rossz vagyok és az is leszek. Szeretlek és tudom, ez az egész nagyon nyálas, de kérlek... Fogadd el a szavaim és maradj velem. Maradj velem és legyünk együtt jó szülők. Tudom, hogy ez számodra nehezebb, de kérlek... Végig melletted leszek és támogatlak, ahogy tudlak. Kérlek... Nyugodj meg és ne akard megölni a gyermekünket. - Soha nem gondoltam, hogy valaha ilyen dologban lesz részem, de ezekben a percekben volt szerencsém látni az abszolút romantikus és nyálas Sehunt, aki a most mellettünk álló, teljesen elfeledett Junmyeon hyung előtt képes volt ezeket mondani nekem és így. Ez őszintén meghatott és már eldönteni sem tudtam, miért sírok valójában; de volt egy olyan érzésem, az arcomon végig folyó sós cseppek örömkönnyek.