And the Oscar goes to... |×|

14.fejezet - Szeretet a felszín alatt

-Bryn... beszélhetnénk? - kérdezte Noah.

-Sajnálom... - ráztam meg a fejemet és elsiettem a mosdóba.

Egy hete próbált beszélni velem, de én nem akartam. Féltem. Mindenki kérlelt, hogy beszéljek vele, de nekem nem ment. Egyszerűen csak a gondolatától is hevesen vert a szívem és levert a víz.

-Tudod, hogy nem kerülheted tovább... - mondta Ava.

-Tudom - sóhajtottam. - De félek. Érted? Nagyon félek Ava.... - hajtottam a fejemet a kezembe.

-Csak ess túl rajta! - tette a kezét a vállamra.

-Nem megy. Sajnálom - ráztam meg a fejemet.

Aztán becsengettek és bementünk az osztályterembe. Egész órán Noah hátát néztem, ahogy próbáltam átgondolni mindent. Végül arra jutottam, hogy elmondom neki. Megpróbálom és beszélek vele.

Az elhatározás jó, de valahogy meg is kell tenni. És talán vissza hátráltam volna, ha nem lett volna mellettem a két legjobb barátnőm.

-Nagy levegő Bryn! - mondta Millie.

-Nagy… levegő… - szívtam be, majd megláttam, ahogy Noah befordul a sarkon. - Nekem ez nem megy - fordultam meg és elindultam volna, ha a lányok meg nem fognak.

-Bryn, nyugodj már le! Minden rendben lesz! Legjobb barátok vagytok, vagy nem? - kérdezte Ava. - Na, menj csak szépen! - lökött Noah felé.

De elvesztettem az egyensúlyomat a hirtelen jött lökéstől és nekiütközve Noahnak mindketten a földre estünk.

-Én úgy sajnálom! Ne haragudj Noah! - pattantam fel azonnal és felhúztam a srácot.

-Semmi gond - mosolyodott el halványan.

-Tudod csak… - kezdtem, majd egy sóhaj után folytattam. - Igazán ideje lenne megejteni azt a beszélgetést.

-Igen - értett egyet. - De… most nem megy. Mi lenne, ha iskola után találkoznánk? - kérdezte.

-Persze, az… tökéletes lenne - mosolyodtam el kicsit megnyugodva.

-Akkor… suli után - ölelt át, mire visszaöleltem.

Miután Noah elment, a lányok a semmiből termettek mellettem és szinte kiabálva kérdezősködtek.

-Na, mi volt? - kérdezte Ava.

-Suli után találkozunk… - mondtam, mire mindkettejük lelkesedése alábbhagyott.

-Ne már! Pedig vártam, hogy első lehessek aki gratulál - sóhajtott Millie.

-Mégis mihez? - vontam össze a szemöldökömet.

-Hogy összejöttetek! Mihez máshoz?! - vágta rá Millie és Ava is hevesen bólogatott.

-Na, ne szaladjunk előre! - tettem fel a kezeimet. - Különben is! Mi van veled és Finnel? - néztem Avara.

-Velem és F-finnel? Ezt meg h-hogy érted? - dadogott, miközben elvörösödött.

-Miről maradtam le? - pislogott Millie.

-Ava és Finn elég közel került egymáshoz. Ne már, hogy nem vetted észre, ahogy egymásra néznek! - döbbentem le.

-Nem - rázta meg a fejét.

-Csalódtam benned Mills - ingattam a fejemet.

-Jó, na. Induljunk órára! - karolt belém Millie, majd Avaba is és hárman indultunk órára.

A nap gyorsan elment. Talán azért, mert nem akartam, hogy vége legyen. No nem mintha szeretnék iskolába járni, csak nagyon nem akartam találkozni Noahval.

-Noah! - szóltam a srácnak.

-Szia Bryn - mosolyodott el.

-Akkor? Merre? - kérdeztem.

-Ne-nekem mindegy - vont vállat. - Mehetünk hozzánk is.

-Rendben - bólintottam elvörösödve.

Így elindultunk hozzá. Először csendben, majd lassan visszatért az érzés, hogy még mindig legjobb barátok vagyunk, így elkezdtünk beszélgetni.

-Valójában szerintem nem… - ráztam meg a fejemet. - Inkább az, hogy nem akarja tudatni ezt másokkal…

-Van benne valami - értett egyet.

-Persze nem azt mondom, hogy nem lehetséges, de nem tudom… csak nem annak a típusnak tűnik - vontam vállat.

-Oké, hiszek neked - biccentett mosolyogva.

Aztán odaértünk és én elkezdtem félni. És miután leültünk a kanapéra, Noah egy nagy sóhajjal fordult felém.

-Figyelj… - kezdte lenézve a remegő kezeire. - Az igazság az, hogy mióta elkezdtünk forgatni, mióta megismertelek… valami megváltozott. És nem csak az, hogy betértél az életembe, de az érzéseim is. És ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz… ezek az érzések felerősödtek - sóhajtott. - Bryn, én csak azt akarom mondani, hogy… nagyon… nagyon kedvellek - nézett fel rám végül. - És tudom, hogy még fiatalok vagyunk és tudom, hogy sokan úgy gondolják, hogy 12-13 éves gyerekek nem tudhatják mi is az a szerelem, de… úgy érzem mi… vagyis az én érzéseim közelednek ahhoz…

-Noah… - fogtam meg a kezét, hogy megállítsam a magyarázkodását. - Én is nagyon kedvellek.

-Tényleg? - fújta ki a levegőt megnyugodva.

-Persze - bólintottam mosolyogva. - Azt hiszem… a szeretet mindig is a felszín alatt volt…